"Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Lehet prófétálótehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égő áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet." (1Korintus 13)
"Az ember ne abban igazolódjék, amit tud, hanem abban, aki ő maga." Jürgen Habermas. Felesleges kívánság: abban is igazolódik. Ezért mondják, hogy bort iszik és vizet prédikál. Az idézet is szerencsésebb lenne így: az ember ne abban igazolódjék, amit mond, hanem abban, amit csinál. De mindegy, már így van, ahogy.
Viszont ha már így van, akkor még valamit sokadszor is tisztázni kell. Mégpedig azt, hogy a jellemnek és a tudásnak az égvilágon semmi köze egymáshoz. Elég csak megnézni egy politikust. Azt gondolják, hogy van, de nincs. Nem feltétlenül nincs, hanem nem célszerű őket összekeverni. Úgy is mondhatom, hogy úgy KELL venni, mintha nem volna. Néhányszor megróttak, hogy Hitlertől, Mussolinitől, Szálasitól idézek, alkalmasint (számomra) pozitív értelemben. Ezekre azt szoktam válaszolni, hogy egy jellememmel ellentétes (jellemre vonatkozó) állítás nem az állítást teszi hiteltelenné, hanem ENGEM. A többire meg semmiféle vonzattal nem bír. Az állítás, ha igaz, attól még igaz marad. Az állítás (tudás) hitelessége az állítás (tudás) igazságtartalma, semmi más. Semmi másnak nem kellene lennie.
Hogy azt a hatos villamoson interpretálja egy hajléktalan, Adolf Hitler a Mein Kampfban, a Duce A fasizmus doktrínájában, Vlagyimir Iljics Lenin a Sto gyelaty-ban, Lévai Anikó valamelyik szakácskönyvében, vagy Ferenc pápa ex cathedra, édes mindegy. Egy gonosz ember is lehet okos, és egy áldott jó ember is ostoba. El kell dönteni, mit akarunk tőlük: tanulni vagy a szívünket melengetni.
Itt akár le is zárhatnánk az egészet, de most jön a java. Ha J. H. úgy gondolta, hogy az ember ne abban igazolódjék, amit tud, hogy helyes, jó, kívánatos, hanem abban, hogy mindez belőle fakad, akkor sem jó a megfogalmazás. Azon kívül, hogy az evidencia evidencia-voltán nem változtat semmit, kimaradt belőle a TÖREKVÉS. Tehát ha tudom, hogy milyennek kellene lennem, de az Istennek se vagyok olyan, viszont törekszem rá, hogy...nem, nem arra, hogy olyan legyek, mert az így, egy csapásra nem megy, hanem arra, hogy annak megfelelően CSELEKEDJEM. Igen, kedves Olvasó, nekem is a (kálvini) teológia jutott eszembe. Még az "igazolódás" szó is hajaz rá, csak ott "megigazulás"-nak mondják. Ha az ember Istennel szembe van dobva, ha semmi jó (hangsúlyozom: ez a KÁLVINI teológia) tőle nem származhat, akkor egyetlen dolgot tehet: TÖREKEDJEN a jóra. Kálvinból kiindulva persze hiába is törekedne, ha egyszer tökéletesen meg van tőle fosztva, de nem vagyunk kálvinisták, e tekintetben semmiképpen.
Van, aki alapból "jó". Ne részletezzük, hogy milyen is az, állapodjunk meg abban, hogy ahhoz hasonló, amilyennek az embernek, ha már így teremtették meg, természetbe és közösségbe, lennie kellene. Van, aki alapból "rossz". Nem feltétlenül "gonosz", hanem rossz. Nem olyan, amilyennek az embernek lennie kellene. Hogy ezt ki dönti el? Ez már akkor eldőlt, amikor ez első ember megszületett. Ha ilyen, tovább él a Földön, ha olyan, akkor idő előtt meghal. Nem a keménység, ahogy Nietzsche - aki pedig egyáltalán nem volt kemény - gondolta. Nem a bátorság. Egy háborúban a legbátrabb katonák halnak meg legelőször. Valami teljesen más.
Teljesen mindegy, hogy valaki meg van-e keresztelve. Teljesen mindegy, jár-e templomba. Teljesen mindegy, miféle törvényeket tart be. A törvény mindaddig, ameddig nem azonos velünk, csak formaság. Még sok más is, például elrettentő erő, de akkor is csak formaság. Amikor meglátom az elöljáróimat, a bal kezemmel a jobb térdem alatt átbújtatva meg kell fognom a jobb fülemet. Ha nem teszem, megvernek. Ennyi.
A törvény csak leír. És a leírt törvény se mindig törvény. Akár az egyház írja le, akár a világi hatalom. Vagy jól ír le, vagy rosszul. Hogy ki a jó és ki a rossz, abban se pro, se kontra nem számít. "Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon." (Róm 3,20)
Ami nem mindegy: hogy Ő MILYEN. Eddig igaza van Habermasnak. Ha "jó", akkor a cselekedetei ebből fakadnak. Maradva a teológiánál, MEGSZENTELIK azokat. Onnantól nincs igaza, hogy ha nem olyan, akkor sincs veszve semmi. Ha nem jó, akkor még ott van a törekvés lehetősége. Ha pedig valaki törekedni akar, akkor...nem lehet igazán rossz. De mire kell törekedni, ha nem a törvény betartására?
Mostanában sokszor játszottuk, hogy szerintünk ki kerülne a (katolikus) mennyországba, vagy a pokolba. Most ne foglalkozzunk vele, léteznek-e, és milyen értelemben léteznek. Tekintsük játéknak. Az, aki ezek valamelyikébe VALÓ. Olyan, természete szerint. Nem cselekedetei szerint, nem a törvény betartása szerint, hanem természete szerint. Aki üdvösségre vagy kárhozatra predesztinált, bólogatna Kálvin. Nem, mert még ott van a szabad akarat és a jó-rossz tudása. Ott van, bólogatna bármelyik pápa. És ha ott van, akkor ott van a harmadik lehetőség is. A tisztítótűz. Az igazi nagy baj akkor kezdődik, ha természetem szerint "rossz" vagyok, és nem is törekszem a jóra. Onnantól tényleg semmi reményem.
Szóval, mire kell törekedni, ha nem a törvény betartására? A SZERETETRE, kedves Olvasó. Lehet? Emocionálisan nem lehet. A szeretet TERHELT értelmében nem lehet. De az eredeti értelmében nagyon is lehet. Tudják mit? Felejtsék el a szeretetet. Helyettesítsék mással. CSELEKVŐ ELFOGADÁS. Ennyi épp elég.
Persze, csak a purgatóriumhoz. De az is valami, nemde?
2015. 05. 04.