"A legbűnösebb és legmocskosabb nép a földön, ostobán bűnözik, és ostobán cselekszi a jót, vodkával mérgezi magát, eltorzítja az erőszak cinizmusa, szörnyen kegyetlen, ugyanakkor érthetetlenül jólelkű, ám végeredményben: tehetséges nép. Most, amikor a rendőri-hivatalnoki rendszer rothadó kelevénye felfakadt, és az évszázadok alatt összegyűlt genny szétfröcsköl az egész országban, most mindannyiunknak szigorú és fájdalmas büntetést kell elszenvednünk a múlt bűneiért, ázsiai tunyaságunkért, a passzivitásért, amivel elviseltük az erőszakot magunk felett. De a lelki aljasságnak ez a robbanása, ez a gennyes förgeteg nem tart soká, hiszen ez egyben a beteg szervezet tisztulási, gyógyulási folyamata; 'a betegség napvilágra került' és minden rútsága megmutatkozott. ...A szadista élvezet, amivel egymás torkának esünk, miközben a pusztulás szélén tántorgunk, csupán aljas és szánalmas öröm, még ha mérhetetlen bajainkban meg is vigasztal bennünket. Csak hát nem szabad ilyen nagy buzgalommal átadnunk magunkat egymás kölcsönös gyötrésének és pusztításának; arra kell gondolnunk, hogy éppen elég ember akad, aki szívesen megsemmisítene és - ami azt illeti - meg is tudna semmisíteni bennünket. Munkálkodjunk hát önmagunk megmentéséért, s akkor nem pusztulunk el, 'mint az avarok, kiknek írmagjuk sem maradt'."
Nem, ezt nem rólunk írták, kedves Olvasó, és nem ma. Ez Makszim Gorkijnak a Novaja Zsiznyben 1918. március 28-án megjelent cikkéből volt egy részlet.
2013. 03. 24.