Már láttam

Csak amit láttam, azt látnám még egyszer,
a dombokat és a fűhegyeket,
kármin virágban aranysárga méhet,
szénával égig rakott szekeret.

Az erdőt, ahol azóta se jártam,
és a ráboruló fénykupolát,
érezném a nagy fák szelíd nyugalmát,
és a mezők beszökő illatát.

Szederpalástban átfonna az este,
és nyitna új, hatalmas tereket,
eltűnt világok milliárd varázsát,
s őket bámuló, gyönyörű szemeket.

Megtelne az éj mindennel, ami volt,
mindenki párját ismét megleli,
minden betelne, az erdő, rét, barlang,
s az Univerzum kongó termei.

2015. 07. 13.