Elgondolkodott már a kedves Olvasó a pozitív és negatív emberi tulajdonságokon? Hogy mitől pozitív és mitől negatív? Megfosztva a mákonytól és maszlagtól. A félrebeszéléstől. A másokra kenéstől. Az olyanoktól, mint "a társadalom így és így működik". Ami távolról sem minden esetben igaz, és nem is magyaráz meg mindent.
De van-e olyan, ami mindent megmagyaráz? Hát persze, hogy van. Pont az, amitől a legjobban óvnak... minket.
De ne beszéljünk rébuszokban. Már tizenhat évesen elkezdtem gondolkodni, hogy amiket tőlem elvárnak, vajon miért várják el? Például miért legyek bátor? Miért legyek nagylelkű? Miért legyek segítőkész? Önfeláldozó? Nyílt? Egyenes? Kiszámítható? Ki akar engem kiszámítani, és miért? Mi is a "jellem"? Már beszéltünk róla. Jelleg. Ebben és ebben a szituációban konzekvensen így és így fogok viselkedni. No persze nem konzekvensen gyáván, szószegően, önzően, barátságtalanul, hanem épp ellenkezőleg. "Jó" tulajdonságok egész tárházaként. De kinek jók ezek a tulajdonságok, és miért jók? Nekem is jók lehetnek, amint mondjuk büszke vagyok rájuk. De miért vagyok büszke rájuk? Egyrészt, mert erre stimuláltak zsenge gyerekkorom óta, másrészt, mert teljesítem a velem szemben támasztott elvárásokat. Jó bizonyítványt kapok, és ez jó érzéssel tölt el. Szeretnek az emberek, vagy valami hasonló.
És még kinek jók? Már a kérdés is rossz. Kinek jók ELSŐSORBAN? Hát annak, aki elvárja őket. Annak, aki a prioritások legelejére teszi őket. De miért? Azért, hogy a társadalomhoz legyek barátságos? Azt meg hogyan fogom kivitelezni? Hogy a társadalmat védjem meg? Persze, de mintha ő is benne volna. A nyulakat? Na jó, azok olyan cuki kis állatkák. De a pondrókat? A pöttyös sivatagi gyíkot? A bögölyöket, melyek őt is csípik? Nem, drága Olvasó. Azt már korántsem veszik olyan szigorúan, még ha az emberiség jól felfogott érdekében kellene is. Ami pedig minket magunkat illet...ami egyes-egyedül minket károsít, senki emberfia nem fogja jellemhibának tartani. Sajnálatosnak igen, de jellemhibának soha.
Mi is az értelme az elvárásoknak? Az emberiség érdeke? Tesz rá mindenki magasból. Tehet is, mert egy elvont fogalom. Az oroszlán is tesz az oroszlánra, mint fajra. Fajfenntartási ösztön nem létezik. Önfenntartás annál inkább. Ha nem így volna, akkor a régi vezért megbuktató új vezér vagy vezérek nem tekintenék első és legfontosabb feladatuknak az elődjük által nemzett kölykök elpusztítását. Nem csak az oroszlánok vannak ezzel így, más macskafajok is, egészen a házimacskáig. De ilyenek például a medvefélék is, ők ráadásul a kannibalizmus szép szokásának is gyakorta hódolnak. És természetesen az ember. Már miért is maradna ki egy jó buliból. Csak ő még meg is ideologizálja. Helytelenül persze, mondhatni épp ellenkező tartalommal, mint a szó jelentése, de szokja csak az ilyeneket, kedves Olvasó. Fajvédés. Egyetlen emberi faj lévén, az emberi faj megvédése magától az emberi fajtól. Úgy szeretlek, meg is eszlek. A definiálás puszta szavakon lovaglás, ugye, drága, egyszerűségre törekvő Olvasóm?
A csapat, az más. Mindaddig, ameddig megvéd, vagy ezt hiszem róla. A társadalom, a nép, vagy a bármi. A szurkolótábor. A kollégák. A bajtársak.
A csapattal is MAGAMAT védem. A közösségi érzés is azért fontos, mert FELÉM irányul. Felém "is"? Hogyne, de ha felém semmiképp, akkor számomra az már nem is közösségi érzés. A közösség az ÉN közösségem. Az ezzel kapcsolatos elvek az ÉN közösségemre is irányulnak. Ha nem, akkor azok csak marginális érdekességek.
Legyél bátor, és védj meg. Légy nagylelkű, és adj. Segíts. Áldozd fel magad.
ENGEM, VELEM, NEKEM, ÉRTEM.
Legyél nyílt és egyenes. Mondd el NEKEM az összes gondolatodat és tervedet. Úgy, ahogy gondolod őket. Legyél kiszámítható. Mindig tudjam, mire készülsz és mit várhatok tőled. ÉN. Ne légy önző. Mindig csak magadra gondolnál?
Hát hol vagyok például ÉN?
Nem mulatságos? Ha bárki bármikor azt a divatos vádat vágná a fejéhez, hogy "túl nagy az egód", nevessen egy jót, nyájas Olvasó. Ezt hitelesen egyvalaki állapíthatja csak meg: SAJÁT MAGA. Az, aki mondja, arról, aki mondja. E kérdésben mindenki más illetéktelen. Mindenki, aki nem képes önzetlennek lenni. Márpedig senki nem képes.
Ne MÁSOKHOZ legyen konzekvens, kedves Olvasó. SAJÁT MAGÁHOZ. Elsősorban, másodsorban, harmadsorban. Soha ne ringassa magát az önzetlenség illúziójába. Soha ne ringassa magát a jóság illúziójába.
Felejtse el a jellemességet. Minden belátásfüggő. Akkor vagyok bátor, ha megértem rá. Nem akkor, ha nincs veszélyérzetem, sem akkor, ha ezt várják el tőlem. Akkor vagyok bátor, ha rájöttem a valódi prioritásokra. Magamban, a magam számára. Akkor vagyok barátságos, ha MINDENKIVEL barátságos tudok lenni. A többit ne nevezzem barátságnak. Az csak szimpátia. Akkor vagyok segítőkész, ha MINDEN helyzetben segítőkész vagyok.
Hosszú út visz idáig. Egyet jegyezzen meg, kedves Olvasó: a világ "önmagában" nem fontos. EGYEDÜL AZ A FONTOS, HOGY CÉLBA ÉRJEN. Hogy milyen képet mutat közben másoknak, mindegy. Az egész világ arról szól, hogy célba érjen. Nem önmagáról, mert önmagának, mint önmagának csak önmaga számára van értelme.
Ha még nem érett meg rá, akkor időt kell nyernie. Az idő erre jó. Csak erre jó. Ameddig a világban BÁRMI fontos, NEM kell kiszámíthatónak lennie. Sem egyenesnek. Sem nyíltnak. NEM kell jellemesnek lennie. Ameddig a világ fontos, vagyis ameddig rá nem jött, hogy nem fontos, addig maradjon életben. Rosszul mondom: maradjon játékban.
Ha célba ért, senki nem fogja számon kérni, ami előtte történt. SENKI. Állítsa bár ellenkezőjét a papja, a pápa, az erkölcstan professzora, vagy a mestere személyesen. Ha bármelyiktől ezt hallja, az egyszerűen nem értette meg sem a szent könyveknek, sem a világ összes vallásának az üzenetét.
De ha nem ért célba....
2014. 10. 12.