Vannak témák, amitől az emberek nagy csoportja azonnal felnyikkan, mint pornószínész, ha a farkára lépnek. Ilyen például Trianon. Az imént láttam egy etnikai térképet 1910-ből, Nagy-Magyarországról, amelyen a magyar ajkú népesség aránya - pár erdélyi szórványtól eltekintve - nagyjából a mai határokon belül volt. Trianon nem egyszerű kérdés. Már csak azért sem egyszerű, mert - bár sokak szemében úgy tűnik - nem egy ad hoc, diktátumszerű döntés, hanem hosszú folyamat eredménye volt. De még mielőtt ennek az elemzéséhez valaki hozzákezdene, nem árt, ha tisztáz magában valamit. Nevezetesen azt, hogy egy terület hovatartozása valójában egyedül erőviszonyok kérdése. Nem csak az igénylők közti erőviszonyoké, hanem nemzetközi erőviszonyoké és más államok érdekeié is. Ez azóta, amióta az első emberi hordák kialakultak, így van, és valószínűleg még egy darabig így is lesz. A nagyhatalmak mindig igyekeztek néhány ütőkártyát megtartani a kezükben, amelyek tetszés szerint kijátszhatók voltak bármelyik féllel szemben. Ilyen Pandzsáb, ilyen Kurdisztán, ilyen Karabah, ilyen Koszovó, ilyen Moldávia és Dobrudzsa, ilyen Dél- Tirol, ilyen a volt Kelet-Poroszország, ilyen Elzász-Lotaringia, és még sorolhatnánk. A magyar érdekeltségeket a kevéssé neuralgikus Burgenland kivételével le sem írom. És ez még csak a huszadik-huszonegyedik század. A "divide et impera", azaz "oszd meg és uralkodj" elv, bár a rómaiaktól maradt ránk, sokkal régebbi.
De térjünk vissza Trianonra. Okai nyolcszáz évvel korábbra nyúlnak vissza, egészen a tatárjárásnak csúfolt mongol invázióig, és a magyar lakosság felének kiirtásáig. Aztán jöttek a törökök, Habsburgok, velük Giorgio Basta tábornok 16. század végi - 17. század eleji erdélyi vérengzései, Mária Terézia idejében a mádéfalvi veszedelem néven elhíresült, székelyeket érintő tömegmészárlás, a konstantinápolyi rabszolgapiac és a gályák kiszolgálása, a magyar genocídium ezer arca. A kiirtott magyar lakosságot pótolni kellett valahogy, erre szolgáltak a betelepítések. Erdélybe egész román falvakat telepítettek, engedve az olcsó és - akkor - engedelmes munkaerő csábításának. Ahogy Wass Albert is leírja, a román jobbágyokkal jöttek a román pópák. Minden falu felépítette a maga ortodox templomát, és vezetni kezdte a papok által kezelt anyakönyvét, amibe minden vegyes házasság után született gyereket románként jegyeztek be. Erdély szép lassan román többségűvé vált, de az itt élő szász (német) és zsidó népesség se volt elhanyagolható. Az eleve horvátok lakta Horvátországról és a Felvidék elszlovákosodásáról most ne beszéljünk. Mindezekkel együtt jött az enyhén szólva sem idegenbarát magyar nemzetiségi politika, világnézettől függetlenül. E tekintetben Kossuth Lajos nemigen különbözött bármelyik régi szolgabírótól. Már Ferenc Ferdinánd felismerte, hogy a magyar határok hosszú távon tarthatatlanok. Ha hatalomra jut, és nincs világháború, akkor is megváltozott volna minden, legfeljebb a Monarchián belül. Először valószínűleg Horvátország kapta volna meg a társországi státust. Nade ne filozofáljunk. A trianoni békediktátumokban nagy szerepet játszott Eduárd Benes későbbi (második) csehszlovák elnök. Benes kezdetben Monarchia-párti volt, de idejében felismerte a lehetőséget. Onnantól az önálló Csehszlovákia megteremtésére törekedett. A Monarchia szétzúzását eredetileg nem tervező, de Németország jövőbeni nagyhatalmi törekvéseit mindenáron megakadályozni igyekvő antantnak felvetette, hogy erre csak az nyújthat némi garanciát, ha Németországot megfosztják legnagyobb potenciális szövetségesétől, a Monarchiától. És így is lett. A jó béke az a béke, ami maradéktalanul IGAZSÁGTALAN. Vagyis - mi az "igazság"? - kizárólag az egyik félnek kedvez. Miért is? Mert minden olyan megoldás, amely jóllehet kompromisszumos, de egyik felet sem elégíti ki teljesen, megduplázza a jövőbeni eszkalálódás veszélyét. Ebből a szempontból a trianoni béke tökéletes volt.
És tökéletes volt a divide et impera alapján is. Ha már Benesnél tartunk, akkor el kell mondani, hogy olyan állam, mint Csehszlovákia, soha nem létezett, csakúgy, mint Jugoszlávia sem. De "ez a Benes megjelent Versailles-ban, és az volt az első dolga, hogy kijelentse, létezik csehszlovák nemzet. Hazudnia kellett, hogy csekély számú honfitársának nagyobb területet, így nagyobb létjogosultságot adjon. Az angolszász államférfiak, akik szokásukhoz híven vajmi keveset tudtak a földrajzi és nemzetiségi kérdésekről, akkoriban nem érezték szükségét, hogy ellenőrizzék Benes állításait. Ha megtették volna, akkor könnyen megállapíthatták volna, hogy nincs csehszlovák nemzet, csak csehek és szlovákok, és a szlovákok ráadásul nem akarnak közösködni a csehekkel, hanem...Így aztán Benes úron keresztül a csehek annektálták Szlovákiát. Mivel ennek az államnak semmi létjogosultsága nem volt, három és fél millió németet fosztottak meg az önrendelkezési jogától. Mivel még ez is kevés volt, majdnem egymillió magyart adtak még hozzájuk, majd kárpáti oroszokat és végül néhány százezer lengyelt. Ez lett az állam amely később Csehszlovákiának hívta magát" - mondta Adolf Hitler 1938. szeptember 26-án, Berlinben.
Az angolszász államférfiak határtalan naivitásában és tudatlanságában kevéssé hiszek, de végtére is ez csak egy beszéd volt. Arról kellett, hogy meggyőzze hallgatóságát, hogy Csehszlovákia feldarabolása, majd Csehország német megszállása teljesen jogszerű. Természetesen ugyanannyira nem volt jogszerű, ahogy létrejötte sem volt az.
De a határokat nem a jog jelöli ki, ahogy láttuk az első bekezdésből. Az csak megpróbálja igazolni őket, az erkölcs segédletével. Innentől pedig a fantáziának semmi nem szab határt, dákoktól a hunokig, szkítáktól a Szíriuszig.
Szánalmas, és mélységesen megvetendő, mint egész korunk. Feleslegesnek csak azért nem felesleges, mert ennek az özönvízre régen megérett csőcseléknek, amire az összes hatalombitorló támaszkodik, erre van szüksége. Mást nem ért. Két Való Világ között egy kis adrenalinbomba.
Amit sörrel igazán élvezetes csak leöblíteni. Jó sok sörrel.
2013. 03. 28.