Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

"Balettcipőben, álruhában / Saljapinnal álmodom, / sorsomat a rozsda marja,/ végtelenbe táncolom."
Még egyszer, utoljára Szegedi Csanádról. És arról a kérdésről, lehet-e valaki náci és zsidó egyszerre. Hát persze, hogy lehet. Göring marsall is megmondta: hogy a Luftwafféban ki a zsidó, az tőlem függ. Erhard Milch tábornagy például nem számított annak, zsidó apja ellenére. Persze ez náci szemmel jobb eset, mint Csanádé, kész szerencse Milch számára, hogy nem ide született pár évtizeddel ezelőtt, most mit mondana az apai vonalat respektáló Vona, ha jobbikos lenne? Zsidó szemmel rendben volt a dolog, nem úgy viszont, mint Csanádé. Szegény feje. Hiába, Isten nem vesztette el a humorérzékét.
Alphonse Caponét, azaz Al Caponét is adócsalásért kapták el, nem mintha arról nem tehetett volna, ellentétben Csanáddal, aki nem tehet arról, hogy zsidó.
Felmerül tehát százezredszerre a kérdés, hogy ki a magyar? Magyar, testvéreim, úgy tűnik, NINCS. Kevert fajta vagyunk. Ugyanakkor magyar mégis van. Csak nem a pedigré alapján lesz valaki az. Mit mondjon viszont egy olyan pártvezető, aki egész elméletét és gyakorlatát a leszármazási vonalakra fektette, e szempontból viszont ő maga az első körben kiesik a rostán?
Nyilván azt, amit két mondattal előbb én. Ekkor viszont ellentétbe kerül saját alapjaival. Ha viszont nem azt mondja, megy a levesbe.
Fogós, ravasz kérdések ezek. Ha ugyanis a magyar nem attól magyar, hogy vér szerint az, akkor a zsidó sem attól zsidó. Sőt a cigány sem attól cigány. Ha pedig nem attól, akkor attól, hogy magyarnak, zsidónak vagy cigánynak, egyszóval ezekhez a csoportokhoz tartozónak érzi-e magát. De ez még mindig nem ilyen egyszerű. Van ugyanis ilyen magyar is, és olyan magyar is. Miként ilyen zsidó, olyan zsidó. Ha pedig az általánosítás alól csak egyetlen kivételt lehet találni, akkor nem érvényes az általánosítás. Oda jutottunk, hogy valójában nem is a származással azonosítja magát az illető, hanem valamivel, amit a származáshoz kapcsol. És ugyanezért utál vagy szeret valamely másik csoportot. Mondjuk, magyar az, aki szereti és ápolja a magyar hagyományokat, azt a területet, amit magyar tulajdonnak gondol, azokat az embereket - itt nagyon óvatosan kell fogalmazni -, akik ugyanezt gondolják. Attól persze, hogy utálja a cigányokat és zsidókat, még nem magyar, még csak nem is náci, csak ahhoz a csoporthoz sorolható matematikailag, amely szintén. A cigányokat és zsidókat nem azért fogja tehát utálni, mert cigányok vagy zsidók, hanem azok miatt a tulajdonságok miatt, melyeket nekik tulajdonít. Csakhogy ezek a tulajdonságok másokban is megvannak.
Az utolsó, egész picike lépés, amit Csanádnak, ha átfuttatta magában az előbbieket, ebben a kínos helyzetben meg kellene tennie, az, hogy a magyar, zsidó, cigány szavakat szépen átrakja a néprajzi szótárába, és kilép a Jobbikból.
Hasadt lélekkel nehéz tovább zsidózni. De nem könnyű a Jobbik tagságának sem, ha Csanádot meg akarja tartani.

"Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki?"

Máté 12:25-27

 

 

2012.07.19.

 

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1