AZ EMBER AZT CSINÁLJA, AMIT AKAR. Idegen tollakkal ékeskedem: egy barátom mondta nekem, amikor valakinek a cselekedeteit kényszerrel akartam magyarázni.
- Kinek van egy közlekedési helyzetben elsőbbsége? - kérdezte sok-sok éve a KRESZ-oktatóm. Mindjárt meg is válaszolta: ANNAK, AKINEK MEGADJÁK.
Minden törvény kétféleképp nyilvánul meg: előír és tilt. Csináld vagy ne csináld.
- Na de a természeti törvények? - kérdezi most az Olvasó, joggal. Hiszen azok csak konstatálnak. Megállapítanak. Semmi feltételes mód. Még törvénynek is csak mi nevezzük őket, kínunkban. Benne van magában a szóban is: "természet". "Ilyen a természete." Adva van. Így és így működik. Csak tudomásul venni lehet. "Természetesen" el kell fogadnunk. Kell? Kell. Különben valami olyan történik velünk, amit nem szeretnénk, akartam írni. De az már az emberi törvényre vonatkozik. A természet törvényeinél nincs "akkor, ha": egyszerűen nem létezik más alternatíva. A természet törvényei KIJELENTÉSEK.
A "törvény" a kijelentés lefokozása. A törvény lefokozása pedig a parancs. Hogy érthetőbb legyen: a kijelentés emberi nívón mint törvény jelenik meg. De, emberi nívóról, szintről lévén szó, az elfogadása nem következik önmagából. Felszólító módban kell interpretálni, és erőszakot (kényszert) kell hozzárendelni. Kell? Kell, különben... Megjelenik a "ha". Mind a parancs kiadásánál, mind a teljesítésénél, pontosabban ezek TAGADÁSÁNÁL. "Ha nem parancsolom meg." "Ha nem teljesítem." Megjelenik a FELTÉTEL.
A legismertebb törvény a Tízparancsolat. Egész jó példa az előbbiekre. Tízparancsolat már AZELŐTT VOLT, hogy Mózes megkapta volna. A Tórából (görögül Pentateukhoszból, Mózes öt könyvéből) kiindulva legalább Ádám bűnbeesésétől. Tulajdonképpen Ádám megteremtésétől, amennyiben a bűnbeesés lehetősége Ádámban már akkor kódolva volt. Mózes csak leírta. Nem részletezte, csak leírta. A részleteket később rendelték hozzá, elég hosszú ideig, amennyiben két és fél évezred hosszú időnek számít. És akkor még csak a zsidóságról beszéltünk.
Igen, kedves Olvasó, nekem is a nyelvem - ujjam - hegyén volt: soha nem szabadna lezárni. Egyrészt, mert az ember nem tökéletes. Értelmezésében sem tökéletes. Másrészt, mert az idők változnak. Ez az egyetlen állandó bennük, hogy változnak. A törvények, így mondják, KIÜRESEDNEK. Mindig az adott kornak és társadalomnak megfelelően kellene megtölteni őket tartalommal. Kellene, HA az adott emberről és korról akarnánk beszélni. Egyébként nem kellene. Embernek sem "kell" élni e földgolyón. Csak él, még egyelőre.
Nos, a Tízparancsolat, ha bármelyik Bibliát felütjük, (látszólag) FELSZÓLÍT. "Gondolj a szombatra és szenteld meg." "Tiszteld apádat és anyádat." E kettőn kívül már csak tiltás van benne. "Ne ölj." "Ne törj házasságot." "Ne lopj." És így tovább. Ha már elfelejtette volna valaki, két helyen is utána lehet nézni: 2 Mózes 20, 1-17, illetve 5 Mózes 6-21.
Némileg különbözik a katekizmusok Tízparancsolatától. Olyan parancsolat például, hogy "ne paráználkodj", NINCS benne. Olyan, hogy "ne kívánd felebarátod feleségét " már van, de...ki tekinthető házastársnak, miért, és meddig? Férjről szó sem esik. Tulajdonról annál inkább. Rabszolgákról, marhákról, szamarakról is. Mózes korában a feleség TULAJDON volt. A héber még a "nő" szót ("isa") is a "férfi" ("is") szóból képzi. Akár a régi magyar az akkor egyáltalán nem sértésnek szánt "némber"-t képezte. "Nő-ember". Nő-férfi. "Ember" alatt régen "férfi"-t értettek. "Az emberem", mondta az asszony. Máig hat. "Az uram", beszélt a férjéről egy hajdani barátnőm, amikor egy hete - tizennyolc év után először - találkoztunk. Pedig mindketten egyetemet végzett, mai emberek.
A kerettörvények értelmezése NAPI feladat kellene, hogy legyen. Kellene, ha.
Még le sem jött Mózes a Sinai-hegyről, az első két parancsolatot máris megszegték. (A zsidó Tízparancsolattal szemben a katekézisek a második parancsolatot - "ne csinálj magadnak faragott képet" - egyszerűen kihagyják, a tizediket pedig - hogy meglegyen a létszám - kettéosztják. Térjen be a kedves Olvasó egy katolikus templomba, rögtön látni fogja, miért.) Igaz, akkor még nem tudták, legalábbis a Biblia időrendjéből kiindulva. Ezért volt szükség a parancsra. Az már csak fenyeget. De, érvel a kedves Olvasó, aki már sejti az elkövetkezőket, a felszólító mód jelenthet KÉRÉST is. Vagy ajánlást. Ahogy a Tízparancsolat liberális változatáról szóló viccben áll: tíz parancs helyett tíz javaslat. De az Ószövetséget héberül (kis részben arámiul) írták. KIJELENTŐ módban is lehet fordítani. Értelme szerint abban is van. "Nem ölsz." "Nem törsz házasságot." "Nem lopsz." Konstatál. Ember vagy, társadalomban élsz, ezért ezt és ezt csinálod. A "ha" ott jön be, amikor mindezt megkérdőjelezik. Akkor a mondat így hangzik: "ha élni akarsz, mivel ember vagy, ezt és ezt KELL csinálnod." De ez még mindig csak konstatálás. Paranccsá akkor válik, amikor nem teszik magukévá. A parancs mindig KÍVÜLRŐL jön. Kívülről és FELÜLRŐL. "Felülről" alatt azt értem, amit annak fogadnak el. Miért? Mert ERŐT rendelnek hozzá. Tekintélyt, helyesbít az Olvasó. Igen, tekintélyt, de minden tekintély erő vélelmezéséből származik. "Annyira bátor volt." "Isten volt, mégis feláldozta magát értünk." A "megtehetem, de nem élek vele" mindig magasabb rendű, mint a "megtehetem, és meg is teszem". A szuverenitás felsőfoka. Az abszolút erő.
És még ez sem elég. Még lejjebb kell szállnunk. Erőtől az ERŐSZAK felé. A fenyegetés felé, enyhétől a legsúlyosabb fenyegetésig. Emberi szinten ez a halál. Vallási szinten a KÁRHOZAT. Ahová a lélek a test halála után kerül. A lélek nem halhat meg, ez dogma és evidencia. De valaminek történnie kell vele, különben a halált akár örömmel is lehetne fogadni, ahogy a vértanúk teszik. A KÁRHOZAT GONDOLATÁT A LOGIKA DIKTÁLJA ÉS A VÉLELEM TARTJA FENT.
De mi van akkor, ha valaki minden fenyegetés ellenére sem engedelmeskedik a parancsnak? Mondjuk, háborúban dezertál és elfogják. Kivégzik, amit érthetően nem akar. De harcolni és harcban meghalni sem akart, hiszen épp ezért dezertált. Amikor a kivégzőosztag elé indul, saját jószántából indul? Igen, nyájas Olvasó. Ha nem akarna, akkor nem indulna. Akkor VINNÉK. Az utolsó pillanatáig azt csinálja, amit akar. Ha viszik, ha a saját lábán megy oda. Hogy MIÉRT, az egy egészen más kérdés. És egészen vicces is lehet. Ha például azért megy önként a saját kivégzésére valaki, MERT FÉL, HOGY KÜLÖNBEN MEGVERIK.
Ugye, átérzi ennek az abszurditását, kedves Olvasó? Pedig nap mint nap ez történik, emberek milliárdjaival.
Krisztusi parancs. Nekünk szóló krisztusi parancs, drága Olvasó, NINCS. Az Újszövetség nyelve görög, elenyésző arámi kivételével (Márk 5, 41: "talita kum" - kislány, parancsolom, kelj fel"; Márk 16, 34: "Eloi, Eloi, lamma szabaktáni" - Istenem, Istenem, miért hagytál el?"). Jézus parancsolt az elemeknek, amint az előbbiekben leírtam, a halálnak, mint egy halott kislánynak, gonosz lelkeknek, de nekünk NEM. Még a tanítványainak sem. Ajánlott. FELSZÓLÍTÓ módban beszélt. "Ti pedig ezt és ezt csináljátok." - Ez miért nem lehet parancs? - vonja fel a szemöldökét az Olvasó. AZÉRT, MERT NEM BÜNTET. Nincs mögötte semmi olyasmi, mint a mózesi törvények mögött. És amikor azt mondja, hogy "jaj lesz annak, aki..."? Így beszél egy parancsnok, kedves Olvasó? "Megfenyítem." "Hadbíróság elé állíttatom." Az angol katonákat a gyakori korbácsolások miatt évszázadokon keresztül bloody backs-nek, véreshátúnak csúfolták. Krisztus nem fenyeget. Krisztus csak konstatál. Nem is túl vidáman. "Szomorú az én lelkem mindhalálig". Máté 26, 38, ezúttal Károli fordításában. Az valahogy szebb, mint a többi, legalábbis nekem.
Isten nem fenyeget. Isten kijelent. Az első perctől kezdve kijelent. "De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel belőle, meghalsz." 1 Mózes 2, 17. Nincs "ha". A "ha" már rólunk szól. Ha nem akarok meghalni, gondolhatta Ádám, nem eszem a tiltott fáról. És aztán mégis evett. Az ember azt csinál, amit akar.
A büntetés már emberi fogalom. Kép, ha úgy tetszik. Ostoba nyáj az ember. Ostor való neki, nem magyarázat. Parancs. Vagy valami olyan, amit parancsnak hisz. Az ostor VÉLELME. Különben gondolkodnia kellene.
Az meg, úgy látszik, nemigen megy neki.
2014. 10. 04.