A szimuláció, az információ, valamint Rómeó, és a félkezű kalóz lánya

A szimuláció, az információ, valamint Rómeó, és a félkezű kalóz lánya

Annak, hogy egy szimulált univerzumban élünk, nagyobb a valószínűsége, mint annak, hogy nem. Ezt nem én találtam ki, hanem pár napja olvastam. "Marha, mondja a mester" Faragó Géza emlékezetes szeci plakátján, a múlt század elején. "Miért nem iszol Gottschlig rumot?" Marhaság, horkan fel az Olvasó. Túl sokszor nézett Mátrixot, aki kitalálta. Nem tény, csak feltételezés. Játék, más megközelítésben. Szimulált valóság. A szimulált valóság feltételezésén alapuló szimulált valóság. Adatok önkényes csoportosítása. Olyan adatoké, amit nem tudok, nem akarok, vagy lusta vagyok ellenőrizni. És ha megpróbálnám, akkor sem kaphatnék teljes képet, legfeljebb azt mondhatnám - ha arról van szó -, hogy "a tudomány mai állása szerint". Még ha valós információkon is alapul.
Nade a Mátrix is információ, az is, hogy "csak" egy film, egy ötlet, bár, megjegyzem, éppen ezek képesek a legnagyobb szemfényvesztésre. Úgy adagolni valamit, hogy az ne tűnjön állításnak, mégis képes legyen állítássá változni. Nem is egyszerű állítássá, hanem sokkal többé: MEGGYŐZŐDÉSSÉ. Olyan meggyőződéssé, amelyben mind a meggyőző, mind a meggyőzött látszólag ugyanaz a személy. Az illető hite szerint. Szöget ütött a fejembe, fogja mondani, és nem tudom kiverni onnét.

Természetesen ennek a feltételezésnek (is) van alapja. Ugyanis (a birtokomban levő adatok alapján jelen pillanatban úgy gondolom, hogy) az Univerzum némely vonatkozásban tényleg úgy viselkedik, mintha szimulálnák. Más vonatkozásban meg ezt vagy (még) nem tudtuk bizonyítani, vagy (még) nem akartuk. A fizikusok azt mondják, hogy mindent összevetve a szimuláció valószínűsége a nagyobb. Ismét rosszul fogalmaztam: azok a fizikusok, akik erről nyilatkoztak, és akiket olvastam, ÁLLÍTÓLAG ezt állítják. Köztük és köztem van még a riporter, a szerkesztő és a lektor, meg a nyomda ördöge. Leegyszerűsítve: köztük és köztem van az informálási szándék természete, a kivitelezés, és a vak véletlen. Mindez pedig át fog menni az én saját szűrőmön-adagolómon-keverőmön, amely visszatartja, amit ÉN lényegtelennek tartok, átengedi, amit lényegesnek, HOZZÁTESZI, amit hozzá kell tennem, hogy AZ ÁLTALAM KÍVÁNT végeredmény keletkezzen, majd mindezeket összekeveri. És, hogy még jobban összekuszáljam a kedves Olvasót, említett végeredményt ÍGY fogom továbbadni, és jut be a hallgatóim szűrőjébe-adagolójába-keverőjébe. Képzelhetjük, mi lesz mindebből.
"Dehát le lehet írni." És? Akkor le lesz írva. Amit értenek, ahogy értik. Változtat ez valamin? Egy fenét változtat.

Néha jó poénok sülnek ki a dologból. Például A szerelmes Shakespeare-ben, John Madden 1998-as filmjében az alkotói válsággal küzdő Shakespeare eredetileg a "Rómeó és a félkezű kalóz lánya" - vagy valami hasonló - címet adta híres drámájának. Mármost, ha ezt én tényként tálalom tovább, sokan tényként fogják elfogadni. És eszük ágában sem lesz ellenőrizni. Mások ellenőrzik, és mivel nem találnak semmi erre utalót, elvetik. Pedig - tekintve, hogy még Shakespeare szerzőségét is vitatják némelyek - ez önmagában elégtelen ok volna. És még akkor is elégtelen ok volna, ha kiderülne, hogy csak egy forgatókönyvből merítettem az egészet.

Az az univerzum, ami körülvenni látszik minket, egy információhalmaz. Számunkra, teszem hozzá, tulajdonképpen feleslegesen: hiszen ki más számára, mint aki fel tudja fogni? Némely részét érteni véljük, más részét kevésbé vagy egyáltalán nem, megint más részéről fogalmunk sincs. Még nincs a birtokunkban. Voltaképpen nem "nincs a birtokunkban", hanem egész egyszerűen: NINCS. Amiről nem tudunk, az nincs. Nade, nade, hápog az Olvasó. Hogyne volna. Hogyne lehetne. Csak MÉG nincs a birtokunkban. MÉG nem tudunk róla. Ebben az a bibi, hogy ha valamiről fogalmunk sincs, arról még azt se lehet állítani, hogy "lehet": hiszen a fogalom alapvetően szükséges már a feltételezéshez is. (A "lehet" és "van" szavak összekapcsolásával is csínján kell bánni. Sokszor hallunk olyanokat, hogy "lehet, hogy van valaki a házban". De sajnos, nem "lehet", ha egyszer "van". Vagy LEHET a házban valaki, vagy VAN a házban valaki. A feltételezés és a kijelentés nem fér meg egy fedél alatt.)
De ami a birtokunkban van, az a TUDÁS, az sajnos nem tudás, hanem HIT. Ezúttal a szó legtriviálisabb értelmében. Nem a mi gondolatunk, hanem MÁSOK gondolata. Mások nekünk szánt gondolata. S hogy ki áll a lánc legelején? Áll ott valaki egyáltalán? Hát ez a nagy kérdés. Persze van egy még nagyobb: hogy fontos-e ez? Megkönnyebbülhet, nyájas Olvasó: természetesen nem fontos. 

Itt ér össze az információ és a szimuláció. Csoportosított információkból - még akkor is, ha a csoport minden tagja valós - csak szimulált világ kerekedhet ki. Csak színlelt világ, hogy magyarul is leírjam. Egy MÁSIK világ. Hát még, ha maguk az információk is színleltek. 
Kérdés persze, hogy létezik-e az EGYIK. 

Ki ne emlékeznék Eizenstein Patyomkin páncélos-ára? (Az, aki nem látta, de ez még bepótolható.) Most elég róla annyi, hogy - nagyjából - egy sortűzzel kezdődik (a legemlékezetesebb képsor a lépcsőn leguruló babakocsi) és egy lázadással végződik. Ezt a filmet be akarták mutatni - be is mutatták - külföldön is, annyira híres lett. A rendező azonban kikötötte, hogy egyetlen képkockát sem szabad se elvenni belőle, se hozzátenni. Így is tettek, mindössze... mindössze felcserélték az elejét a végével. Forradalmi filmből így lett ellenforradalmi film, noha minden eleme a régi maradt. 

MINDEN világkép - most kapaszkodjon, kedves Olvasó - csoportosított információkból áll. Következésképpen e világ MINDENKÉPPEN szimulált világ. Valami MÁS. Olyan, minta e világ lenne, mégsem e világ. De talán e világ nincs is. Talán, mondják a szimuláció hívei, talán a szimulátor is szimulált. És ő is egy szimulált világban él. És ez így megy.... így mehet a végtelenségig. 
Csakhogy mindehhez nem kell sem fizika, sem matematika. Olyan - négyszáz évnél régebbi - vallás, amely e világot valóságnak fogná fel, pláne kitüntetett valóságnak, nincs és nem is volt. Olyan vallás, amelynek ne az volna a lényege, hogy semmihez sem célszerű ragaszkodni, AMI ÉRZÉKELHETŐ, nincs. Mert mi is e világ, kedves Olvasó? Túl a szokásos keletieskedő blablán - amely csak attól blabla, hogy blablaként mondogatják -, hogy délibáb, káprázat, elvarázsoltság? ESZKÖZ, semmi más. Eszköz, úgy bizony. Amivel kezdenünk kellene valamit. 
Nem tőle leszünk szépek. Nem tőle leszünk boldogok. Amikor ezt gondoljuk, mi is beállunk a szimulátorok táborába. Ön-szimulátorok leszünk. Már most azok vagyunk.

A "világ" TŐLÜNK lesz szép, vagy csúnya. A MI VILÁGUNK. Más világa meg... olvassa csak egybe, kedves Olvasó. Az a más világa. A másvilág. 

Ami ugye... nincs.

2013. 12. 30.