Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"A magyar ember nemzeti öntudata, az a bizonyos szellemi gyökér, ami a múltból táplálkozva kijelöli az ember helyét..." Wass Albert, egy kedves hölgyismerősöm buzdult ezeknek neki most, éjnek évadján. Volt előtte egy Nagy-Magyarország (lásd: Mennyország) kontúrba írt idézete is. Megkérdeztem tőle, hogy Fiumét, azaz Rijekát is vissza kívánja-e szerezni. Esetleg Horvátországot, en bloc. De Trianon, válaszolta. A legnagyobb sorscsapás. Anélkül nem csatlakoztunk volna Hitlerhez. Ha Trianon nem lett volna, nem lett volna Hitler sem. Maximum mint utcai festő. De ha Trianon nem lett volna, lett volna egy másik Trianon. A Nagy Háború (az első világháború) nélkül is lett volna. Ha nem tesz egy magánlátogatást a mayerlingi vadászkastélyba Vetsera Máriával, Rudolf, ha Rudolf mégsem, akkor Ferenc Ferdinánd tette volna meg. A dualizmus nem sokáig maradt volna dualizmus, és innentől... nem csak Törökország volt Európa beteg embere. Többen is betegeskedtek, ki jobban ki kevésbé. A Monarchia, benne a "történelmi" Magyarországgal, jobban. Egészen súlyosan. A végét járta. Abban a formában, ahogy ma emlékszünk rá, egészen biztosan. Wass Albertet pedig különösen hagyjuk. Ha nem kapják szárnyukra a feltámadó irredenta szelek, Nyírő Józseffel együtt a kutya nem ismerné. Vagy csak egyes, kuriózumok után kutató irodalomtörténészek.

Volt Szentendrén egy szomszédom. Ő mindig adott nekem valami szívének kedveset karácsonykor. Legelőször A funtineli boszorkány-nyal lepett meg. Azt, nem röstellem, kifejezetten élveztem. Ma is megvan. Talán, ha lesz időm, úgy tíz-húsz év múlva, feltéve, hogy megérem, még egyszer el fogom olvasni. A következő karácsonykor megint kaptam egy Wass Albert-könyvet. Azt gondoltam, az is olyan lesz, de nem lett olyan. És ez így ment karácsonyról karácsonyra. Végül egész csokorra való Wass Albertem volt már. Egy fél polcot elfoglaltak, de egyik sem lett olyan. Nem hoztam őket magammal.
Vak tyúk is talál szemet, zártam volna le az egész Wass Albert-témát, ha közbe nem szól a politika. De most azért még egyszer elmondom. Én Wass Albertet, mint írót, nem azért nem szeretem, amit mint ember csinálhatott. Nem írom, hogy "csinált", mert nem voltam ott. Igaz, az őt dicsőítők sem. Szóval, Wass Albertet azért nem szeretem, mert rossz írónak tartom. Mesterségileg rossznak, szellemileg kártékonynak. Hálát adhatunk Istennek, hogy nem volt tehetségesebb. Könyvről könyvre olyan érzésem támadt, mint amikor Egyiptomban jártam, Alexandriától Abu Simbelig, a szudáni határig. Annyi hieroglifát, obeliszket és szobrot láttam, hogy tíz életre elég lett belőlük. Egy egyiptológus hallgató nyilván élvezte volna, de nem voltam egyiptológus hallgató. De nem is ezért írom ezt Wass Albert kapcsán. Nekem az volt a furcsa, hogy bármelyik korból - körülbelül háromezer (!!) évről van szó - származó pl. szobrokkal találkoztam, MINDEGYIK UGYANÚGY NÉZETT KI. Ugyanaz a technika, ugyanaz a megformálás. Semmi fejlődés. Mintha valamit egyszer megtanultak volna, aztán...VISSZAFEJLŐDÉS ugyanis volt. Itt van a Befejezetlen Obeliszk Asszuánban. Ott álltam fölötte. Kifaragták, mint előtte a többit, de már...NEM TUDTÁK FELÁLLÍTANI. Valószínűleg azért nem, mondja a bédekker, mert a közepénél megrepedt. Kérdés, mikor repedt meg, és miért. Akkor gondolatban kicsit rehabilitáltam Erich von Dänikent. Nos, ilyen Wass Albert is. Sehol semmi írói fejlődés, inkább visszafejlődés. A funtinelit 51 évesen írta. Addigra számos művet tudhatott a háta mögött. Huszonéves kora óta írt. Tekintsük ezeket előkészületeknek a funtinelire. De hátra volt még további majdnem negyven év. 90 éves korában halt meg ugyanis, Amerikában. És -

Még valamit Wass Albertről és az ő embertípusairól. Fajnak nem mondom, mert - feltételezem, hogy vele ellentétben - irtózom ettől a szótól, ha emberre mondják. Nem csak a tudomány nevében irtózom. Az ember nevében irtózom. Tehát, van a magyar, a német, a román és a zsidó. A többiek elhanyagolhatók. A magyar az ember kvintesszenciája. Nemes, bátor, nagylelkű, nyíltszívű, becsületes. Egyszóval pont nem olyan, mint amit most látunk, ha a mai Magyarországon körülnézünk. Na jó, nagy ritkán, nyomokban, talán. Pörge Dani tűri még. A német kemény, férfias, pedáns, szintén becsületes, szorgalmas. (A magyar is szorgalmas, de a magyar szorgalomban több a "szív". A német inkább hideg.) A román... hát, az már más. Vannak kivételek, de általában kicsinyes, gyáva, becstelen, számító, és minden vágya a magyarok utánzása. De... de még mindig nem olyan rossz, mint a zsidó. A zsidó a sátán maga. A világ elleni sátáni összeesküvő. A kicsiny zsidó gyerekekhez mindig bekopog egy kapedlis, horgas orrú ismeretlen. Ha majd felnőttök, mondja nekik felemelt ujjal, mindig azt tegyétek, amire utasítunk. Akkor nem fogtok hiányt szenvedni semmiben. Gazdaggá teszünk és mindenkitől megvédünk titeket. És akkor arra gondoltam, hogy miért vagyok én ilyen szerencsétlen. Miért nem tudott az én nagypapámhoz is bekopogni ez a kapedlis, horgas orrú jótevő. Akkor most semmi más dolgom nem volna, csak az örökségemet számolgatni. Neki meg nem kellett volna osztrák-magyar egyenruhában ott kepeszteni a lövészárkokban, Galíciától és Szerbiától egészen Olaszország tetejéig.

A nemzeti öntudat, az igazi nemzeti öntudat nem itt kezdődik, és nem így nyilvánul meg. Az valami más. Ez, testvérek, nem a nemzeti öntudat. Legfeljebb a szellemi gyökér.

2015. 08. 12.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1