A legmítizáltabb életút-párhuzamok egyike a Lincoln-Kennedy egybeesés. Ami igaz belőle:
- 100 év eltéréssel mindkettejüket ugyanazon esztendőben választották a Kongresszusba (A. Lincolnt 1846-ban, John F. Kennedyt 1946-ban);
- mindkettejüket 14 évvel később választották elnökké, Lincolnt 1860-ban, Kennedyt 1960-ban;
- mindketten sokat foglalkoztak polgárjogokkal;
- elnökségük alatt mindketten elvesztették gyereküket (Lincoln kettőt, Kennedy egyet);
- mindkettejüket feleségük mellett, fejlövéssel, egy pénteki napon ölték meg;
- Lincoln elnököt a Ford színházban lőtték le, Kennedyt egy Ford által gyártott Lincoln gépkocsiban;
- Lincoln merénylője, John Wilkes Booth egy színházban lőtt és egy gabonaszárító csűrben (kis jóindulattal raktárban) szorították sarokba (majd ölték meg), Kennedy merénylője, Lee Harvey Oswald egy tankönyvraktár tetejéről lőtt és egy filmszínházban fogták el;
- mindkettejük utódát Johnsonnak hívták, és száz év különbséggel egy esztendőben születtek: Lincoln utóda, A. Johnson 1808-ban, Kennedy útóda, Lyndon B. Johnson 1908-ban.
Ami fentiekből lényeges: a két elnök hivatali ideje alatt felmerült problémák hasonlósága, az ezekre adott válaszuk, és az e válaszok kiváltotta reakció. Egyik esemény a másikból következett, természetesen nem "véletlenül": az (általában feleségükkel érkező) közszereplők ellen elkövetett merényletek például hétszer gyakoribbak hétvégén, amikor a gyűléseket (is) tartják, ülő célpont ellen, kivált hátulról a legbiztosabb halálos találat pedig a fejlövés.
Történelmi helyzetek egybeeséséről van szó: a TÖRTÉNELEM EMBERI SORSOKBAN MEGMUTATKOZÓ SZINKRONICITÁSÁRÓL.
1701. november 8-án Gottfried Lehmann von Lehensfeld porosz származású kapitányt (századost), a bécsújhelyi börtön parancsnokát letartóztatták. Alig több, mint másfél hónap volt még hátra az életéből: összetört testét ugyanez év Karácsonyán lefejezték, majd felnégyelték. Lehmannt nem véletlenül sújtották ennyire szigorú büntetéssel: november 7-én ő adta a börtön egyik foglyának azt a dragonyostiszti egyenruhát, amiben az nyugodtan kisétált a kapun, és meg se állt Lengyelországig, Brezán váráig. A fogoly, akit II. Rákóczi Ferencnek hívtak, másfél év múlva, a "brezáni kiáltvánnyal" kirobbantotta Habsburg-ellenes felkelését. A felkelés (tévesen) Rákóczi-szabadságharc néven vonult be a történelembe. Szinte napra pontosan nyolc évig tartott.
Két császár halt meg ezalatt: a törökök magyarországi kiűzője, I. Lipót és fia, I. József, a landaui sikere után "győzedelmes" melléknevet nyert uralkodó, és két áruló kuruc tábornok, bizonyos Bezerédy Imre és bizonyos Ocskay László.
Mindketten Lipót alatt kezdték a katonai szolgálatot, mindketten harcoltak a spanyol örökösödési háborúban. Egy év különbséggel (Ocskay előbb, Bezerédy később) csatlakoztak a kurucokhoz, de ugyanazon 1708-as esztendőben el is árulták őket. Egy év telt el kivégzésük között is: ezúttal Bezerédyt érte el előbb a végzete. Kettejük közül Ocskay életpályája a tanulságosabb, ezért erről ejtünk egy-két szót bővebben.
Ocskay László tizenöt éves korában felcsapott huszárnak, és gróf Pálffy János ezredében harcolt a franciák ellen. Ha éppen nem harcolt, ivott, mint a kefekötő, kötekedett és verekedett, ezért visszariasztásul füllevágásra ítélték. Nem tanult belőle: egy másik verekedésben megölte egy bajtársát, ezután elmenekült, egyenesen a törökökhöz, ahol áttért az iszlám hitre. De muzulmánként is kitelt a becsülete, így nem maradt más választása, mint a régi ezredéhez való visszatérés. Innét kikerült a spanyol frontra, ahol egész a tizedességig vitte, de megint botrányba keveredett, és megint menekülnie kellett. Most a másik ellenséghez, a franciákhoz pártolt, XIV. Lajos, a Legkeresztényibb Király vagy Napkirály testőrhadnagya lett. Itt érte az 1703-as esztendő, és a (későbbi) vezérlő fejedelem oldalán megcsillanó karrier lehetősége. Két év múlva már brigadéros (dandártábornok), és mint brigadéros folytatja a kötekedést, verekedést és részegeskedést. Újabb három év telt így el, majd a kurucok trencséni veresége után Ocskay, az eddig jól bevált gyakorlatát követve fogta magát, és ismét átállva az aktuális ellenséghez, ezredével együtt felesküdött József császárra. A hajdani tizedes ezúttal ezredesi rangot kapott, ami a "brigadéros"-nál ugyan alacsonyabb volt, de AKKOR jóval biztonságosabb jövőt látszott kínálni.
Nem sokáig. Egy évre rá, szilveszterkor egy Jávorka Ádám nevű kuruc főhadnagy embereivel a Verbóról Ocskóra vivő országúton a - szokás szerint részeg - egykori brigadérost elfogta, Érsekújvárra vitte, ahol halálra ítélték. 1710. január harmadikán végezték ki. Nem volt könnyű halála. A hóhér ötször csapott le a nyakára, és miután még mindig életben volt, egy közönséges késsel vágta le a fejét. A fejet Érsekújvár egyik bástyáján, egy karóra tűzve tették közszemlére.
Ha az osztrákokat, törököket, franciákat, kurucokat kommunistákkal (szocialistákkal), liberálisokkal, konzervatívokkal, nyilasokkal helyettesítjük, és - jövőbe nem látván - eltekintünk a véres végkifejlettől, nem ismerős ez az életút az utóbbi hatvan év Magyarországáról?
"Oda a fül, oda a becsület / Ó, te kedves Ágoston, minden odavan" - énekelte a labancok Tinódi Lantos Sebestyénje. Ach, du lieber Augustin, énekelhetnénk mi is, emlékezve a régi szép időkre.
2011.03.07.