Hölgyek ne olvassák, vagy ha mégis, és nem tetszene, próbálják meg kitalálni, ÉN mit akarok mondani. Komolyan mondom. Senkit a világon nem szeretnék megsérteni, és ha az, amit le fogok írni, mégis sértene valakit, akkor csak vagy amiatt lesz, mert én rosszul fogalmazok, vagy amiatt, mert félreérti. Leginkább: mert félre akarja érteni. A dolgok "önmagukban" se nem jók, se nem rosszak, hanem olyanok, mint amilyenek.
Az "alázat" általam eddig hallott legjobb definíciója egy katolikus paptól (név szerint Blankenstein Miklóstól, most Esztergomban van Erdő Péter mellett) származik: realitásérzék. Nem akkor vagyok alázatos, ha kevesebbnek mondom magam, mint aminek tartom. Akkor álszerény vagyok. Más szóval: hazug. Akkor is hazug vagyok, finoman nagyképű, ha többnek mondom magam. Mindent összevéve: ha MÁSNAK mondom magam. De senki nem róhat meg, ha azt mondom, amit gondolok, és azt gondolom, amit tapasztaltam. Ha nem vagyok okos, bátran kijelenthetem, hogy nem vagyok okos. Attól még lehetek ügyes, erős, jólelkű. Egy csomó minden lehetek, amelyek egymással EGYENRANGÚAK. Olyan, hogy valaki SEMMIRE nem jó, nem létezik. Egyrészt azért nem létezik, mert ez - az ALANY oldala felől közelítve - "belső" ügy, vagyis saját magammal kell, hogy szinkronba kerüljek. Saját magammal, senki mással. Az a hátrányos helyzetű, aki ANNAK ÉRZI MAGÁT. Másrészt - az ÁLLÍTMÁNY oldala felől közelítve - azért nem, mert egy másik ember számomra: feladat. Nem az Ő megváltoztatására irányuló feladat, még akkor sem, ha épp ez a cél, hanem a SAJÁT MAGAM megváltoztatására irányuló feladat. Rosszul írtam: saját magam MEGISMERÉSÉRE irányuló feladat. Gnóthi szeauton. Ismerd meg ÖNMAGAD.
Jó órával előbb folytattam valakivel egy rövid párbeszédet a nőkről. "Amúgy, mindegy mit teszünk, a nőknek nem azért kellünk, amit teszünk, hanem amit várnak tőlünk. Ha már megtettük amit várnak, abban a pillanatban kezdenek várni valami mást" - írta nekem. "Egyetlen dolgot várnak" - válaszoltam -, "mindannak a folyamatos megerősítését, amiben ők maguk tökéletesen bizonytalanok. Vagyis saját önértékelésüket várják tőlünk. Ezért a feltétlen imádat elvárása. Még a szeretkezés is erről szól, minden más szükségleten túl, sőt azok előtt."
A nő VISSZAJELZÉSEKBŐL merítkezik. Hiába sminkel, öltözködik fel csinosan, viselkedik kihívóan, ha senki nem értékeli. Erről szól Hófehérke mostohája és tükrének a története, az egyedinek hitt ruhák másokon való megpillantásáról, vagy a férji beszólásokról szóló megannyi vicc. Az ELISMERÉS a nő lelki egyensúlyának az alapja.
Nade a férfiénak is, veti közbe az elfogulatlan Olvasó. Természetesen. A különbség az, hogy a nő FELTÉTELES MÓDBAN él, míg a férfi - az, akit férfinak lehet nevezni - KIJELENTŐ módban. Ezt a hagyomány - tessék figyelni: a HAGYOMÁNY - úgy fogalmazza meg, hogy minden, ami a férfi számára elérhető, elérhető a nő számára is, DE CSAK A FÉRFIN KERESZTÜL. És fordítva NINCS így. Az androgünosz, vagyis a teljes férfi és teljes nő EGY testben kifelé MINDIG férfi. (Ez, szintén a hagyomány szerint, a LEGMAGASABB létállapot, szemben a günandromorffal, a fél férfi-fél nővel, amely a LEGALACSONYABB.)
Szívesebben olvasnák, és sokkal szívesebben írnám le, ha így gondolnám, azt a közhelyet, hogy "minden sikeres férfi mögött ott egy nő". Csak hát ez nem igaz. Formailag sem igaz, gondoljon a kedves Olvasó Alexandroszra (Nagy Sándorra) vagy mondjuk Nagy Frigyesre, esetleg Buda egyik, Magyarország fő felszabadítójára, akinek a szobra a Várhegy tetejéről tekint Pest felé, Savoyai Jenőre. Ők BUZIK voltak, horkan fel az Olvasó. Alexandrosz épp nem teljesen, de legyen. Akkor gondoljon Julius Caesarra. Róla is híresztelték, de nem volt az, maximum ő is biszex. De nagy valószínűséggel ez is csak pletyka. Eredete Ciceróig nyúlik vissza. 19 éves korában Caesar három évet töltött Kis-Ázsiában, IV. Nikomédész büthiniai király udvarában. Amikor később a szenátusban a király lánya, Nüsza érdekében felszólalt, és közben megemlítette a sok jót, amit ő a királytól kapott, Cicero félbeszakította: "Hagyd ezt, hisz köztudott, hogy ő mit adott neked, és te mit adtál neki." Ellenségei azt terjesztették róla, hogy "az összes férfi felesége, az összes asszony férje". Ennek ellenére katonáinak, akik mindenki másnál jobban ismerték - Caesar fél életét hadjáratokban töltötte - nem egészen ez volt a véleménye. A gall háború után (jóval) megtartott diadalmenetben is ezt skandálták: "Vigyázzatok a feleségeitekre! Itt hozzuk a kopasz paráznát!" (Caesar az idealizált ábrázolásokkal ellentétben kopasz volt. És ha már megkopaszodott, úgy vélte, ha lúd, legyen kövér: egyetlen szőrszálat nem tűrt meg a testén.)
A nők kétségkívül erős befolyással voltak és vannak az emberi világra. Sőt, MEGHATÁROZÓ befolyással. Az oszmán politika jórészt a Topkapi Szerájban, a szultáni háremben dőlt el. Jó vagy éppen rossz szellemek voltak már a bibliai időkben is, Sárától, Ábrahám feleségétől kezdve Bethsabéig, Salamon király anyjáig vagy Jézabelig, Acháb izraeli király feleségéig, akinek testét kutyák falták fel végül. Havva (Éva) kontra Lilith. Havva, mint bűnbevivő kontra Mariam (Mária), Krisztus anyja. Bánk bán és Gertrudis története is sokkal mélyebb - ebbe közönségesen nem szoktak belegondolni -, mint a német (idegen) - magyar ellentét. A sárkánnyal (mégpedig NŐSTÉNY sárkánnyal - a sárkány sokáig MINDIG nőstény volt a történetekben és ábrázolásokban, lásd például a hindu szamszára, létesülési forgatag ábrázolását, mint NŐSTÉNY sárkánnyal párzó tigrist) küzdő Szent György története dettó.
Szintén kétségtelen, hogy az a néhány nő, aki uralkodói székbe emelkedett, Kleopátrától az icénus Boudiccáig, Angliai Erzsébettől Nagy Katalinig és Mária Teréziáig, sokkal nagyobb arányban produkált az utókor szemében legalábbis "jelentős", de nem ritkán "nagy" teljesítményt, mint a férfiak. Egy rátermett nő behozhatatlan előnnyel indul az államfői posztért minden férfival szemben, HA HAGYJÁK. Az államfőnek nem ezermesternek kell lenni, hanem mindenekelőtt intuitívnak és empatikusnak. Jó tanácsadókat és végrehajtókat kell maga köré gyűjtenie. Nem írtam pontosan: jó FÉRFI tanácsadókat és végrehajtókat. És akkor ott vagyunk, ahol elkezdtük: férfin KERESZTÜL. Még az alaptézisünk sincs megcáfolva: van-e nagyobb elismerés, mint a TOTÁLIS elismerés? Erzsébetnek, Katalinnak és társainak a tényleges szeretők sokaságán kívül volt egy IGAZI szeretője (imádója) is: AZ EGÉSZ NÉP. Kívánhat-e ennél többet emberlánya?
Nincs abban semmi rossz, amit a hagyomány mond. Nem a patriarchális szemlélet visszatükröződése. Vagyis az, de a patriarchális - a nem eltorzított patriarchális - szemléletben sincs semmi rossz. Nincs benne semmi lekicsinyítő. Semmi lenéző.
Oda teszi a dolgokat, ahová a természet szánta őket. Hogy mit kezdjünk az "asszonyállat", és hasonló kifejezésekkel? Hogy ezek azért mégiscsak megalázók voltak? Nem. Nem voltak megalázók. Csak annak megalázók MA, aki keveri a történelmi korokat. Mást jelentettek régen, és mást jelentenek most. Ha ma azt mondják egy hölgynek, hogy "némber", legjobb esetben is lekever egy pofont. Ha Amerikában mondják, a férfi, akinek kicsúszott a száján, könnyen bíróság előtt találhatja magát. Pedig a "némber" szó szerint azt jelenti (jelentette): nő-ember. Nem többet és nem kevesebbet.
Nem tragikus, ha az ember elfogadja önmagát. Sőt.
Ez vezet egyedül ahhoz a bizonyos megismeréshez. Az üdvösséghez. Vagyis a teljességhez.
A fenébe is, hogy mondjam, hogy megértsék?
A HARMÓNIÁHOZ.
2013. 10. 31.