Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

A szemben levő ház a szűken vett környék egyetlen romháza. Mexikói életkép, ha kinézek az ablakon. Még a lakók is hasonlítanának a mexikóiakhoz, ha nem tudnám róluk, hogy jó néhány ezer kilométerrel keletebbről - vagy nyugatabbról, ha Magellán vagy Kolumbusz útvonalát követték volna visszafelé - érkeztek. Nem fogok én itt cigányozni. Mexikó és kész. Életem egyik legszebb országa. Nem Acapulco, olyat jóval közelebb is találok, Olaszországban vagy Horvátországban például, inkább Taxco. Ezüst nélkül, persze.
És van rajta egy zöld folt. Két zöld folt, ha kukacosak vagyunk, de a másik olyan kommersz: muskátlik és középen valami kaktuszféle. Azonban az első... kezdetben azt hittem, az erkély része. Aztán jobban megnéztem - az ágyról pont odalátni -, és nem része. A ház része. Egy bokor. Jó nagy bokor, hogy milyen fajta, nem tudom, mert nem értek a bokrokhoz, meg messze is van. A szél hozhatta oda a magvát pár évtizede, és belenőtt a falba. Hogy miből táplálkozik, rejtély. Végülis a tégla, a porladó tégla is föld, csak kiégetett föld, talán abból. Más nemigen van ott. Hogy mi öntözi a függőleges felületen, szintén rejtély. A víz csöveken folyik belül, azok biztosan nem. Tűz rá a nap, lengeti a szél, most is, és zöldebb, mint a gondozott kert.

 

És erről eszembe jut egy olasz benzinkút, pontosabban a mellette levő házrom. Le is fényképeztem, és kitettem a régi falamra. Az egykori házból csak a falak alja maradt, úgy másfél méter magasan. Körötte kiégett föld. Belül még látszott a helyiségek körvonala. És ezen a puszta tájon, benzingőzben, egyetlen fa burjánzott, és ez a fa a házon BELÜL nőtt. Nem volt ott semmivel sem kellemesebb neki, mint kívül, mégis ott nőtt, sőt, ahogy az imént mondtam, burjánzott. Kívül még fűszálat sem láttam.
Tökéletes jelkép volt, ahogy az előbbi is.

 

Tanulhatnánk a bokroktól és a fáktól.

 

2013. 07. 05.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1