Most akkor meghallgattam a Nagy Imre házánál vasárnap elhangzott Gyurcsány-beszédet. Gyurcsánnyal életemben kétszer találkoztam, mindkétszer a Mammutban. A második az érdekesebb. Már bukása után, de még a választások előtt feleségével haladtak a Leroy felé, ahol először is láttam. Isten tudja, hány év házasság és megannyi őket ért gyalázkodás után, egymást átölelve mentek. Még ha haragudtam volna is rá valamiért, ezt látva akkor is elfelejtettem volna.
A beszéd még akár jó beszéd is lehetett volna. Nem kétlem, hogy ez az ember tud szenvedélyes is lenni, sőt alapvetően szenvedélyes. Hogy ezt a szenvedélyt mi mozgatja első megközelítésben, és mi mozgatja második, mélyebb pszichikai megközelítésben, most lényegtelen. Nincs önzetlen ember, jól tudjuk, még akkor sincs, ha sokan ezt szeretnék hinni másokról, és alkalomadtán önmagukról. Nincs. Ezért kellett Krisztusnak egyben istennek is lenni. De Gyurcsány Ferenc nem Krisztus, és akkor sem lenne azzá, ha kivégeznék az elveiért. Szóval, akár jó beszéd is lehetett VOLNA. Ha, mert ilyen megközelítés után mindig "ha" következik. Például, ha ezt a beszédet is kizárólag az övéi előtt mondja el, zárt körben. Mint az őszödit, amellyel ez a beszéd nem kis terjedelemben foglalkozott. Az nekem nagyon tetszett. Úgy gondolom, ha lecseng a mostani "jobboldali" hisztéria, az utókornak is tetszeni fog. Csillagos ötöst kap ismeretéért a jövő gimnazistája, csakúgy, mint Orbán 1989-es, véletlenül épp szintén Nagy Imre ürügyén elmondott beszédének ismeretéért. Hiszen ezek nem kötelező tananyagok lesznek, legfeljebb lábjegyzetek. Érdekességek. Olyanok, mint amit Horthy a Gellért szálló előtt mondott el 1919. november 16-án. "Most, itt a Duna partján, tetemre hívom a magyar fővárost..." Hány mai gimnazista ismeri ezt a beszédet?
Nagy különbség van azonban a párt-, elv-, harcostársak csapata és az alkalmi közönség között. Ha itt is ugyanaz hangzik el, zavart fog kelteni. Nem az őszinteség jön le belőle, hanem a magyarázkodás. Még nekem is ez volt az érzésem, pedig alapvetően élveztem. Jó bornak nem kell cégér. Ha én, Gyurcsány Ferenc az Őszödön elhangzottakat úgy gondoltam, ahogy kimondtam, és az volt a lényegük, ami nagyon jól lejött annak, aki meg akarta érteni (persze egyáltalán nem jött le annak, akinek esze ágában se volt megérteni, csak támadási felületet keresett), nos, ha így állt a helyzet, akkor ezen nincs mit tovább ragozni. Mindkét oldal lerágta magának, amit le akart rágni, én meg tudom, amit tudok. Nincs se szégyellnivalóm, se megmagyaráznivalóm. Ami jól, közvetlenül és kötetlenül hangzik "barátok" között, teljesen másként hangzik idegenek között. Mert még a beszédre kíváncsi szimpatizánsok is idegenek. Nem lehet úgy megszólítani őket, ahogy az embernek a barátait. Szembe jön velem szomorúan egy volt osztálytársam, akivel annak idején számtalan órát töltöttünk együtt iskolapadban, iskola mellett, kocsmában, bulikban, és akivel ma is összejárunk. "Mi van, nem kaptál az éjjel pinát?" És akkor képzeljük el, hogy nem az iskolatárssal találkozunk, hanem cégünk régi ügyfelével.
Mindez, a hangvétel és a stílus persze tudatos volt. A tartalommal együtt tudatos, rossz választás. Viszont fejből mondta. FEJBŐL, folyamatosan, nem dadogva - hallgassa meg egyszer a kedves Olvasó Németh Sándort valamelyik Vidám Vasárnapon -, összefüggően és értelmesen. De valahogy mégsem volt elég ereje. A poénoknál tapsoltak, de ez nem az a beszéd volt, ami akár a parlamenti bekerüléshez elegendő szavazót fog hozni. És amit annyiszor elmondtam már: szép dolog az optimizmus, de a hülyeséggel határos optimizmus nem szép dolog. Különösen, ha a hülyeség hülyére vevésként is értelmezhető, bármennyire is jól tudjuk, hogy a legelkeserítőbb helyzetben sem szabad másról beszélni, mint győzelemről. Apropó, tényleg nem szabad? Van olyan dolog, amiről nem szabad beszélni, ha törvény nem tiltja? "Amikor utoljára vereséget szenvedtünk, és remélem, hogy utoljára" - nem, nem utoljára. Tíz hónap múlva megint vereséget fognak szenvedni, a szónok pártja nagyobbat, mint amit még MSZP-tagként szenvedett el akkori pártjával. Sokkal nagyobbat. Ha a baloldalról beszélt, akkor is vereséget fognak szenvedni. És akkor mit fognak érezni a beszéd hallgatói? Hogy nem csapták be őket? Hogy "ezek" mások, mint a többiek?
Szerecsenmosdatásból nem lehet átütő beszédet összehozni. Azok az emberek, akik akkor elfogadták a vizitdíjat és a tandíjat, ezután is el fogják fogadni, ha a baloldaltól kapják. Ha a jobboldaltól kapják, nem fogják elfogadni. És a "jobboldal" ugyanúgy tesz, csak a szerepek cserélődnek fel, mert nem a vizitdíj vagy tandíj a lényeg, hanem annak a hovatartozása, akitől kapják. A mi kutyánk vagy nem a mi kutyánk. Dehát a megtértek közül kell toborozni? Hogy is volt az a krisztusi beszéd az elveszett bárányról? Nem az ingadozók és pártsemlegesek megnyerése a döntő? De így? Rációval? Annak a megértetésével - egyáltalán BÁRMI megértetésével -, hogy amit kormányon csináltunk, és ami a földcsuszamlásszerű vereségünkhöz, kis híján forradalomhoz vezetett, alapvetően helyes volt? Amiről egy kisgyermek is tudja, hogy - miután legombolták róla -, hiába akár legfelsőbb szintű jóakarat, bekerül a nagy kalapba, és széthordják a hiénák, mint az oroszlán által elejtett zsákmányt? Kádár emlegetése meg egészen bizarr asszociációkhoz vezethet, különösen Nagy Imre háza előtt. Szerencse, hogy a mai fiatalok nem éltek alatta. Ha éltek volna, nem lehetne ma olyanokat mondani, hogy Orbán rendszerében jobban féltek, mint Kádáréban. Ez nem igaz. Lehet, hogy most mindazok, akiknek a megélhetése függ a rendszerpártiságtól, féltik (FÉLTIK) az állásukat, a kenyerüket. Meglehet. Akkor mindenki elmehetett legalább segédmunkásnak. De! Próbált volna egy sokkal szelídebb beszédet elmondani, mint most a volt miniszterelnök. Akár mint segédmunkás. Kenyere akkor is lett volna, igaz. Hozzávalóval ráadásul: reggelire hóvirágsajt vagy szalonna, gyümölcsíz, töpörtyű, ebédre valami a bévé konyhájáról, vacsorára a reggeli választék egy másik eleme. Nem, hölgyeim és uraim. Ez nem félelem. Ez valaminek a FÉLTÉSE. Hogy pedig Kádár beleőrült volna Nagy Imre kivégzésébe...egész jól bírta harmincegy évig. Aztán megöregedett. Nem, Kádár egyáltalán nem Nagy Imrébe őrült bele, csak egyszerűen beteg lett. És összevissza beszélt, ami e betegség velejárója. Majd meghalt, ahogy mindannyian meghalunk egyszer.
Nem, ez nem volt jó beszéd. A csúsztatásokon és önfényezésen kívül sok igazság volt benne, szenvedély is, mégsem volt jó beszéd.
Mert mi is lesz az igazságból, Hölgyeim és Uraim, ha nem tudjuk megfelelően prezentálni? Hogy is mondta Móricka káromkodó húgocskájának? Ha így beszélsz, mi marad anyánk fáradhatatlan erőfeszítéséből, hogy fennkölt erkölcsiséget plántáljon beléd? Atyánk szigorú, egyenes, szókimondó, de tapintatos jellemre való neveléséből?
Egy nagy lófasz.
2013. 06. 20.