(wenn's Judenblut vom Messer spritzt)
A Charlie Orchestra egy német katonazenekar egykori neve, amely a második világháború alatt Angliának szánt propagandazenét játszott. A németek számára tiltott jazzt is, swinget is, a dalszövegeket persze némiképp módosították. Az Angliába irányuló német rádióadások szerkesztője és bemondója az - egy ideig - brit útlevéllel rendelkező ír-amerikai, William Joyce, ismertebb nevén Lord Haw-Haw volt. (Nem az angolok, hanem Goebbels hívta így először, orrhangú kiejtésére utalva. Az ellenségei sem tudtak volna jobbat kitalálni.) A brit útlevél 1946-ban bosszulta meg magát: január 3-án a londoni Wandsworth börtönben Albert Pierrepoint hóhér felakasztotta.
Hate speech. Gyűlöletbeszéd. Így mondja az angol, ezt vette át a magyar is. Összefoglaló néven gyűlöletmédia: ebben benne van a rádió, televízió, újság, internet, minden, ami a nagyközönséget célozza. Benne van természetesen a mozi, színház, és az irodalom is. Maga a szó - média - a görög "mesos", "közép" szó latinosított változatából, a "medium" - szintén "közép" - szóból származik. Ennek a többes száma a "media", amit a magyar is átvett, mint "médiá"-t. Tágabb értelemben nem csak a sajtó különböző megjelenési formáit jelenti, hanem mindent, ami a nagyközönséget célzó gondolatokat közvetít.
Az első ismertebb gyűlöletrádió a náci Németországban született, a zseniális - a fekete mágus is mágus - Joseph Goebbels bábáskodásával. Az eddig utolsó, aminek szintén milliós nagyságrendű népirtás lett a következménye, a ruandai Radio-Télévision Libre des Mille Collines, rövidítve RTLM volt. Ha viszont kiterjesztjük a média minden megjelenési formájára, akkor ebben már benne vannak az Iszlám Állam videói éppúgy, mint a Biblia (mindkét testamentumával), a Talmud, vagy a Korán is. Miért a Biblia, és miért az Újszövetség? Hiszen az utóbbi a SZERETETRE épül, mondja a kételkedő Olvasó. Meg az előbbit is lehet úgy magyarázni, ha az utóbbi felvezetésének tekintjük.
Azt, hogy a Biblia a szeretetre épül, azok mondják, akik ezt akarják mondani. Mármint az ELFOGADÓ szeretetre, az agapéra, mert a többi nem a szó bibliai értelmében vett szeretet. De ugyanakkor egyik testamentum sem fogadja el azokat, akik másképp gondolkoznak. Nem csak az Ószövetség jár térdig vérben. "A bűn zsoldja a halál." S hogy mi a bűn - bűn az, amit a törvény bűnnek nevez. Az emberi törvény. S hogy ez mennyire korrespondeál az isteni (természeti) törvénnyel, az már tapasztalás kérdése. A baj csak az, hogy a tapasztalatokat is emberek magyarázzák. Mindaddig, ameddig az emberiség ki nem pusztul, mert a természet rendje ez. S nem csak a természeté: nincs olyan szent könyv, amely ne ezt prognosztizálná. A régiek, legalábbis e tekintetben mindenképp, bölcsek voltak. Ha türelmesek nem is, lásd Elizeus és a gyermekek történetét az Ószövetségből (2 Királyok 2, 23-24), vagy Ananiás és Szafira történetét (ApCsel 5, 1-11) az Újból. Ha az ember részrehajló, akkor Istentől se várjunk mást. Elvégre saját képére és hasonlóságára teremtett. Be is ismeri. "Én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok" - mondja magáról a lejegyző pap szerint a Mózes második könyve (Kivonulás) 20,5-ben.
És a szeretet? Az a megtértekre vonatkozik. A többire is, mondja a teológia, AZÉRT, HOGY MEGTÉRJENEK. Az egyedül üdvözítő hitre, ami az én hitem, fordítja le ezt a vallásos közember. Onnantól a mi kutyánk kölykei. (De addig is) az én juhaim, egyelőre más akolban, idézte nekem Jézust Timkó Éva barátnőm. Ha viszont nem akar sikerülni... sistergőbb gyűlöletet egyetlen ateistától sem olvastam-hallottam, mint vallásos emberektől.
Nem-e? - ráncolja a homlokát az Olvasó. És a kommunisták? Igen, a kommunisták. "Ne csak őrizd, gyűlöld is." Minden ávós kívülről fújta. Csakhogy a vallás nem csak az, amit a laikus vallásnak nevez. Nem kell, hogy Istenről szóljon. Szólhat bármiről/bárkiről, amit/akit Istennel ekvivalensnek fogadnak el. Vallás minden, amit az ember vall. Confessio, szemben (szemben!) a religióval. Megvallás. Ezt és ezt vallom. Ezért és ezért a tűzbe megyek. Vagy, ha megoldható így is, másokat küldök oda. Az valahogy még jobb. "Ha a késről mások vére csepeg, / mindjárt minden remek." T. H. White: Üdv néked Artúr, nagy király, fejből. Véletlenül pont 1942-ben írta.
A magyar rádiózás (hírsugárzás) hivatalosan 1925. december 1-én kezdődött el. Kozma Miklós indította útjára, e szavakkal: „A Broadcasting hivatása ... [hogy] dokumentálja a magyar kultúrfölényt olyan nemzetekkel szemben, amelyek hatalmasabbnak hiszik magukat, mint mi, de amelyeknek kultúrája a miénknek nyomába sem léphet.” (broadcast: [vezeték nélküli] műsorszórás) Mintha a mai hivatalos médiát hallanám. De a magyar rádió 1944 tavaszától lett igazán gyűlöletrádió, az olyan műsorokkal, mint a Világnézeti Akadémia, Kolosváry-Borcsa Mihály előadásaival, vagy a Zsidókérdést Kutató Intézet munkásságát ismertető sorozattal, Bosnyák Zoltán szerkesztésében (később mindkettejüket halálra ítélték és kivégezték). "Wenn's Judenblut vom Messer spritzt." "Ha zsidóvér csorog a késről." T. H. White-nak nem sokat kellett keresgélnie. A Heckerlied nem csak a nagynémet közönség kedvence volt. (Friedrich Hecker, egy 1848-49-es német forradalmár volt a névadó, a dalt később átköltve az SA és az SS is átvette, sok más, szintén átköltött vagy akár eredeti szövegű mozgalmi dallal együtt, ilyen volt a Florian Geyer Lied is.)
Tartott ez a korszak aztán jószerivel 1989-ig, hogy 1998-ban, illetve teljes erővel 2010-től újrakezdődjön, immár kiterjedve a televízióra is. Ez persze csak az állami médiára vonatkozik. A nem állami média nem tartott szünetet. A konszolidált Kádár azért kicsit óvatosabb volt. A gyűlölet és uszítás nem változott, csak a hangvétel, és a célcsoportok.
Elfogult vagyok, fogja mondani minden "jobboldali". Innentől leszek liberális. Bár, a Talmudra vagy a kommunistákra való utalás (lásd fentebb) meg másoknak nem fog tetszeni. Ma úgyis megkaptam, hogy háromszáz szavas a szókincsem. Kétszázkilencven, írtam válaszul, csak nem számoltad meg elég jól. Még a nemzet- (így fennköltebb), vagy hazaárulót várom, de az is a spájzban van, bármibe fogadok. Ha már az oroszok kivonultak onnét is. Pozsonyi Ádám, az egyik hozzászóló a "Bölénypark" című írásomra, ugyan nem akart velem vitába szállni, beérte a "te jelöltél be engem, takarodj az oldalamról"-lal, mindezt persze az ÉN facebookos oldalamon, kívánsága parancs, írtam neki, és valóban az. Miért jelöltem egyáltalán be? Ugyanazért, amiért 2002-ben a Millenárisra is kimentem, vagy amiért Orbán Viktor lapjára is feliratkoztam, ameddig le nem tiltottak. Miért írom ezeket ide? Biztosan exhibicionista vagyok, mondja a kaján Olvasó. Hát, egy kicsit biztosan, szellemileg legalábbis. Én így pótcselekszem, várva a sült galambot, fennköltebben a megvilágosodást. Amúgy tényleg, de most ezt hagyjuk.
Azért írom ezeket ide, mert valamivel illusztrálni szeretném a durvaságot. Van ennek is történelmi előzménye, de csak arra szoktak emlékezni, az előzmény következményeire már nem. "Rúgják be az ajtót" - mondta a Führer tábornokainak a Barbarossa-hadjárat (a Szovjetunió megtámadása) előtt. "Rúgják be az ajtót, és az egész korhadt épület összedől." Sem Napóleonból nem okult, aki szintén be akarta rúgni az ajtót, sem a dicső névadóból. (I. - Barbarossa, vagyis Rőtszakállú - Frigyes német-római császár Szalah-al-din, azaz Szaladdin jeruzsálemi győzelme után a VIII. Gergely pápa meghirdette harmadik keresztes hadjáratban elindult Keletre, a Szentföld felé, de a bizánci határ átlépése után, 1190. június 10-én belefulladt az akkor Szalef, ma Kalikadnosz folyóba. Hetven éves volt, fia, Frigyes sváb herceg ugyan folytatta a hadjáratot, de Akko alatt ő is elesett.)
Az ajtókat be lehet ugyan rúgni, de az épület nem biztos, hogy összedől, és ha VALAMI mégis, nem biztos, hogy a lakókat temeti maga alá. A durvaság az én olvasatomban az UTOLSÓ eszköz. Az utolsó eszköz SE. Nem eszköz. Valami más: a gyengeség beismerése. Nekünk, gondolkodóknak, mondja az Olvasó. Másoknak meg imponál. Az erő illúzióját kelti. Csak az illúzióját, gondoljunk Bástya elvtársra a Szocialista szellem vasútján. Jó, de néha az illúzió is elég. Igen, ideig-óráig. Addig lehet hősködni és hencegni a brutalitással, ameddig tényleges erőpróbára nem kerül sor. Egy valóban erős nem lehet durva? Ha az Olvasó vallásos, akkor gondoljon Krisztus válaszaira, amikor erődemonstrálásra biztatták. Akár a kereszten is. Vagy gondoljon Buddha halálára. Jó, ezt nem biztos, hogy ismeri: mérgező gombát etettek vele, amiről tudta, hogy mérgező, és mégis megette. A szuverén attól szuverén, hogy nem befolyásolható. Se így, se úgy.
És a rómaiak? Az oszmán törökök? A mongolok? Az észak-amerikai indiánok (nem az Amerikában igen, de soha a Vadnyugaton nem járt Karl May hősei)? Az oroszok? Ezek a népek a kettősségükről (voltak) híresek: a legszélsőségesebb kegyetlenségről és a legszélsőségesebb nagylelkűségről és önfeláldozásról. Egy amhara (etiópiai törzs) vagy megöli az idegent, vagy befogadja. Ha befogadja, onnét az egész falu az életét is feláldozza érte, ha egy másik törzsbéli el akarná azt venni. Ezt is, mint annyi mindent, a rómaiak fogalmazták meg legjobban: „[Ám] a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj, / El ne feledd – hogy békés törvényekkel igazgass, / És kíméld, aki meghódolt, de leverd, aki lázad!” (Vergilius: Aeneis, VI. 851-853)
Ha valaki CSAK durva... és a mai magyar kormányközeli-"jobboldali" retorika nagyrészt ilyen. Elnyom. Megpróbál elnyomni. Ágyúval lőni mindenre, ami mozog. Ami nem tetszik, verébtől az elefántig. Ha meg nem, akkor ugyanazt a durvaságot becsomagolja. Valami olyanba, ami a megcélzott rétegnek ismerős. Charlie Orchestra. Gyűlölet és durvaság, hangszerelve. Az én olvasatomban gyengeség és gyengeség.
Az erőszak hangjai, Háry János tolmácsolásában.
2015. 07. 15.