Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Kaisers TV, Ungarn. Pintér Béla társulata, Szkéné, ma. Én aztán ritkán tudok - amúgy is - megülni a fenekemen, de most tudtam. Valami elképesztően jó volt. Összekötve utána némi információszerzéssel és elemzéssel, közvetlen kormányzati forrásból, ez viszont már nem volt annyira vidám.

Nade miért írtam én ezt ide le? Mert a darab és az információk akár egymás tükörképei is lehettek volna. És azér t, hogy jobban megértessem, miért mondom azt az Együttműködés 2014 Mozgalomról, amit mondok. Lesz benne kicsi ismétlés is, és nem akarom túl hosszúra. Aki gondolkodik, az megérti, aki pedig nem gondolkodik, vagy nem akar, annak mondhatnám napestig.

Szóval - ezt se fogom többet leírni - a szívem vérzik, amikor becsületes, jószándékú, pár dologban többé-kevésbé tisztán látó emberek gyülekezetét kell támadnom. Olyan embereket, akik úgy gondolkodnak, ahogy én is gondolkodtam - vagy nem gondolkodtam - négy évvel ezelőtt. Mindaddig, ameddig el nem kezdtem kapargatni mindannak a felszínét, ami minket körülvesz, és amit nekünk mondanak. Mindaddig, ameddig meg nem próbáltam rájönni, hogy az, amihez az átlagember vonzódik, vagy amit elutasít, nem az étel, hanem a tálalás. A valóságos tálalásnál például még a tányér színe is számít. Ahogy a nem valóságosnál is. Most ráadásul még csak kapargatni se nagyon kell. Megelégszem a kocsmaszinttel. A HMP egyik vezetőjével beszélgettem ma ugyanerről. Mivel nálunk nem érvényesül ideológiai szelekció, mondjuk rá, hogy ő liberális. Nem egészen olyan liberális, mint a politikában megszólaló liberálisok, de liberális. Azt mondta, hogy azért nem lenne ellenére egy háromnegyedes össz-ellenzéki győzelem, mert először a gazdaságot kell rendbe tenni, utána következnek azok az alapok, amelyekről mi beszélünk. Hogy az LMP is beáll a többiek mellé, sőt valamilyen szinten az MSZP se tesz majd másként. Álmodozni csak álmodozhatok? - tette fel végül a költői kérdést.

Annál az embernél, aki most országunkat irányítja, talán egy zárt osztályról ötletszerűen kiválasztott elmebeteg uralma is jobb volna. Efelől szikrányi kétségem nincs. Afelől sincs, hogy nem lesz évtizedekig hatalmon. Afelől viszont nagyonis van, hogy miért nem. És ebben az a szomorú, hogy a világ legtisztességesebb, legönzetlenebb államférfijának is ugyanez lenne a sorsa, ha akkora hatalom koncentrálódna a kezében, mint neki. Más szóval őrült vagy nem őrült: indifferens. Egyetlen pillanatig sem tagadom, hogy megkönnyebbülnék, ha - kis túlzással - BÁRKI lépne a helyébe, aki nem az ő táborából való. És ez hiba, szűklátókörűség, türelmetlenség és felületesség volna. A dél-afrikai feketéknek az angol uralom alatt sokkal elviselhetőbb életük volt, mint a búrok indukálta apartheid alatt. Nelson Mandela az angol-búr konfliktusban mégis a búrokat támogatta. "De miért, az Isten szerelmére?" - kérdezték tőle. "A mérsékelt angolok alatt népünk valahogy ellenne. Nem lenne nagyon jó, és nem lenne nagyon rossz. Eszébe sem jutna saját kezébe venni saját sorsát. A kemény búrok azonban mások. Ők nem lesznek kíméletesek. Hadd tudja meg népünk, milyen az igazi szolgaság" - válaszolta. Hogy legalább egy ideig ne kelljen félni a feledéstől - még Hitler is nosztalgikus sokaknak, Sztálinról és főleg Kádárról nem is beszélve -, nagy megrázkódtatás kell. Nagy elnyomatás. Nem ennyi, amennyi eddig volt, hanem legalább egy erőszakkal kicsikart választási győzelem, előtte-utána a nyomorral. Fájó szívvel írom ezt is, mert én biztosan nem fogok innen elmenni, és én is részese leszek. Most dudások vagyunk, ahogy ugyanaz a HMP-vezető mondta régebben.

Ha 2014-ben egy össz-ellenzéki győzelem születne, kicsit helyrebillenne a befektetői bizalom, és kicsit javulnának az életkörülmények - ebben sem hiszek különben -, máskülönben semmi nem változna, csak a retorika. Az a bizonyos tálalás. Az a rendszer, ami a mai állapotokhoz vezetett, ugyanaz maradna, csak egy másik arcát mutatná. Ne felejtse el senki, hogy Orbán nem a Szíriuszról pottyant ide, hanem megválasztották. Semmiféle formai törvénytelenséget nem követett el az Alkotmány átírásával, csak azt tette, amit azok a határok, amiket nem ő húzott meg, engedélyeztek számára. És olyan jogi környezetet hozott ebből létre, amit ugyanabban a jogi környezetben legális eszközökkel szinte - ha nem egészen - lehetetlen gyökeresen megváltoztatni. Ha pedig valaki jogállamot szeretne, akkor az eszközeiben is a joghoz kell tartania magát. Már csak azért is, hogy aztán az ő művére is ne mondják, hogy az csak papírrongy. Az orvoslás itt is a jogi környezet megváltoztatásában, a legalitás fogalmának a tisztázásában van, azaz a valóban radikális változásban. Ez azonban azokkal a társaságokkal, akik az elmúlt majdnem 68 év során hozott bármelyik jogszabályt vagy prioritást elfogadják, nem fog menni. Ugyanez a helyzet a gazdaság elsőbbségével is. A gazdaság nemcsak a mostani adminisztráció miatt rossz, hanem az előzőek alatt is az volt, üdítő kivétel Bokros nyúlfarknyi regnálása. De Bokrosnak is azért kellett mennie, mert nem fért bele abba a felépítménybe, amin a "rendszerváltozás" utáni összes kormányzati ciklus "gazdaságpolitikája" nyugodott. Ha tehát épp az ALAPOKAT tekintjük másodlagosnak, akkor minden pillanatnyi javulás olyan lesz, mint amikor egy korrodált fémfelületet egyszerűen lekenünk festékkel. Máz. Nem valóságos javulás.

A sebet ki kell égetni. Mégpedig az élő húsig. És ez fáj. Párhuzamosan ezzel a fejeket is ki kell tisztítani. Ha azelőtt győz az ellenzék, mielőtt a JOBBOLDALON felismerné a többség ugyanazt, amit a baloldalon és azok, "akiknek szemét csak kevés por fedi" felismertek, akkor kezdődik az egész cirkusz elölről. Akkor elvesztegettük az addig elszenvedett összes időt.

 

Hát ezért választom inkább a népszerűtlenséget, akkor is, ha egyedül maradok ezzel.

 

2012.10.25.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1