"Benned mérem, lelkem az időt. ... A múló dolgok benyomást gyakorolnak reád, és ez akkor is megmarad, ha tovaillantak ezek a dolgok..." (Augustinus: Vallomások)
"De a hatás nem tart örökké", veti közbe az Olvasó. Dehogynem. Mindennek, ami valaha megtörtént, kimondatott, nyoma marad. Bár az "örökké" szóval ugyanolyan csínján kell bánnunk, mint teszem azt azzal, hogy "tér".
Még a tájékozottabbak is azt mondják, hogy a Világegyetem TÁGUL. Csakhogy a Világegyetem ugyanúgy nem tágul, ahogy az arany ára sem változik. "Nade az égitestek távolodnak egymástól. Az aranyért pedig néha többet fizetünk, néha kevesebbet", akadékoskodik tovább az Olvasó. Az égitestek távolsága, laikus egyszerűsítéssel, MAGA A TÉR. Ahol nincs semmi, OTT NINCS TÉR SEM. Az égitestek nem távolodnak, hanem KÖZÖTTÜK TÉR KÉPZŐDIK. Az arany ára pedig - hála a Föld sem csökkenő, sem növekvő, már majdnem teljesen kitermelt aranykészletének - állandó, ami vele kapcsolatban nem állandó, az a PÉNZ ÉRTÉKE. (Nem régóta, vagy legalábbis ENNYIRE nem régóta, de ez most mindegy.) Másképp a mai pénzbe (azaz HITELLEVÉLBE) vetett bizalom nagysága, de most ezt sem fogjuk tovább taglalni.
Továbbmegyek. Ahogy térről is csak az égi testekkel (szándékosan írtam két szóban) összefüggésben lehet (értelmes) beszélni, úgy időről is csak az anyag különböző formáival kapcsolatban. Amit az átlag halandó "örökké"-nek mond, az az "in tempore" örökké, azaz AZ IDŐBEN örökké. Ha az idő fogalma értelmét veszti, akkor vele - cum tempore - elmúlik minden, amire azt lehet mondani, hogy "van". A világ, benne az emberrel, állatokkal, növényekkel, mindennel. Nyomok, Isten, Ördög, Menny, Pokol, minden. Az Isten? - hördül fel ezúttal a hívő keresztény Olvasó. - Az Ördög még csak hagyján, a Biblia is sejtet valami hasonlót, de az Isten? A "formák formája" - Arisztotelész -, a "tiszta ténylegesség" - actus purus -, amely mentes minden anyagtól? Igen ám, de az anyag esszenciája, az ősanyag, szintén Arisztotelésznél a potentia pura, tiszta lehetőség és a tiszta ténylegesség, az actus purus, melyet a kereszténység Istennel azonosít, az EGY valóság két oldala: "nincsen olyan tényszerűség, amelyben ne rejtőzne további lehetőség, és nincsen olyan lehetőség, amely valamiképpen ne lenne tényszerű" (Földényi F. László).
Bármilyen fájdalmas is, szembe kell néznünk tehát vele: Istenről csak a mi létre teremtett, létbe vetett, létben gondolkodni tudó világunkban lehet (értelmes) beszélni. Azon "túl" már semmiről sem lehet, sőt, tekintve, hogy a "semmi" és a "valami" ontológiailag (lételméletileg) UGYANAZ, még A SEMMIRŐL SEM. (Hogy az Olvasó könnyebben megértse, a "semmi" és a "valami" miért ugyanaz, vagyis előbbi miért kizárólag utóbbiként értelmezhető: képzeljen el egy üres poharat. Mi VAN ebben a pohárban? A "semmi"? Ezt fogja mondani róla? Nem, hanem azt fogja mondani: ebben a pohárban semmi NINCS. Vagyis nincs benne víz, sör, bor, pálinka. Nincs benne VALAMI.)
"E világon túl" véget érnek a fogalmaink. Isten és minden e világhoz kötött. Persze csak az elménkben, de nem akarom még jobban összezavarni az Olvasót. Nem fokoztam le Istent, dehogy fokoztam le, csak annyit mondtam, hogy azt a "valamit", ami, mint láttuk, nem valami, nem semmi, ebben a világban ÍGY LEHET LÁTNI, azaz elgondolni, mint a LÉTEZŐ legmagasabbat. És azután..azután...nos, itt ér össze (Távol-) és (Közel-) Kelet, Nyugat, Észak és Dél.
Azonban mi most itt vagyunk, maradjunk is itt egyelőre. (Hogy HOGYAN vagyunk itt, most arról se essék szó, pedig ez is érdekes téma volna.) És itt, mint mondtuk, VALAMIKÉPP mindennek nyoma marad. Ez nem metafizika, hanem valóságos fizika is. Minden valaha kiejtett szónak, leírt betűnek. Másfelől viszont semmi, ami valaha kimondatott, leíratott, megtétetett, sem a maga aktualitásában, sem - ezzel összefüggésben - a maga teljességében NEM TÉR VISSZA. Akkor sem, ha elfelejtették, és kvázi mint "új" gondolat pattan ki valakinek a fejéből, akkor sem, ha nem felejtették el. Számít ez valamit, ha egyszer "bolondság"? Számít is, meg nem is. A világ, bár hasonlíthat rá, egyfelől sohasem lesz olyan, mint például a fasizmus és nemzeti szocializmus előtt volt, másfelől viszont, mivel a fasizmus és nemzeti szocializmus keze nyomát most már MINDIG magán fogja hordozni, lehet, hogy "még olyanabb" lesz. Valaki kiemel belőle egy részletet, hozzáadja, mint egy pokolbéli szakács, a saját összes pszichózisát, mindezt az AKKORI világ boszorkánykonyhájában tálalhatóvá főzi, majd tálalja. A "bolond" nem úgy csinál százat, hogy mindegyik az Ő bolondságát veszi át, hiszen arra, nem lévén egyek, egyébként sem lenne képes (két, pontosan UGYANOLYAN dolog - vagy ember - UGYANAZ a dolog - vagy ember), hanem úgy, ahogy az ember magára vesz egy neki tetsző ruhát. A ruha és saját lelke között valamiféle analógiát lát vagy érzékel, még ha tudat alatt is. Továbbmegyek: a ruha és saját lelke között valamiféle analógia VAN. Az a bizonyos "első" bolond tehát nem CSINÁL száz másikat, hanem arra ösztönöz száz másikat, hogy MEGMUTASSA MAGÁT. Nem Hitler volt az első nemzeti szocialista, nem Mussolini volt az első fasiszta. Nemzeti szocialisták és fasiszták már voltak előttük is, sőt VANNAK, és LESZNEK. Nem Hitlerek és Mussolinik, hanem Hitler és Mussolini analógjai. Akik lehet, hogy nem építenek haláltáborokat, nem támadják meg Etiópiát, nem lövik a végén agyon magukat egy berlini bunkerben, de Milánóban sem akasztják fel őket lábuknál fogva, viszont a saját világukban, a személyesben is, a tágabban is, valamiképpen UGYANAZT képviselik.
Mit számít akkor a minta? Amiből később nyom lesz? Nézzünk egy teljesen más jellegű példát. Mondjuk a nyakkendőt. Régies neve - kravátli - a német Krawatte szó magyarosítása. Eredete a 17. században a francia hadseregben szolgáló horvát - horvát: kroatisch - katonákig nyúlik vissza, akik ilyet viseltek. Rengeteg fajtája van, sokféle anyagból. Ha csak az általánosan használt, hosszú férfinyakkendőt nézzük, ott már kisebb a variációs lehetőség. A mindenkori divatnak megfelelően hol keskenyebb, hol szélesebb, hol hosszabb, hol rövidebb, mintás, vagy nem mintás, de alapvetően ugyanolyan. Valaki egyszer kitalálta, ami azután következett, azok variációk egy témára. UGYANARRA a témára. Az összes követő belőle fog kiindulni. Igaz, hogy mindegyikük számára mást jelent majd, kinek munkaruhát, kinek az elegancia felsőfokát, kinek kínos kötelességet, de mégis belőle indul ki. EZ az első bolond felelőssége. Az első olyan bolondé, aki nem röstelli a bolondságát. Aki kiereszti a szellemet a palackból.
Mert az a szellem attól kezdve már MINDIG kint lesz. EZ Orbán Viktor felelőssége. És ez a mi felelősségünk is, ha nem gondoljuk meg százszor, mit írunk, mit mondunk, és mit csinálunk.
Ezért nem szabad semmiféle közszereplésbe átgondoltság és folyamatos önkontroll nélkül belekezdeni.
De tudom jól, hogy a falnak beszélek.
Az emberi hiúság és feltűnési vágy mindig felülírja majd.
Az az emberi gyengeség, amit legyőzni NEM egyszerűen kívánatos volna, hanem KÖTELESSÉG.
Karmikus feladat, mondaná a hindu.
2013. 09. 18.