Csak idén másodszor jutott eszembe - először a március 15-i havazáskor -, hogy mit gondol ez a jóember? Miatta van ekkora összefogás? Bár úgy tűnik, mind ezt gondolják, legalábbis ezt mondják, aztán maguk is elhiszik. Sztálin a német támadás után testvéreinek nevezte azokat, akiknek a kiirtásán addig serénykedett. Hitler szintén azonosította magát a német néppel. Ha a német nép nem győz, mondta a háború végén, pusztuljon el. Ahogyan ő maga is elpusztult végül. A szovjet nép a NÉMETEK, a német nép a SZOVJETEK ELLEN fogott össze, nem Sztálin és Hitler megmentéséért. Ugyanúgy, ahogy a mostani magyar összefogás sem az Ő rendszeréért vagy az Ő rendszere miatt jött létre, pláne nem Őmiatta.
Neki ez propaganda, amit - kénytelen vagy szívből - a média is serényen támogat. Pártállásra való tekintet nélkül mindenütt jelen van, amint "személyesen irányítja a védekezést". Szívesen összehoznám egy "vizes" szakemberrel, legalább olyan szívesen, amilyen szívesen én elbeszélgetnék Vele teológiáról, reformációról, vallásról, filozófiáról vagy történelemről. Elsősorban, másodsorban és harmadsorban propaganda. Nem állítom, hogy ezen kívül semmi más, de ez a sorrend. Miért is? MERT ÍGY LÁTSZIK. Ha valaki tényleg segíteni akar, az nem saját magát mutattatja néha egészen émelyítő szövegek kíséretében éjjel-nappal. "Gátat fel nem adunk." Már megint a háború, pedig ez nem háború. Ez katasztrófahelyzet, aminek a - talán - elháríthatatlan következményeit előrelátással és szakszerűséggel csökkenteni lehetett volna. Épeszű ember nem gondolhatja, hogy ha egész télen zuhog a víz különböző formákban, és egész tavasszal is, azt nem fogja követni kurva nagy áradás. Egyik ismerősöm, aki a Rómain lakik, május végére várta, és már tél végén előre jelezte. Nem sokat tévedett. Mit is mondtak a márciusi havazáskor? Mindenki tudhatta, és ha mégis elindult, magára vessen. Tudhatták valóban, meg is szenvedték. Most annyi a különbség, hogy minden illetékes tudhatta, és a lakosság szenvedi meg.
És senki ne gondolja, hogy ha levonul az ár, azzal vége. Itt marad az iszap, ami áldás volt egykor - enélkül a Nílus mentén élők nem művelhették volna meg a földjeiket -, de az még más iszap volt és más áradás. Akit érdekel, a Naplóban van erről is szó, beleértve a folyószabályozásokat. Itt maradnak a szúnyogok, de itt marad a fertőzésveszély, itt maradnak az elázott, penészedő falak,itt maradnak a szerencsétlenek, akik az árvízkárosultakkal csak még többen lettek, itt marad a szegénység is, ami az árvízzel egyre mélyül. És persze itt maradnak a helyreállítási munkák, amiket uniós és egyéb forrásokból valószínűleg meg fognak kezdeni, azokat, amelyekhez dolomitra van szükség, egészen biztosan.
És itt marad Ő. Nagyon nagy áradás kell, hogy Őt is elvigye. És az egyelőre még csak láthatáron sincs.
2013. 06. 08.