"Te ember! Minden igyekezeteddel Uradhoz törekszel, s találkozni fogsz vele." (Korán, 84:6)
"Mondd" - fordult hozzám még teológus koromban egy ismerősöm -, "mit GONDOLNAK a papok? Van Isten?"
Nem ő vetette fel a kérdést először. És nem csak a laikusokat foglalkoztatta. A papokat is, ezt jól sejtette, bár nem egészen úgy, ahogyan feltételezte. A filozófusokat is. Johannes Scotus Erigena vagy Eriugena, 9. századi skót filozófust éppúgy, mint a 20. században Jean-Paul Sartre-ot. Eriugena és Sartre, más-más végkövetkeztetéssel bár, de lényegében egyetért: ha a "teremtett" (Sartre kedvéért teszem idézőjelbe) világ valami, akkor Isten SEMMI. Isten nem lehet ÚGY, mint egy asztal, mondja Sartre. Amit ők Istenről mondanak, az eretnekség határmezsgyéjén mozgó, 13-14. században élt német domonkos, Eckhart mester már a TEREMTMÉNYEKRŐL írja: "A teremtmények puszta semmik. Nem azt mondom, hogy kevesek, vagy valamik, hanem semmik." Akkor hát? Akkor hát: "Isten és én, mi EGYEK vagyunk" - prédikálta élete végén rendje templomában. Tanaiért még Virneburgi Henrik kölni főpüspök haragját, a kiátkozást és az inkvizíció ítéletét is vállalta volna, ha 1327-ben - szerencséjére - meg nem hal.
Tagadni csak azt lehet, ami VAN, mondtam nemrég egy magát ateistának valló újságírónőnek. Többször leírtam: a "semmi" és a "valami" ontológiailag, lételméletileg UGYANAZ. Egy kvázi "üres" pohárról nem lehet azt állítani, hogy abban a Semmi van. Épp az ellenkezőjét lehet: hogy semmi NINCS benne. Nincs víz, sör, bor, pálinka: nincs benne VALAMI. Nem az a kérdés tehát, hogy egy megnevezett tárgy, személy, bármi van-e vagy nincs, hanem, hogy MIKÉPPEN van. Erre a kérdésre pedig, előrebocsátom, nem fogok tudni választ adni, legfeljebb SAJÁT MAGAMNAK. Egzakt válasz az ilyen kérdésekre ugyanúgy nem létezik, mint az olyanokra sem, hogy miképpen vagyunk MI MAGUNK. Az úgynevezett metafizikus költők közé sorolt angol John Donne (16-17. század) számára sem létezett: "...Isten, ki oly gyakoron szólítja vala lelkemet, mondván, Quare morieris? Miért halnál meg? s oly gyakoron fogadja vala lelkemnek: Vivit Dominus, azaz, VALAMIKÉPPEN él az Úr, AZONKÉPPEN éltetlek tégedet, és SE EL NEM VESZEM, SE KEZEDBE NEM ADOM a te élted, hanem örök életre halsz, és örök halálra élsz..." William Styronban mélyen megragadhattak Donne sorai: olyan mélyen, hogy még egy könyve, a Házam lángra gyullad címét és mottóját is Donne említett írásából kölcsönözte ("házam lángra gyullad tüzes kütegeitől").
Na de mégis, miképpen? Ha nincs rá meghatározás - ez bizony nem természettudomány, bár...hagyjuk, mert akkor hamar rájövünk, hogy voltaképpen MINDEN ugyanoda vezet -, és teljesen ránk van bízva, akkor...akkor bizony ez MEGFELELTETÉS kérdése. TAPASZTALATOKKAL - mi mással? - való megfeleltetésé. Nem hit kérdése. A hit egy TEREMTŐ aktus. Egy aktus. Valami, amit TESZEK. Aminek a következtében ezt és ezt tapasztalom. De létezik passzív tapasztalat is. Ráadásul általában ez a primér. (Ezt is én teszem persze, de már mélyebb értelemben. Mondhatnám, hogy a passzív tapasztalat ÚGY JELENTKEZIK, mintha passzív volna.) A csodák. Az istenélmények. VALAMI, AMIT ISTENNEL AZONOSÍTOK, VAGY ISTENNEK TULAJDONÍTOK. Amiből közvetlenül vagy közvetve Istenre asszociálok.
A végeredményt felesleges boncolgatni. Gyerekkoromban sokszor elképzeltem, milyen érzés New York utcáin sétálni. Hát nem olyan volt. És akármennyire is erőlködtem, amikor valóban ott sétáltam, nem tudtam azt a régi érzést az újjal azonosítani.
Pedig addig sokat láttam New Yorkot képeken. Sokat olvastam róla, különböző korokból. KINÉZETRE nem is nagyon volt más. És mégis.
Most akkor képzelje el a kedves Olvasó, milyen az, ami/aki NEM IS NÉZ KI SEHOGY?
Találkozni fogsz Vele, írja a Korán. MINDENKÉPPEN találkozni fogsz. Két kérdés marad ma hátra: MIVEL (nem "KIVEL") fogsz találkozni, és ezt HOGYAN ÉLED MAJD MEG? Másképpen: azt, amivel találkozol, MIVEL FOGOD AZONOSÍTANI. És most már leírható: KIVEL.
Igen, figyelmes Olvasó, van egy harmadik kérdés is, rögtön ezek után.
Az, hogy: MIKOR?
2013. 10. 26.