(A baloldal hanyatlása)
„Estve jött a parancsolat
Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
Éppen akkor vált el tőlem,
Vígan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:
Vígan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:
Mikor bús trombitaszóra
Űlni kellett mindjárt lóra,
Elindúlván a törökre;
Jaj! talán elvált örökre!
Űlni kellett mindjárt lóra,
Elindúlván a törökre;
Jaj! talán elvált örökre!
Sírva mentem kvártélyjáig
S onnan a kertek aljáig.
Indúlt nyelvem bús nótára,
Árva gerlice módjára.
S onnan a kertek aljáig.
Indúlt nyelvem bús nótára,
Árva gerlice módjára.
Csákóját könnyel öntöztem,
Gyász pántlikám rákötöztem;
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.
Gyász pántlikám rákötöztem;
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.
A lelkem is sírt belőlem,
Mikor búcsút veve tőlem:
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.”
Mikor búcsút veve tőlem:
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.”
(Csokonai Vitéz Mihály)
"A baloldal útja, amely mostani, korszakosnak látszó összeomlásához vezetett, értékes tanulságul szolgálhat az európai jobboldal számára, feltéve, hogy hajlandó más hibájából is tanulni.
A baloldal utolsó húsz éve annak a valószerűtlennek tűnő történetnek a korszaka, amikor a tőkével nem rendelkezők érdekeinek védelmezője, az államot a piaci profittörekvések társadalmi korlátjaként értelmező politikai család a tőkével rendelkezők érdekeinek kiszolgálójává, a piacosítás zászlóvivőjévé és az állam lebontásának szószólójává vedlik át…. Az európai baloldal küldetése itt ért véget. Minden bizonnyal felfedhető egy összefüggés, amely a baloldal hanyatlása és a hagyományos munkásosztályok átalakulásával járó társadalmi szerkezetváltozások között áll fenn. Sőt, egy másik is, amely a baloldal hanyatlása és a Szovjetunió összeomlása között mutatkozik. Ennek rögzítése inkább a baloldal új történelmi küldetésén dolgozók tolla után kiált. A jobboldal számára itt és most elegendő annak megértése, hogy a baloldal politikai válságba került, ideológiai űrben találta magát. A baloldaliság céltalanná vált."
Az idézet alcíme: Az európai baloldal drámája, és Orbán Viktortól származik. „Jobboldali korszak Európában” címmel 2009. július 25-én vetette papírra. Ha a második mondatot nem kellene többször is végigolvasni a megértéshez, vagyis ha egy kicsit kevésbé akart volna „tudományos” lenni, elmondhatta volna egy talponállóban is: ez pontosan az a mélység, mint amikor egy ökölvívó-mérkőzést valaki úgy közvetít, hogy „jól odabokszolt neki”, vagy egy felvezetett ebet úgy mutat be a küllembíró, hogy „szép, nagy, fekete kutya”. „Jól összeveszekedtek a tárgyalóasztalnál”, aztán…aztán hazamentünk.
A „baloldal” kifejezés az 1792. szeptember 21-én a párizsi Tuileriák lovardájában összeült francia Nemzeti Konventig vezethető vissza. A kispolgárság és városi szegények képviselői, vagyis a jakobinusok és sans culotte-ok (az arisztokraták által viselt térdnadrág nélküliek, akik a dolgozók hosszú nadrágját hordták az ugyancsak munkaruha frígiai sapkával, mely a francia forradalom szimbólumává vált) az elnöktől balra, míg a girondisták, a gazdagabb közép- és nagypolgárok képviselői az elnöktől jobbra foglaltak helyet (érdekességképpen: a képviselők egyharmada jogász volt). Baloldal alatt ma a társadalmi egyenlőség és általános szociális jogok szószólóit szokás érteni. Baloldali minden olyan párt, amelynek a nevében és/vagy ideológiájában az előbbiek szerepelnek. Baloldali tehát a Szocialista Internacionálé tagjain (például az MSZP-n) kívül az összes olyan párt is, amely a „nép pártja”: baloldaliak az Európai Néppárt tagjai, például a Fidesz-MPSZ és baloldali, bárhova is sorolja magát, a KDNP is. De baloldali a Liberális Internacionálé tagsága (például az SZDSZ), és baloldali minden olyan párt, amely a liberalizmust képviseli vagy azzal kacérkodik. Baloldali volt a Fasiszta Párt, a Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt, vagyis a náci párt, a Nyilaskeresztes Párt, és baloldali az öndefiníciójával szarva közt a tőgyit telibetaláló Jobbik Magyarországért Mozgalom is. A különbség ezek között a szervezetek között nem a kiindulásban, hanem az értelmezésben és a felépítményben van. A politikai köznyelv a baloldallal ugyanazt a piruettet hajtotta végre, mint Lenin 1903. július 30-án egy Brüsszel melletti pajtában az orosz szociáldemokráciával. Ebben a pajtában ült össze körülbelül ötven fő részvételével az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt Második Kongresszusa. Lenin frakciója minden kérdésben alulmaradt, egyedül a párt lapja, az Iszkra szerkesztőségének összeállításában kapott többséget. Ettől kezdve csoportját többséginek, „bolseviknak” nevezte, az 1917-ig valóban többségi másik csoportot – amit az sajátos orosz gondolkodással el is fogadott – pedig „menseviknek”, azaz kisebbséginek. Ma a köztudat a „kommunistákat” a bolsevikokkal azonosítja, a mensevikeket nem tudja hova tenni, pedig mindannyian…szociáldemokrata alapról induló szociáldemokraták voltak. A különbség köztük a marxi tanítások megvalósításának az elméletében volt: a bolsevikokaz (azonnali) proletárforradalmat sürgették, míg a mensevik álláspont szerint ezt mindenképpen meg kell előznie egy polgári forradalomnak. Azok a pártok, melyeket ma „baloldalinak” neveznek, (ideológiájuk szerint) a köz társaságát a legalsó, míg a „jobboldaliak” a középső társadalmi rétegre alapozva kívánják felépíteni. Ugyanabban a családban született édestestvérek: a nevük jelentése is ugyanaz, mintha az egyiket Győzőnek hívnák, a másikat Viktornak. És hiába lett bányász üzemmérnök az egyik, politikus a másik, ugyanazt a családi vállalkozást képviselik mindketten. Ha elolvasnák ezt az írást, mindketten pontosan értenék, miről beszélek: „Angliában az önkormányzati választásokat most vesztette el a baloldal, ráadásul az tényleg baloldal, nem úgy, mint az MSZP. Ha úgy vesszük, a Fidesz százszor baloldalibb náluk” – nyilatkozta Tihanyi Péternek Orbán Győző 2006. május 26-án. „Száz szónak is egy a vége, az a bajom a politikával, hogy a pártokban – és tök mindegy, hogy a Fidesz vagy az MSZP – ha van összesen tizenöt ember, aki komolyan is gondolja, amit csinál, az már jó. A többi megélhetési politikus, olyanok, akik a szakmájukból nem tudnának megélni. Egy-két ember farvizén több tucat ember így evez be a parlamenti zsíros állásokba” – válaszolta ugyanő három kérdéssel korábban.
De a baloldali ideológia lényege, bármilyen szépen is hangzik, nem a „Liberté, Égalité, Fraternité”, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”. A baloldali ideológia lényege az abszolút hatalom elvetése. A hatalom – potestas – gyakorlása két előfeltételéről, amely nélkül minden hatalomra kerülés csak bitorlás lehet, vagyis az uralomról – dominatio – és főleg a fensőbbségről – suprematia – nem véletlenül és mélyen hallgat. Az abszolút hatalom elvetése azonban nem jár sem szabadsággal, sem egyenlőséggel, sem testvériséggel. Már a „nagy” francia forradalom első napjaitól voltak szabadabbak, egyenlőbbek és nagyobb testvérek. Később még az abszolút hatalom is visszatért, de ez kivétel nélkül mindig bitorolt hatalom volt. Szerencsésebb esetben Bonaparte Napóleon vagy Giuseppe Garibaldi gyakorolta, kevésbé szerencsés esetben Adolf Hitler vagy Joszif Visszarionovics Sztálin.
A baloldali ideológia csak egyfelől ideológia. Másfelől praktikus eszköz, ugyanolyan, mint a rabszolgák felszabadítása volt. Egy rabszolgát – a megvásárlásán túl - őrizni kell, etetni, ruházni, neki, sőt az - évekig „haszontalan” – gyermekeinek is (eltartásuk mellett) szállást kell biztosítani. A rabszolgának ugyanakkor a lehető legkevesebbet áll érdekében dolgozni, szemben a gond nélkül és a végletekig kizsákmányolható szabad emberrel. Nagyjából a rabszolgafelszabadítással egyidőben teljesedtek ki a – szintén az 1789-es francia forradalomig visszanyúló gyökerű – nők felszabadításáért küzdő mozgalmak. A volt rabszolgák után megjelent a piacon a női munkaerő és az önálló keresettel bíró fogyasztó nő. Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen: a misericordia, szív könyörületessége és a tőke érdekei sokszor nagyon is egybeesnek. A piac Jancsi huszárja nem szerelmes: ő csak anyagot termel, de ahhoz, hogy még több anyagot termelhessen, még több anyagot is kell leadnia. E folyamat zökkenőmentes lebonyolításához pedig semmi sem hiányzik kevésbé, mint egy szigorú lányos apa.
A dolog tehát úgy áll, hogy a baloldali eszmék – akárhogyan is gondolják hirdetőik – mindig a piac szálláscsinálói. Ez alól a kommunizmus sem kivétel. A kommunizmus rendeltetése Oroszországban – akár a francia forradalomé 128 évvel azelőtt Franciaországban – a monarchia végleges megdöntése volt, amit II. Miklós és családja kiirtásával be is teljesített. Ezzel, ismét a francia forradalomhoz hasonlóan, feladatát elvégezte, az utána következők baloldali szempontból már kisiklásnak minősíthetők, amelynek helyrehozatalára folyamatos próbálkozások mellett, jó pár évtized után végülis sor került. A recept tehát a következő: adva van a szabad piaci verseny számára kifejezetten előnytelen társadalmi környezet, mondjuk egy királyság. Valamilyen külső vagy belső nyomásra (ez lehet háború, amilyen például az első világháború volt, lehet forradalom, lehet zsarolás, de lehet háttéralku, sőt „választás” is) az államforma köztársaságra, az ideológia „demokráciára” változik. Nagyjából megvalósul a piaci (és az őket képviselő politikai) szereplők esélyegyenlősége. A politika – bármiről is szóljon – soha nem mutat túl a pártpolitikán, az egymással versenyző csoportok érdekei soha nem lesznek szinkronban az ország érdekeivel. Amikor ez már az egész ország működését veszélybe sodorja, színre lép egy erős vezető. Sokat ő sem tehet, de a hatalom nélküli állapot veszélyét átmenetileg elhárítja, és úgy az elégedetlenséget, mint a kedvezőtlennek ítélt folyamatokat megpróbálja erővel (ami nem csak fizikai erőt jelenthet, hanem általában az államapparátust felhasználó elnyomást) megfékezni. Ha egy addig „baloldali” vezetésű országban történik mindez, akkor hangzik el a „baloldal drámája” kifejezés (történhet egy „jobboldali” vezetésű országban is, mint 1970-ben, a marxista Salvador Allende hatalomra kerülésekor Chilében, az ideillő kifejezés ez esetben a „jobboldal drámája” lenne). A dolognak azonban távolról sem ez a lényege, már csak azért sem, mert a mai politikai jobb- és bal-, mint láttuk, valójában ugyanaz az oldal. A lényeg nem a baloldal hanyatlása (sőt!), hanem a tőke mozgásterének átmeneti korlátozása. A baloldalt ezzel nem gyengítették meg, csak összenyomták, mint egy rugót: hogy annál nagyobb teret foglalhasson el, amikor majd elengedik.
Hosszabb-rövidebb küszködés után a vezető – aki maga is ugyanannak az uszurpatív, bitorló társadalmi rendnek a terméke, mint az őt megelőzően egymást váltogató csoportok, és aki ezért soha nem tud gyökeresen szakítani sem a belső, sem a külső függőségi viszonyokkal – megbukik, lemond, meggyilkolják vagy egyszerűen csak meghal. Elképzelhető, hogy – rövid ideig, alternatíva hiányában – egy még nála is erőszakosabb társaság kezébe kerül a hatalom (ez a veszély Orbán Viktor bukása után Magyarországon is reális lehet, ha addig nem sikerül egyszerűen és lebutítva megértetnünk az egyetlen kivezető utat), majd az ország a közvetlen összeomlás küszöbére érkezik, amikor valamiképpen kívülről megsegítik. A segítség ára a „demokratikus” visszarendeződés, következménye a kliensi függés eltolódása az adósrabszolgai függés irányába.
Ameddig szegény Zsuzsi ebben az ágyban fekszik, semmi oka panaszdalra. Jancsi huszár biztosan visszatér hozzá, és sokkal forróbban fogja ölelni, mint annakelőtte bármikor.
2011.02.25.