Nagyon ritkán jegyzem meg őket. Pedig mindig álmodunk valamit. Távol legyen tőlem, hogy a hozzáértők dolgába belekotnyeleskedjek. Nem álomfejtésről lesz szó. Azzal csak találgatás és kocsmaszinten foglalkoztam, most pedig sehogy sem akarok. És bármikor hajlandó vagyok hamut szórni a fejemre, ha kiderül, hogy hülyeséget mondtam, lásd fölülről a harmadik mondatot. Nem csak az álmokkal kapcsolatban.
Amikor még kutyát tenyésztettem, gyakran megkérdezték tőlem, mikortól lehet a kölyköt elkezdeni tanítani. Amire mindig ugyanazt mondtam: a kölyök élete első pillanatától tanul. Már az anyaméhben is. Ugyanez vonatkozik az emberre. Ez egy elképesztően nagy tudáshalmaz, nem beszélve arról, a "hozott" tudásról. Néha egészen rejtélyes módon jutunk hozzá. Nem csak mi, hanem minden élőlény, még a növények is. A sejtek is. Ott se kell lenni. Japán makákóknál figyelték meg, hogy ha az egyik csoportjuk megtanult valamit, akkor azt egy idő múlva az összes majom tudta, akkor is, ha semmiféle érintkezésben nem voltak egymással. Akkor is, ha az élőhelyükön teljesen más készségekre volt szükség. Szervátültetettek gyakran átveszik a donor személyiségjegyeit, vagy azoknak egy részét. Megváltozik az ízlésük. Megváltoznak a politikai nézeteik. Szenvedélybetegek lesznek, vagy épp ellenkezőleg. Türelmesek vagy türelmetlenek. Érzékiek vagy hidegek. Beszédesek vagy szófukarok. Mintha a kapott szervvel mást is kapnának. Mintha a kapott szerv teljes egészében hordozná az eredeti gazdáját. És gyanítom, hogy nem csak a kapott szerv, hanem minden egyes kapott sejt.
A bökkenő az, hogy ennek a tudáshalmaznak csak egy egészen parányi része aktív. A többi ott van eltemetve...nos, ott van eltemetve VALAHOL. Számomra a test csak hordozó. Nem az agy csinálja, nem az agy irányítja, az agy csak hordozza. Már, amit. És nem csak az agy, előbbiek alapján. Addig már a hivatalos orvostudomány is eljutott, hogy legalább még két szerv: a gerincvelő és a vastagbél. A második és harmadik agy.
Mindez annyira rejtélyesnek tűnik, és annyira nem tisztázott, hogy outsiderek milliói repültek rá és repülnek rá. Mindenki megtalálja a Bölcsek kövét. Ideális táptalaja mindenféle ezoterikus tanításnak, tévtanításnak, regressziós hipnózisnak, sarlatánságnak és nem sarlatánságnak, amely nem hozzáértő számára (ki a hozzáértő?) megkülönböztethetetlen az előbbitől. A guru mondta. A sifu. A Mester. Hermész Triszmegisztosz. A "hagyomány". A tradíció, mert így jobban hangzik. Közelebbről meg nem nevezve, mi is légyen az. A nyolcvanas évek elején, amikor ilyenekkel kezdtem foglalkozni, hála Istennek és a véletlen szerencsének, egy olyan ember vezetésével, akit ma is komolynak, legalábbis komolyan megfontolandó alapállásúnak tartok, előszeretettel kevertem meghódítandó lányoknak írt levelekbe frissen megtanult szanszkrit, japán és kínai szavakat. Egy barátom elolvasta az egyiket, majd felröhögött: miért nem írtad az egész levelet kínaiul?
Így vagy úgy, ami látszik mindazon ismeretekből, melyekre szert teszünk életünk során, és ebből az, ami aktív, az csak...nem, nem a jéghegy csúcsa, annál sokkal kevesebb. Az egykilenceddel mi volnánk a világ királyai, az emlékezet fenoménjai.
De a többi is megvan. Egy szálló porszem el nem hibban, ahogy József Attila írta. Kérdés, hogyan jön elő, előjön-e valamiképp? És itt jutunk el az álmokig.
Amikor alszunk, az, aki alszik, ugyanúgy mi vagyunk, mint az, aki ébren van. Álomban sem az agy rendezget, önálló életet élve. Ilyen ugyanúgy nincs neki, mint semminek és senkinek. És a tápoldatban tartott szervek? Ha az, amit előzőekben vázoltam, csak kicsit is igaz... Mekkora ostobaság ez! Vagy igaz, vagy nem igaz. "Kicsit" ugyanúgy nem lehet igaz valami, mint "nagyon". "Részben" lehet, de ez egy összetett állításra vonatkozik. Szóval, ha az, amit az előzőekben leírtam, igaz, akkor megvan ennek is a magyarázata. Tehát az, ami (aki?) rendezget, itt most független az ébrenléti készségeimtől. Más szóval független a gátlásaimtól. Nem gondolnám, hogy szórakozik. Igen, kedves Olvasó, engem is zavar az egyes szám harmadik személy. Első személyben kellene írnom, abban is van, csakhogy aktuálisan mégsem abban. Olyan, mintha nem abban volna. Nem mondhatom, hogy nem tudatos, mert nagyon is tudatos, sokkal mélyebben, mint az ébrenlétben "én" vagyok. De megszabadulván a gátlásoktól, vagy a gátlások jelentős részétől, emberiből...nos, kimondom: istenivé válik. Teremt. Megszűnik számára az idő. Megszűnnek az akadályok. Megszűnik a kényszer, hacsak nem önmaga kényszere. Ezért "csak" isteni, és nem Isten. Istenné csak éber állapotban lehet válni. Elméletben, mert az emberek nagy többsége számára még az sem aktuális, hogy osztályvezető-helyettesek legyenek valamelyik minisztériumban.
És az a valami vagy valaki nem szórakozásból rakosgat ide vagy oda dolgokat. Szabad akaratából, sokkal szabadabb akaratából, mint amit közönségesen bármikor is birtokol az ember, de nem véletlenül. Bármit megtehet és bármit meg is tesz. Amit jónak lát. Hozott anyagból dolgozik, de hogy honnét hozta, rejtély. Nem is biztos, hogy mi hoztuk, akarom mondani, általunk hozta. Lehet, hogy egy távoli ősünk által. Ki tudja, miért vannak tele a mesék olyan állatokkal, amelyek ma nem léteznek, de valamilyen formában valaha bizonyítottan léteztek? Elég, ha a leggyakoribbra, a sárkányra gondolunk. Sárkányok ma is élnek, például a komodói varánusz, alias sárkány, vetheti közbe az Olvasó. Igen, de a mesebeli sárkányok REPÜLNEK és tüzet okádnak. Utóbbit meg ne kérdezze senki, hogyan lehetséges. Pedig lehetséges, mintha már olvastam is volna, hogyan. Elvégre az elektromos angolnát - ami nem angolna, hanem harcsaféle - sem üti agyon az ötszáz volt és nagy áramerősség. (Tud gyengét is, azzal tájékozódik.)
Az álmokat ősidők óta használják jóslásra. Ha helyesen értelmezik őket, használhatók is. Annak a valaminek, vagy valakinek az idő nem akadály. Azt is lehet mondani, hogy neki nincs idő. Ma is képes reprodukálni régen elmúlt (elmúltnak hitt? még az "újjászületésről" is hallottam, hogy VISSZAFELE is lehetséges) eseményeket, mai aktualitással, és ha azt, akkor jövőbelieket ugyanúgy. Birodalmak születtek már ebből.
Oszmán, Ertogrul fia szerelmes lett Edebáli sejk szép lányába, Mal-Hatunba. A sejk kivárt - a lány kezére Szultánönü - a mai Inönü- Oszmánnnál sokkal tehetősebb ura is pályázott, és nem akarta elsietni a dolgot. Egyik éjszaka aztán, épp Edebáli házában, Oszmán álmot látott. A sejk kebeléből egy félhold emelkedett ki, teliholddá hízott, átúszott Oszmán kebelébe, és ott elmerült.
Oszmán ágyékából ezután egy fa sarjadt ki, mely három tengerre, és három világrészre vetett árnyékot. A fa alatt állt a Kaukázus, az Atlasz, a Taurusz és a Hemusz hegysége, gyökeréből a Tigris, az Eufrátesz, a Nílus és az Iszter (Duna) eredt. Minden építmény tetején félhold csillogott, müezzinek kiáltása keveredett madárdallal és szablyákhoz hasonló levelű növények susogásával. Vihar támadt. A szélvész először Konstantinápolyt rombolta le, a város zafír és smaragd közé foglalt gyémántgyűrűnek látszott. Oszmán az ujjára akarta húzni, de ekkor felébredt.
Edebáli sejk, miután meghallgatta az álmot, gondolkodás nélkül Oszmánoz adta a lányát feleségül. Az oszmán-török birodalom magva elvettetett.
De van még valami a jósláson kívül, ami sokkal fontosabb. Az tudniillik, hogy az álom átkonvertálható az ébrenlétbe. Egyrészt úgy, hogy el lehet kapni azoknak a problémáknak a megoldását, melyek az embert aktuálisan izgatják, másrészt úgy, hogy lehetséges ébren is álmodni. Nem álmodozni, hanem ahhoz a tudatállapothoz hasonlót előidézni, amelybe közönségesen álomban lehet kerülni, és amiből felébredéskor az ember, ugyancsak közönségesen kilép. Nem agykontroll, mert annak már a neve is rossz, a céljáról nem is beszélve. Most nem találgatok, és nem okoskodom, csak azt írom le, amihez hasonlót magam is tapasztaltam, és amit magam is - részben - elő tudok már idézni. Tudatosan, de nem gondolkodva. Nem tudatosan és nem gondolkodva is idéztem már elő ilyet, kitüntetett pillanatokban. Ilyenekben készült a Defensor könyve. Talán ilyenekben recitálta a Próféta a Koránt, vagy írta Pál apostol a leveleit. Talán ilyenekben született a nagy művek és nagy felfedezések egy része. Lehet, hogy az összes. Talán ezt csúfolják ihletnek.
Próbálja meg, kedves Olvasó. Engedje el magát. Vegyen elő egy papírt. Nincs semmiféle realitás. Ne AKARJON semmit. Hagyja, hogy az jusson az eszébe, ami az eszébe jut. És ha úgy gondolja, írja le. Elálmosodni biztosan el fog - hiszen ez ÁLOM -, de ne aludjon el, hanem írja le, amit tapasztal. Szavakat, érzéseket, jeleneteket. Ne gondolkodjon összefüggésekben. Egyáltalán, semmin ne GONDOLKODJON. És ne egyszer csinálja meg, hanem sokszor. Ne akkor, amikor úgy tervezi, hanem amikor kedve van rá. A "kedv" sem tartozik a "véletlen"-nek nevezett kategóriába. Ima, mondhatnám, de ima akkor volna, ha akarnék valamit. Beszélni Istennel, kérni tőle valamit. De ez nem ima. Vagy éppen ez az igazi ima, amikor semmi mást nem csinálok, csak Isten - bárki légyen aktuálisan - társaságába költözöm. Meditáció, csap a homlokára az Olvasó. Igen, bizonyos szempontból az. Az igazi ima, amikor Istent nem süllyesztik le egy fejőstehén szintjére.
És reméljen, nyájas Olvasó. Remélje, hogy eljön az idő, amikor az álma és a valóság nem lesz megkülönböztethető. E világot nem az ész mozgatja, hanem valami sokkal nagyobb. Aminek az ész csak része. Felszíni pontocskája. Kicsiny, jelentéktelen szolgája, akármennyire nagyra is vannak vele, engem is beleértve.
2014. 11. 05.