Az igazság (valóságnak való megfelelés) furcsa dolog. Nagyrészt nem a valóságon múlik, hanem azon, hogy kinek hiszünk, és mit hiszünk. Valaha azt írtam, két történelem van: egy látható és egy láthatatlan. A látható mindenki szeme előtt zajlik, a láthatatlan tárgyalószobák mélyén, onnét kerül - ha kerül - sok évre titkosítva szigorúan őrzött irattárakba, amelyekből nem biztos, hogy napvilágra jut valaha is. De valójában ennél is több történelem van. Mert a láthatóból is mindenki azt látja meg, amit láttatni adatik neki, és amit látni akar. Azok az arctalan emberek pedig, azoknak a nevenincs szobáknak a mélyén szintén. Hányszor kell körbehordozni a SZÖVETSÉG LÁDÁJÁT? Józsué papjainak Krisztus előtt ezerháromszáz körül Jerikónál a Biblia szerint elég volt hétszer, de a valóságos történelemben... Minden leomlott fal mögött egy újabb fal magasodik. Ha emitt nincs tovább, egyszercsak amott sincs, de oda eljutni...nemhogy mindenkinek, lehet, hogy csak egyetlen embernek lehet. És lehet, hogy az utolsó fal mögött is csak egyetlen ember ül, aki csak egyetlen embernek adja tovább, ami a fejében van. Vagyis annak egy részét, mert ki tudná az összes apró részletet fejben tartani? Bár ami ott apró részlet, az itt lehet, hogy emberek millióinak az élete. S hova lesz, amit elfelejt, vagy ami sírba száll vele?
És ráadásul az is megeshet, hogy efféle struktúra több van egyszerre a világon. Hány történelem van hát, és hány igazság? Pontosabban: hány VÉLELEM?
Hogy mennyire nem egyszerű dolog az "igazság", arra mondok két példát, az inkvizíciót és a holokausztot, ha már az utóbbi ekkora vihart kavart.
Az inkvizíció feladata egyik olvasatban a tan tisztaságának a megőrzése volt. Másik olvasatban - mi ez utóbbit tanultuk - a mindenkori egyházi doktrínák rákényszerítése az emberekre, azzal, hogy aki ellentmondani merészelt, vagy akit e doktrínák alapján pusztán képzeletben létező dolgokkal megvádoltak, és szörnyű kínzások hatására beismerte azokat, egyszerűen megsemmisítették. Hogy hány embert, arról is lehet vitatkozni. Az egyik nézet szerint pár tíz, maximum százezret, a másik nézet szerint milliókat. Egy is elég lenne, ha ártatlan, hát még tízezer vagy százezer, de épp ez az egyik bökkenő. Tudniillik az inkvizíció nem kizárólag nemes, feddhetetlen erkölcsű, hamisan megvádolt embereket marasztalt el. Hogy azokat a borzalmakat, amiket VALÓBAN elkövettek, mivel indokolták, boszorkánysággal, vagy mással, ugyanannyira mindegy, mint e szempontból az, hogy létezik vagy nem létezik boszorkány.
A holokauszt. Hogy volt vagy nem volt, arról nem azért nem érdemes vitatkozni, mert bűncselekmény - engem mindig nagyon érdekelt, hogy az aktuális hatalom minek minősít és micsodát -, hanem azért, mert elég nehéz lett volna annyi csontvázszerű statisztát, csontot, személyes tárgymaradványt, romot előteremteni hirtelenjében, mint amennyi előkerült, nem beszélve a felszívódott pár millió emberről. Teljesen mindegy, hogy hatmillióról, vagy hárommillióról, bár, ha csak Magyarországot nézzük...hagyjuk hát. Leírtam már többször azt is, hogy KORJELENSÉGEK vannak. Ha van német láger, akkor van angol, amerikai, japán, szovjet láger is. Nem mindegy persze, hogy ezekben mi történik. Az a bökkenő, hogy nagyrészt ugyanaz történik. Meghalnak bennük az emberek. Betegségektől, mint a búr háborúban, vagy az indián rezervátumokban (de a japán amerikaiaknak is voltak lágereik a második világháborúban), agyondolgoztatták őket, mint Burmában a japánok, Szibériában a szovjetek, vagy elgázosították, mint a németek. Enni senki nem nagyon adott nekik, az egyik jellemző halálok mindenütt ez volt. Mindegyik tömeggyilkosság volt. Mindegyik. Arról, hogy a palesztin területeket az izraeliektől elválasztó fal mögött mi történik, és minek lehet ezeket a területeket minősíteni, szintén ne beszéljünk. Végül arról se beszéljünk, hogy - maradva a jól bevált németeknél - KIK is haltak meg a táborokban. Vagy a magyar munkaszolgálatos századokban. Hadd ne én emlékezzem, mert még akkor nem éltem: emlékezzenek azok, akik ott voltak, például a Don-kanyarban. Mindenki, akit olvastam, egyöntetűen azt mondta, még ha nem is emelte fel a hangját a munkaszolgálatosokkal való bánásmód ellen, hogy "az a baj, hogy nem azok a zsidók vannak itt, akiknek itt kellene lenni". Most nem arról fogunk beszélni, hogy egyiknek se kellett volna ott lenni, hanem arról, hogy azt is lehet mondani, ők voltak a beáldozottak. Mondják is. De.
Ha a gazdag zsidók sorsukra hagyták a szegényeket, nem menti a németeket. Ha a többi hadviselő fél ugyanazt csinálta, nem menti a németeket. A magyarokat sem menti. Hogy valaki hagy éhenhalni egy másik embert, nem lelövi vagy megfojtja, nem teszi kevésbé gyilkossá. Hogy gázzal, vagy gáz nélkül, édesmindegy. Ezeket az embereket elvitték, később nem jelentek meg sehol, nem vándoroltak ki, nem adtak több életjelt magukról. Mindegy, mennyiről van szó. Nem tudnak velük elszámolni. És ez a lényeg.
Találgatni jó, de azzal nem jutunk sehova. Abból kell kiindulni, amit LEHET tudni. Ha kevés, abból a kevésből. A többi, hogy a szenvedő alany Rejtőt idézzem, misztifikáció. Akármelyik oldalon áll is az ember.
S végül, hogy miért írtam le az egészet. Nem az inkvizícióért, vagy a holokausztért. Azok csak példák. Azért, mert a világrend, ha létezik, márpedig létezik, elképesztően bonyolultan működő gépezet. Lehet, hogy egy nagyon egyszerű vezérelv áll a hátterében, de ettől még felfoghatatlanul sok alkotóelemből áll. Ahhoz, hogy ezek együttműködjenek, két dologra van feltétlenül szükség. Az alapelvekhez való hűségre, és precizitásra. Ha az alapelv a félrevezetés, márpedig nagy valószínűséggel az, akkor a konzekvencia e félrevezetéshez való konzekvencia. Elég egy porszem, amely bekerül a rendszerbe, és nem konzekvens az alapelvekkel, hogy előbb-utóbb tönkretegye az egész gépezetet.
Ha a porszem nem akar konzekvens lenni az alapelvekkel, akkor csakis azt teheti, hogy semmi máshoz nem ragaszkodik, kizárólag a valóságos tapasztalatai kimondásához. Még a következményeket sem neki kell levonnia.
Ennek a porszemnek szánjuk a Hikszoszt. Úgy is, mint a Helyreállítás Magyarországi Pártját.
De ez csak az első lépés. És e lépés szempontjából nem csak az irreleváns, hogy Orbán Viktor mit szól hozzá, hanem még az is, hogy meddig marad itt hatalmon.
2012.09.26.