Az úgynevezett nemzeti vonal, bezárólag a Jobbikig, csak vadhajtás. Vadhajtás volt a (nemzeti és nemzetközi) szocializmus és az (elméletben létező) kommunizmus is. A mai értelemben vett nacionalizmus éppúgy a felvilágosodás, majd a francia forradalom gyermeke, mint Marx és Lenin tanításai, Sztálinról már nem is beszélve. Sokszor elmondtam, hogy az ideológia, elmélet gyakorlati értéke önmagában körülbelül annyi, mint az Alice Csodaországban vagy az Óz gyakorlati értéke. Legfeljebb mint mesét lehet szeretni vagy nem szeretni. Valósággá (véres valósággá) akkor válik, amikor átdiffundál egy embertömegen. Ott és akkor kirostálódik belőle a mese, és megmarad a helyes vagy helytelen felismerés. A helyes felismeréssel nincs mit tenni. A helytelen felismerésből lesznek a koncentrációs és átnevelő táborok, kivégzések, kisajátítások, gazdasági összeomlások, háborúk. Mikor mi. A "mi" már a befogadó embertömegtől függ. Ha a náci vagy kommunista kísérletre mondjuk Angliában került volna sor Németország és Oroszország helyett, ma - annak ellenére, hogy minden bizonnyal így is kudarccal végződtek volna - nagy valószínűséggel teljesen más véleményünk volna mindkettőről.
Hogy jobban megértse a kedves Olvasó, mondok egy példát. Sétál a kiránduló az erdőben, és belebotlik egy őzgidába. Nem bír ellenállni, és megsimogatja. Innentől nyugodtan haza is viheti, mert az anyja többet nem fogadja vissza. Noha ezt még csak nem is sejti, feltételezve - ami nem igaz -, hogy az anyja magára hagyta, haza is viszi. Isteni szerencsével felneveli, míg ivarérett őzbak nem lesz belőle. Mit jelent az isteni szerencse? Azt, hogy véletlenül ahhoz hasonló dolgokat ad neki, ahhoz hasonló időben, amiket az őz természetesen is magához venne. Nem reformálta meg az őzet, csak eltalálta, amire szüksége van. Amit mindenféle emberi közreműködés nélkül is kielégítene, ha hagynák. Aztán egy szép nyári napon ez az édes állat tipegve, mókásan elindul a gazdája felé. Amikor már egészen közel ér hozzá, lehajtja kecses fejét, nekirugaszkodik (az őzbakokban elképesztő erő van, különösen a július-augusztusi párzóidőszakban) és...a többiről már a mentőben és a kórházban lehet elmélkedni. A temetőben csak azért nem, mert ott az ember már mással van elfoglalva.
Marx jó közgazdász volt, de csapnivaló filozófus (nem is becsülte a filozófiát sokra), még csapnivalóbb politikus. Elég, ha az 1848-as forradalmakról általa írottakba belenéz a nyájas Olvasó. A zsidóságról írottakba (Marx tudvalevőleg maga is zsidó volt, ráadásul rabbik leszármazottja) meg inkább ne is nézzen bele, azokból még Julius Streicher, a Der Stürmer című egykori náci antiszemita szennylap Nürnbergben kivégzett szerkesztője is bőven meríthetett volna. Talán merített is, elvégre az NSDAP sosem volt finnyás, ha a kommunista mozgalomból átvett ünnepekről (május 1.) vagy zenékről (például a Fel vörösök, proletárok-ról, amelyből SS-induló lett) volt szó. Lenin már gyakorlatiasabb volt, Sztálin pedig végképp. Viszont ahogy haladt előre a "gyakorlat", úgy szorult háttérbe és lett mind sekélyesebb - az én bírálóim azt mondanák, hogy közérthetőbb - az elmélet, míg végül frázisokon és jelszavakon kívül lényegileg semmi nem maradt belőle. Miért maradt ez a rendszer fent mégis évtizedekig? Ugyanazért, amiért a kis őz is túlélte a természetes környezetéből való kiemelést: mert néha ráhibázott az emberi társadalom természetes szerkezetére, például az egyszemélyi vezetésre. Hogy ez milyen volt, ugyanúgy ne firtassuk, mint azt sem, mi lett volna a második világháborúban Angliával Churchill, Amerikával Roosevelt, Franciaországgal de Gaulle nélkül, lényeg az, hogy egyáltalán volt.
Vlagyimir Iljics Uljanov (Lenin) áldásos szerepében kezdetben mindenki egyetértett. A szociáldemokrácia, amiből a bolsevizmus kinőtt, az anarchizmus, sőt a fasizmus és nemzetiszocializmus is, minden baloldali irányzattal együtt a "felvilágosodás" egyenes következménye. Nem kétlem, hogy nagyon sok jó szándékú (bár tudjuk, mivel van a pokolba vezető út kikövezve), sőt idealista baloldali ember élt-él. Azt gondolom viszont, hogy a baloldal tényleges irányítói egyáltalán nem idealisták. Mi több, soha nem is voltak azok. Ugyanakkor, ahogy az előző részekben is leírtam, azt sem gondolom, hogy egy évszázadokkal korábban kitervelt összeesküvés áldozatai volnánk. Sokkal valószínűbb, hogy minden, ami velünk történt-történik, az idea-gyakorlat ellentétéből következik. Tragikus tréfája az emberi természetnek, amely funkcionálisan és ösztönvilágát tekintve állati, szellemét tekintve isteni, és amelyben ez a kettő nem képes egymással kibékülni. Hogy is mondta az amerikai japán kertész az Oroszlánkölykökben? "Eddig fehér ember akarni, elvenni. Most Japán akarni. El is venni." Eddig Isten győzött. Pár száz éve úgy tűnik, most az állaton van a sor.
Lenin és az orosz baloldal egyetlen feladata a cárizmus megdöntése volt Oroszországban. Azonban mire Lenin hazaérkezett, a cár már lemondott. Leninre a továbbiakban csak a német vezérkarnak volt szüksége, viszont a német vezérkar szintén egy császárt szolgált. A szocialista-kommunista forradalmak az újkor hatalmasai szemében kizárólag a monarchiák és/vagy diktatúrák megdöntésére voltak felhatalmazva. Azután már elhajlásnak minősültek. A nemzetiszocializmusnak is meglett volna a haszna, amennyiben legyőzi a bolsevizmust, különösen, ha maga is belepusztul. Ha csak meggyengül, ő következett volna. Olyan ez, mint amikor a gyógyszer mellékhatását egy másik gyógyszerrel akarják kezelni, aminek szintén vannak mellékhatásai.
A mai "jobboldal" szintén meg van fertőzve mindezzel. A vezetőkről most nem beszélek, azok olyanok, mint amilyenek. A követők már érdekesebbek. Most nem a náci csőcselékre gondolok, hanem a "nemzeti" és "konzervatív" érzelmű, sőt magukat vallásosnak tartó emberekre, akik egyáltalán nem nácik. Bennük ugyanúgy kavarog a sok hívó- és etetőszó, a "demokrácia", "egyenlőség", "haladás", "fejlődés", de van mellettük egy nagy hiányérzet. Igazából ez a baloldali emberekben is ott van, csak ők baloldali idealizmusban és/vagy anyaghitben keresik a megoldást, míg a "jobboldaliak" jobboldali idealizmusban és valamilyen vallásban. A közös a hit vágya és az idealizmus. Vagyis az emberi lét vágya a fogyasztói lét helyett. Ami nagy valószínűséggel, legalábbis e világ valamiféle pusztulásáig, hogy úgy mondjam, nem támogatott.
"Mik vagyunk mi, Atya? Mik vagyunk?" - kérdezték az emberré operált állatok Dr. Moreau szigeté-ben a megszállott orvost alakító Marlon Brandotól.
Ezt a kérdést tegye fel az Olvasó is magának. Mik vagyunk?
Folytatása következik.
2012. 12. 27.