Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

Egy gróffal beszélgettem ma. Vagy volt gróffal, ha még érvényesnek tekintjük a címek eltörlését. Hivatalosan még érvényes, bár ki tudja, meddig. Mindenesetre a gróf valóságos, hús-vér gróf volt, illetve lenne, ha nem lett volna második világháború. És talán megint az lesz, de ez most lényegtelen.
Többek között Napóleonról és Széchenyiről volt szó. No meg Kossuthról. Érintőlegesen a mai politikáról. 
Tulajdonképpen könnyen ki lehet találni, amit most leírok. Napóleonról és Kossuthról szóról szóra ugyanaz volt a véleményünk. Sőt Széchenyiről is. Ami azonban a mai politikát illeti... de ne vágjunk a történet elébe.

 

Napóleon egy felkapaszkodott korzikai parvenü volt. Zseniális tábornok, de csapnivaló politikus. Császárt azért nem írok, mert bár annak koronázta saját magát, de egyetlen percig nem volt császár. Operetturalkodó volt, és ezen még a Code Napoléon sem tudott változtatni. Az egész császársága giccs volt, a koronázástól a diadalívig. Ha megmarad katonának... esetleg első konzulnak... de nem maradt meg, tehát erről kár polemizálni.
Kossuth ugyanez, magyar kivitelben. Amikor - már emigrációban - a Dunai Konföderáció gondolata kipattant a fejéből, és Kossuthnét megkérdezték ennek a társulásnak a lehetséges államformájáról, ő azt válaszolta, hogy egyáltalán nem kellene köztársaságnak lennie. Nyugodtan lehetne királyság is, de ez esetben ugyebár természetes, hogy ott "Lajosom lenne a király". Ez a tisztség, tudjuk jól még a "szabadságharc" idejéből, magától Kossuthtól sem volt idegen. Vagyis teljesen idegen volt tőle, de azért elfogadta volna, ha meg lehet indokolni és nem veszi ki magát egészen nevetségesen. Mi az, hogy. Hiszen ismer liberális királyt is a történelem.

 

Széchenyivel semmi baj nincs. Emberileg még akadna, de ezt nem kell mindenkinek tudnia, ahogy a Zrínyiekből is épp elég annyi, hogy a dédapa kirohant, a dédunoka harcolt és írt, és aztán jött a vadkan. Hogy írni csak unalmában írt a hó fogságában, talán némelyik anekdotázó kedvű irodalomtanár megemlíti, de különben sem változtat semmin. Az az egy kirohanás jóvátett minden addigit, az utódokat meg kötelezte. Széchenyinek ott a Lánchíd, az Akadémia, a Kossuthénál ezerszer okosabb nemzetiségi politika, a politikai realitás, amely végül Döblingbe juttatta. És ott a pisztolygolyó, amit már teljesen mindegy, ki is lőtt ki. Majd Garamvölgyi kinyomozza. De Széchenyi igazi magyar úr volt, szemben Kossuthtal. És úgy tűnik, valójában még ma is ez számít, legalábbis egy mai magyar arisztokrata szemében. Itt kezdődnek a nézeteltérések.

 

A fő gond, mint annyi mással, most is az, hogy nem lehet az idő kerekét visszafelé forgatni. Nem lehet, és nem lehet. Nem lehet azt sem biztosítani, hogy egy kékvérű ifjú hölgy vagy úr "rang" szerint házasodjon, és/vagy nemzzen gyermeket. Talán a Habsburgok, de ők egy egészen érdekes társaság amúgy is. Megfigyelte a kedves Olvasó, hogy a volt Habsburg-birodalom mindegyik országában él legalább egy Habsburg, mégpedig abszolúte kékvérű, a protokoll szerint házasodó és protokoll szerinti házasságból származó Habsburg? És ezek a Habsburgok nem osztráknak vallják magukat, még csak nem is nemzeteken felülinek, aminek egyébként lenne némi alapja, hanem ki-ki azon nemzet tagjának, amelyik befogadta. A magyar magyarnak, a cseh csehnek, az osztrák osztráknak. Hiszen van időnk, gondolhatják. És tényleg van. Legalább ennyit eltanultak a szabadkőművesektől.

 

Tehát nem lehet az idő kerekét visszafelé forgatni. A társadalmi hierarchia alapjául szolgáló régi beosztás egyre inkább érvényét veszti. Túl nagy a keveredés. És horribile dictu egyáltalán nem tragédia, hogy túl nagy a keveredés. Illetve egyáltalán nem LENNE túl nagy tragédia, ha... ha a régi arisztokraták helyébe nem parvenük, hanem ÚJ arisztokraták lépnének. Akik itt élnek közöttünk, csak nem úgy kell őket felismerni, ahogy eddig. Azt is mondhatnám, teljesen másként. Vegye úgy a kedves Olvasó, hogy minden lenullázódott. És kezdődik minden elölről. Ugyan mi másról lehet felismerni a szellemi hierarchiát - mert bizony szellemi hierarchiáról van szó most is -, mint a szellemről? Arról a szellemről, amit az egyes emberek KÉPVISELNEK. Nem az eszükről, nem az ügyességükről, nem a hozzáértésükről - bár mindezek egyáltalán nem mellékesek -, hanem arról a szellemről, amit képviselnek. Nem a bőrszínükről, az iskolázottságukról, az anyagi körülményeikről. Egy csomó mindenről nem, és egyvalamiről igen. Hogy is írtam le sok évvel ezelőtt? A leszármazási vonalakat is, melyek az emberi rasszok alapját képezik, szép lassan felváltják, ha ugyan már fel nem váltották, a SZELLEMI rasszok. 

 

Orbán és társulata egy mai magyar arisztokrata szemében felkapaszkodott parvenük gyülekezete. Akkor már, mondják közülük sokan, inkább a "szélsőjobb". Az legalább tiszteli a hagyományt. Ott a gróf, gondolják, ismét gróf lesz. Pedig dehogy, példa rá a huszadik század első fele. De azért ábrándozni jó. 
Orbánra nem azért szavaznak, ha szavaznak, mert nem nevetik ki. Azért szavaznak rá, mert a kisebbik rossznak tartják. Ők is érzékelik hozzánk hasonlóan a hamis zenét, hamis éneket, de azt hiszik, ebből még lehet valami tényleges visszarendeződés. Pedig nem lehet, legfeljebb a visszarendeződés látszata. Ahogy Napóleon sem tudta visszahozni az antik császárságot, csak annak egy újkori, elrémisztő giccsét.

 

Miért olyan nehéz elképzelni, hogy hagyományt TEREMTENI is lehet? Miért olyan nehéz elfogadni, hogy ma ma van, tegnap tegnap volt, holnap meg holnap lesz, és mindezek nem azonosak egymással?

 

Különben mindegy. Ha bárki bármennyire megfeszül is, akkor sem lesznek azonosak. És így van… nem jól, vagy rosszul, hanem...

 

Egyszerűen így VAN.

 

2013. 07. 16.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1