Képzelje magát, kedves Olvasó, egy teljesen átlagos állampolgár helyébe. Olyan nincs, mondja most, megedződve rajtam, de ezúttal legyen. Értsük alatta azt az embert, akin átfut a tekintet és a gondolat. Mindenki egyedi, persze. Mi ketten meg, Ön, aki olvassa, és én, aki írom, különösen. Mi vagyunk a kivételek. Ha nem mondjuk, akkor is. Az ember szeret szerénykedni. Kicsinyhitű. Nem akar szégyenben maradni. Hátha más nem úgy gondolja. Tegyen az ilyesmire nagy ívben, drága Olvasó. Én a jelentős embereket szeretem, mondta egy régi barátnőm, arra célozva, hogy ne adjam alább. Még a legrosszabb formámban sem vagyok jelentéktelen, válaszoltam. Mátyás király álruhában is Mátyás király. Van persze egy kis bökkenő. Tételezzük fel, hogy az imént említett uralkodó koldusgúnyába öltözik, és megparancsolja, hogy őt ezentúl koldusnak kell tekinteni. Képzelje el, kedves Olvasó, hogy mi van, ha ezt a parancsot konzekvensen teljesítik.
Érdekes intézmény volt a rabszolgaság. Beszélő eszköz, tanultuk a rabszolgáról a történelemórán, megannyi más ostobasággal együtt. Rabszolgatartó társadalom, feudalizmus, kapitalizmus, apró szocialista kitérő, majd ismét kapitalizmus. Innét nincs tovább, gondolja a nebuló. Meg mindenki, aki nem akar tovább gondolkodni. A termelési módok. Színtiszta marxista halandzsa. Marx munkássága nem halandzsa, legalábbis ami a közgazdaságtant illeti, de ez az. Az ókori társadalmak nem a rabszolgamunkára épültek. Voltak rabszolgák, de nem arra épültek. Még gazdaságilag sem. A legalantasabb és legnehezebb munkák tekintetében sem. Biztos mindenki emlékszik még Moldova Negyven prédikátorára. Negyven protestáns lelkészre, akit az ellenreformáció gályára küldött. Nyolcan meghaltak, de harmincketten oda kerültek. Egy athéni triérészen, három evezősoros hadigályán ez elképzelhetetlen lett volna. Azokat a hajókat önkéntes szabadok hajtották, fizetségért. A klasszikus rabszolgatartó társadalom nem az ókorban keresendő, hanem a legújabb korban, az amerikai Délen. Az tényleg rabszolgamunkára épült.
De akkor minek tekintsük az eredeti rabszolgaságot? Mondjuk, próbának. Egy eredetileg szabad ember fogságba esik, vagy eladja magát. Esetleg tartozásai fejében más adja el őt. Az addigi szabadsága ettől kezdve előlegként fogható fel, amivel nem tudott élni. Mintha egy gyakornoknak kezdettől szakmunkáért járó fizetést adnánk azzal, hogy ha nem képes levizsgázni, vissza kell fizetnie. Van ilyen manapság is? Hogyne volna. Volt és lesz. Csak nem adnak el senkit. Vagyis... de ne mélyedjünk bele. Most nem erről akarunk beszélni.
Szóval, a rabszolgaság tekinthető úgy is, mint annak a próbája, hogy az illető méltó-e a szabad életre. A beleszületés csak annyiban különbözik ettől, hogy ott nincs előleg.
Szinte nincs nap, hogy a devizahitelesekről szó ne essék. Az ember az egész életét hitelbe kapja. Hogy kitől, az most lényegtelen. Az a bizonyos átlagember az örök adós. De ha egyszer semmiben nem kimagasló! Ez úgy nem igaz, ahogy leírtam. "Milyen csodálatosan seper utcát!" Némelyek biztosan emlékeznek még a műsort adó buszsofőrre. Magam ismertem egy százötvenen felüli intelligenciahányadossal rendelkező - Mensa-tag - lányt, egyben az ország egyetlen női patkolókovácsát. Ismerek olyan kurvát, aki bármikor felvehetné a versenyt modern irodalomból bármely bölcsésszel, négy és fél hónapig sakkoztam egy zárkában egy félanalfabéta cigány emberrel, aki még a Polgár-lányokat is megizzasztaná. Mindenki lehet kimagasló, csak meg kell találnia, miben. Annyit változtak az idők, hogy neki magának. Ha valakit az oszmán birodalomban elvittek mint a szultánnak járó ötödöt, miután török rájáknál (parasztoknál) úgynevezett adzsemi oglánként letöltötte a kötelező tanulóidőt, megvizsgálták, mire alkalmas. Ha harcra, besorozták janicsárnak, de ha okos volt, akár a Fényes Portára is kerülhetett, és nagyvezír is válhatott belőle (a legtöbb nagyvezír rabszolgaként kezdte). Ha egy római gladiátor megvívta a kötelezően előírt (és távolról sem mindig életre-halálra szóló - a jó gladiátort, mint szórakoztató szakmunkást óvták) küzdelmeit, felszabadították, és nagyjából egy mai híres színésznek dukáló közmegbecsüléssel nyugdíjazták. Ugyanez zajlott le a magánházaknál is. A felszabadított rabszolgák felvették egykori uruk családnevét, az úrból attól kezdve patrónus, belőlük kliens lett. A talán leghíresebb ilyen, egykori rabszolgát Josephus Flaviusnak hívták. Igen, Titus Flavius Vespasianus császár házizsidajáról van szó, A zsidó háború és A zsidók története szerzőjéről.
Koldussá lett. És? Nem a gonosz bankok. Nem a gonosz kormány. Nem a gonosz MÁS. Nem. Tekintse lenullázódásnak. Próbának. Amit ki fog állni. Így vagy úgy, de ki fogja állni.
Hiszen királyfi, vagy királyleány.
2014. 12. 01.