Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

énekelhetné a magyar választópolgár Udvaros Dorottyával minden országgyűlési és önkormányzati képviselő”választás” előtt. A „Te rongyos élet” soha nem volt aktuálisabb, mint ma.
 
A világ, amelyben élünk –Marx Hegelre vonatkozó állítását kölcsönvéve, bár ellenkező előjellel használva-, a feje tetején áll. Haladni ezért nem tud, és mert minden fordítva mozog benne, emészteni, a salakanyagokat eltávolítani magából sem, legfeljebb öklendezni.
Ilyen öklendezés volt a ’68-as párizsi diáklázadás, a berlini fal lerontása és a romániai forradalom 1989-ben. Ilyen öklendezés volt a magyar történelem egyetlen szabadságharca, az 1956-os felkelés is. A felkelés leverése óta azonban Magyarországon nem történt semmi lényeges. Sem rendszerváltozás nem volt, sem semmiféle értelemben vett forradalom, de még csak „bársonyos forradalom” sem, mint huszonegy éve az akkor Csehszlovákiának nevezett országban. Nem virágot szagolgatunk, hanem ugyanazt a gyomot, amely a második világháború utáni romok közül kidugta a fejét, és azóta benőtt minden követ, amelyre alapozni lehet, televényt, amelybe ültetni kellene. Minden szenvedélyt mérges tüskékkel borított be, minden akaratot büdös nyálkával, minden jövőképet a gyilkos galóca spóráival.
Függetlenül attól, hány politikai szervezetnek álcázott érdekcsoport kormányozza, MAGYARORSZÁG 2010-BEN IS UGYANAZ A PÁRTÁLLAM, AMIVÉ 1945-BEN LETT. Ugyanolyan kicsi, ugyanolyan reménytelen és ugyanannyira kiszolgáltatott, teljesen mindegy, hogy a szekérre, ami elé kötötte magát, Varsói Szerződés és KGST, vagy NATO és Európai Unió van felmázolva. Ameddig ezt a szekeret húzza, az is teljesen mindegy, ki ül a bakon: egy bérkocsis, szegfűvel a gomblyukában, egy másik bérkocsis, narancsot hámozva vagy egy harmadik, nemzetiszínnel felpántlikázott ostort suhogtatva.
Nem szuverén országban élünk, hanem egy tartománynak szánt rabszolgatelepen, amelynek államfője nem államfő, hanem a miniszterelnök által mozgatott báb, miniszterelnöke nem miniszterelnök, hanem a nemzetközi pénzarisztokrácia irányította, a számára engedélyezett, szűk térben korlátlan hatalomra törekvő kápó, az ellenzék tiltakozása pedig nem tiltakozás, csak az utolsó falatok mellől elzavart többi dögevő siránkozása.
Leírás: a&e_narancs5.jpgA televízióban, az újságokban, a propagandában, a reklámokban, a közzétett nyilatkozatokban nem a valóságot látjuk, hanem vetített képet, nem levegőt lélegzünk be, hanem égéstermékeket, nem üdítőt iszunk, hanem vizezett vegyszert, a táplálékban nagyobbrészt nem táplálékot veszünk magunkhoz, hanem állományjavítót, ízfokozót és mesterséges adalékanyagokat, a kasszánál nem pénzzel fizetünk, hanem egyedül a belévetett bizalmon alapuló hitellevéllel.
Sem az ország, sem a hatalom, sem a dicsőség nem a miénk, de még a saját sorsunk sem.
 
Nem akarom elhinni, hogy akadna ember ebben az országban, aki –ha tudata legmélyén is- ne volna tisztában azzal, hogy egy pártállam a pártok állama, nem a lakosságé, hogy a mosolygó verőember is verőember, a nyájas uzsorás is uzsorás.
Nem akarom elhinni, hogy akad ember Magyarországon –sőt bárhol a világon-, aki szeret két vagy több játékos között pingponglabdaként pattogni egy asztalon.
És nem akarom elhinni, hogy a beletörődéstől nem lehet megszabadulni.
 
E megszabadulás általunk lehetségesnek tartott egyetlen útja, a Helyreállítás Magyarországi Pártja és a Hikszosz mibenléte a következő menüpontnál sokkal részletesebben kifejtve és megindokolva elolvasható a "Lázadás a jövő ellen" menüpont alatti Naplóban, összefoglalva pedig a Naplón belüli tartalomjegyzékben vastagon szedett címek alatti bejegyzésekben.

 

 

 

 

Ha tetszik az írás, ajánlja másoknak is!

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1