Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Közel járok hozzá, hogy férfiasan, röviden, velősen és két szóval kijelentsem: nem értem. Ha ő jelenti majd ki, akkor csak úgy teheti, mint az egyszeri ismerősöm, aki mocsár részegen nem tudta consummálni, azaz végigvinni az épp aktuális szeretkezését, és fejét ingatva sétált fel-alá a szobában: "Nem értem. Nem értem." Pedig Ő akár érthette volna (nem azért írom az "ő"-t nagy betűvel, mert a magyarban így kell - már szóltak rám ezért -, hanem, mert ki akarom hangsúlyozni, hogy például nem én).
Szóval Ő az úgynevezett baloldal. Úgynevezett, mint ahogy lassan - gyorsan - úgynevezett ellenzékké is sikerült válnia. Kábé olyan baloldallá, mint amilyen jobboldal, és olyan ellenzékké, mint amilyen ellenzék a Jobbik, a munkásosztály - és a vele szövetséges parasztság, amely e pillanatban kormánypártnak hívja magát - ökle.

Fótot talán holnap - egy vélhetően autentikus forrás segítségével - sikerül majd felfognom, legalábbis azt, ami ott valóban történt és történik. Nem mintha oly nagyon érdekelne Fót, de a jelenség már érdekel. A fecsegő felszínt nézve egész jó pszichológus leszek a végén. Vagy a franciasakk - amelyben az győz, aki veszít - kiváló értője. Csak az a baj, hogy nem a fecsegő felszín a fontos, hanem a hallgatag mély. Amely talán még annál is mélyebb, mint amennyire el lehet képzelni. Talán feneketlen tó. Még ez volna a jobbik eset, mert akkor az egészet szimpla tájékozatlanságra lehetne redukálni. Ha azonban sekély pocsolya... és ennek is megvan az esélye.

A mostani baloldalnál eszményibb propagandistát maga a Fidesz sem tudna előállítani. Ha nem volna, neki kellene kitalálnia. És itt az ember elgondolkodik: mi van, ha tényleg...? Hogy színház az egész világ, már Shakespeare óta tudjuk. Sőt, tudtuk már előbb is. Mi választ most még el? Már csak a név. Eddig is csak a név választott el, de lehet, hogy közel az idő, amikor már az sem fog. Hogy is van a

Rómeó és Júliában?

"O Romeo, Romeo! wherefore art thou Romeo?
Deny thy father, and refuse thy name;
Or, if thou wilt not, be but sworn my love,
And I'll no longer be a Capulet.

'Tis but thy name that is my enemy;
Thou art thyself though, not a Montague.
What's a Montague? it is nor hand, nor foot,
Nor arm, nor face, nor any other part
Belonging to a man. O! be some other name:
What's in a name? that which we call a rose
By any other name would smell as sweet;
So Romeo would, were he not Romeo call'd,
Retain that dear perfection which he owes
Without that title. Romeo, doff thy name;
And for that name, which is no part of thee,
Take all myself."

("Ó, Rómeo, mért vagy te Rómeo?
Tagadd meg atyád és dobd el neved!
S ha nem teszed: csak esküdj kedvesemmé -
S majd én nem leszek Capulet tovább!

Csak neved ellenségem, nem magad.
S te önmagad vagy és nem Montague.
Mi Montague? Se kéz, se láb, se kar,
Se arc, se test... Ó, válassz más nevet!
Eh, mi a név? Mit rózsának hivunk,
Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.
Ha Rómeót nem hívják Rómeónak,
Szakasztott oly tökéletes marad
Akármi néven... Dobd el hát neved!
És egy élettelen szóért cserébe -
Tiéd az életem!")

Egy évvel a választások előtt - hogy legyen ideje arra, amit kikerült annak idején: lejáratni magát - előbányászunk egy volt miniszterelnököt. Egy olyat, aki tulajdonképpen - most kizárólag a látszatról írok - menedzselt, azt viszont jól. Úgy tűnt, hogy jól. Nem volt botrány, nem mentünk csődbe. Jóképű volt, halk szavú, elegáns, még az elemi viselkedési szabályokkal is tisztában volt. Nem beszélt többet, mint kellett volna. És aztán ezt az embert kirakják a placcra, mint néptribunt, amire teljesen alkalmatlan. Ő - mintha már írtam volna - menedzser. Sőt, válságmenedzser, ahogy ő nevezte saját magát. Védő, mint a fociban, ahol kapus. Az volt a gazdaságpolitikában is, szerepe szerint. Nem kellett volna egyebet tenni, mint 2014 januárjáig bebizonyítani, hogy válság VAN, aminthogy van is, csak a kormánypropaganda állítja az ellenkezőjét, és az utolsó pillanatban előhúzni, mint nyulat a kalapból. Emlékszik a kedves Olvasó, hogy kúszott fel a népszerűsége AZ ELEJÉN? Közben - mit közben, legalább három éve - lett volna idő BELSŐ munkával tisztázni, miféle egységfrontra volna szükség, és azt hogyan lehet kivitelezni. Még a későbbi szerepeket is ki lehetett volna osztani. Nem szükséges a a nyilvánosság orrára kötni, hogy mik azok valójában, az a fontos, hogy minek LÁTSZANAK. Ehhez azonban konzekvensen tartani kellett volna magát mindenkinek. Valóban EGYETLEN lista kellett volna, és EGYETLEN miniszterelnök-jelölt. A volt válságmenedzsernél - mert nem kavart sok vizet, és jó emlékeket hagyott maga után - jobbat keresve sem lehetett volna találni. De - talán - közbeszólt a hiúság. Biztosan. Az IS közbeszólt. Hogy ki-mi szólt MÉG közbe, az az igazán érdekes. Az az alku, amelyről nekünk sejtelmünk lehet, bizonyosságunk nincs. Ha lenne, sem írhatnám le, mert legkevesebb, hogy közmegegyezéssel küldenének máglyára. Így meg csak fecsegek én is, mint a felszín. Az nem zavar senkit.

De tessék utánagondolni. Permanens marakodás a világ szeme ELŐTT. Ami azt bizonyítja, hogy milyen gyengék és megosztottak vagyunk. A létező legamatőrebb módon hamisított videó, amiről ráadásul KI IS DERÜL. Ha egy nem elég, néhány hét múlva MÉG EGY. Csak a legelszántabb összeesküvés-elmélet-hívők varrhatják a Fidesz nyakába. A másodikat már én is hajlottam volna, ha nem tudnám, hogy nem a Fidesz volt. Hogy a hab is meglegyen a tortán, utaztassunk még választókat is. Ha már megnyertük, hadd veszítsünk, jó nagy botrány kíséretében. A szelíd mosolyú Gyurcsány, aki ország, világ és Kálmán Olga előtt könyörög, hogy legyen végre egység, és akkor ő akár vissza is léphet (feltéve és ha, ez a feltételes módú fogalmazás nagy előnye), tekinthető kegyelemlövésnek is. Akinek már az "ördög" prókátorságára van szüksége... ehh, mit is beszélek itt. Felejtsük el.
Hiszen:

"Now old desire doth in his death-bed lie,
And young affection gapes to be his heir;
That fair for which love groan'd for and would die,
With tender Juliet match'd, is now not fair."

"Immár az új vágy szenvedélye ég,
S a régi lángnak el kell húnynia.
A vágyva vágyott ideál se szép,
Csak ő a szép: a zsenge Júlia."

2013. 12. 03.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1