Ma eddig jött nekem egy Bibó István-idézet: "a feladat nem egyszerű hatalomváltás, hanem az uralom jelenségének megszüntetése" (Kormánybuktató demonstráció), jött Bíró Icától egy nyolcszázezer (!) km hosszúságú naprepedés fényképe (?), ami pár nap múlva (szeptemberben) elpusztítja az összes elektromosságot (sőt...) majd a Földön, jött farkasnak nézett akita - nem szép, szaknyelven nem típusos, de ettől még akita - egy csomó kiskacsával és azzal az aláírással, hogy "nem számít, ki szült meg, hanem az, ki nevelt fel", láttam a Kádár-korszak dicséretét, és itt abbahagytam. De ezeken most végigmegyünk szép sorban. Jó, a világvége kimarad, mert már a maja naptárnál leálltam az ilyenekkel.
Bibó mester megállapításához három dolgot kell tisztáznunk: a fensőbbséget, az uralmat és a hatalmat. A hatalom - a ténylegesen legális, vagyis nem az emberi, hanem az isteni vagy természeti jog szerinti hatalom - önmagában olyan, mint amit az egyik régi barátnőm a szeretkezésről mondott: "az, hogy engem megdugnak, a dolognak csak a VÉGE". Fensőbbség, latinul suprematia az a szellemiség és azok a kvalitások, amelyek valakit az uralkodásra alkalmassá tesznek. Az uralom, latinul dominatio nem egy jelenség, hanem a hatalom gyakorlásának képessége. Nem feltétlenül jár együtt a hatalom gyakorlásával, lásd a jelenlegi és az utóbbi hatvanhét év magyar állapotait. Viszont feltétlenül együtt jár a fensőbbséggel: anélkül elképzelhetetlen. A hatalom, latinul potestas akkor gyakorolható rendeltetésszerűen (ezért írtam az isteni és természeti törvényt, bár írhattam volna egyszerűen azt is, hogy "ez így működik"), ha gyakorlója képes rá, ennek pedig az az előfeltétele, hogy alkalmas is legyen rá. Nem az optimális előfeltétele, hanem a minimális előfeltétele. Azt az állapotot, amelyben ezek nem teljesülnek, jog ide, jog oda, szintén latinul úgy nevezik, hogy usurpatio, ami magyarul BITORLÁS-t jelent. "Az uralom jelenségének megszüntetése" mára teljes sikerrel járt. Kiről is nevezték el azt a szakkollégiumot, amelyben a hatalom mostani magyar bitorlója tanult?
"Nem számít, ki szült meg, hanem az, ki nevelt fel." Hát kérem szeretettel, a tudomány mai állása szerint sajnos az számít legkevésbé. Egy élőlény viselkedését (amelyiknek van olyan, tehát állat vagy ember) valamivel kevesebb, mint ötven százalékban a genetika határozza meg, körülbelül ötven százalékban a KÜLSŐ (nem családi) környezet, és HAT (hat) százalékban a nevelés. Amikor Hitler azt mondta, "a gyerekeitek már úgyis az enyémek", egyáltalán nem mondott butaságot. Még mielőtt egyetlen fajvédő is megszólalna: az embert nem tenyésztjük. A malac se tenyészt malacot, a szarvasmarha sem szarvasmarhát. Viszont az ember keveredik. Nem lehet megtiltani neki, már Törőcsik Mari apjának sem sikerült a Körhintá-ban, sőt senkinek nem sikerült a történelem folyamán. Még a rendkívül szigorú rabbiknak sem sikerült, hogy zsidózzunk ma is egy kicsit. Attól kezdve, hogy a lónál gyorsabb közlekedési eszközt feltaláltak, reménytelen vállalkozás is lett volna. Ha pedig az ember keveredik, a nevelés keveset számít, mi marad, mint etikailag is elfogadható személyiség-alakító tényező? Bizony, felebarátaim, a TÁRSADALOM. Nem a kirekesztő társadalom, mert az az előbbiek szerint a vonat feltalálása óta hosszú távon teljességgel lehetetlen, elég, ha a próbálkozások végeredményére vet bárki is egyetlen pillantást. A PÉLDAMUTATÓ társadalom.
S végül a Kádár-korszak. Volt munka, könnyű volt lakáshoz jutni, kisebbek voltak az egyenlőtlenségek, nagyobb volt a közbiztonság. Ezek a tipikus érvek mellette. A többit meg a feledékenység jótékony homálya borítja, mert most ezek a kérdések az aktuálisak. Csak és kizárólag ezért. Nos, nemhogy volt munka, hanem kötelező volt. Kérdés, mit nevezünk munkának. Nem a munka volt kötelező ugyanis - és ez az egész Kádár-korra jellemző volt - hanem az, hogy a személyi igazolványban a megfelelő rovatban szerepeljen valami. Amelyért cserébe az átlagember kapott egy nagyjából vegetációra elegendő összeget, igen tág határok között bármit is csinált. A klasszikus fiatalkori foglalkozás a figuráns volt (geodéta mellett segéd), de mondok még pár foglalkozást, amellyel a rendőr maradéktalanul elégedett volt, és amelyet minden statisztika a "munka" kategóriájába sorolt: védőital-kihordó, gázszaglász (a gázvezetékek szivárgását ellenőrizte), telefonfülke-söprögető, tűzoltókészülék-ellenőr, sőt, készültségben levő tűzoltókészülék-ellenőr, nem sorolom tovább. Vagyis a Kádár-kor - ezért volt fenntarthatatlan - saját deklarált alapköve (a MUNKA) helyén jószerével SEMMI nem volt. De ameddig a látszatokért pénzt lehetett kapni, addig mindenkinek tökéletesen megfelelt, hogyne felelt volna meg. Ha valaki elfelejtette volna, hogy mindennek mi volt az ára lelkiekben, nézzen meg egy videót mondjuk a berlini fal lebontásáról, vagy Nagy Imre újratemetéséről (még Orbánt is megnézheti, ma már úgysem olyan). Hogy anyagiakban mi volt az ára, elég, ha belenéz a pénztárcájába. Nem abba a régibe, hanem abba, amit most hord magánál.
2012.08.12.