Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

A kezdet vége. Nem tudom, hogy a vég kezdete-e. Azt mondtuk - hat éven keresztül -, hogy forradalom akkor lehetséges, ha a kormány GYENGE. Gyengének látszik. Azt is mondtuk, hogy a következő állomás lefelé a Jobbik lehet. Aki akar, utánanézhet: hmp-hikszosz.hu, Napló. Ha ez következik be, akkor utána - a Jobbik után - a teljes kiszolgáltatottság jön. Amit ráadásul megkönnyebbüléssel fognak fogadni. Boldogsággal. A kútba vetett bibliai József boldogságával, amikor rájött, hogy mégsem ölik meg, "csak" eladják rabszolgának.
Hogy a Jobbik uralma - vagy valami azzal egyenértékű uralom - meddig fog tartani, nem tudom. Sok mindentől függ. Például Oroszországtól. Sok mindenkitől, Hencidától Boncidáig. Lehet közben valamiféle háború is. De utána is élni kell. És fel kell építeni, amit leromboltak, mindegy, hogy kik és miért. És ha fel kell építeni, akkor azok lesznek az ország igazi urai, akik ebben segítenek. Pénzzel és paripával. ÉS EZ CSAK A KÖZELJÖVŐ.

E pillanatban, ahogy elnézem a rendőri szerencsétlenkedést (is), úgy tűnik nekem, hogy a 2006-os események kezelése vérprofi munka volt ehhez képest. Úgy tűnik továbbá, hogy elkezdődött az az idő, amikor teríteni kell. Kinek mije van. A blöffökkel egyre kevésbé lehet bármire is jutni. De ezek mellett még valamit gondolok: hogy Vona csillagos ötöst érdemel az Orbán-féle iskolában. A Fekete Apa (Darth Vader) és Fekete Tanítványa. Nem Anakin és Luke, inkább a fekete Obi-Wan és Anakin. Farkas farkasnak farkasa. Esterházy egy zseni. Ugyanaz a módszer, csak valóságos tartalommal. Nem csak propagandával, hanem hittel. Hogy az a hit milyen, e pillanatban másodlagos. Ne is hívjuk hitnek. Hívjuk nem anyagi motivációnak. Természetesen ez most is csak a követőkre vonatkozik. Vonáné szemében minden egyéb benne van. Vona jobban képes magát szuggerálni.

Ez a nap összességében nem a menekültekről szólt. Bármennyire is sajnálom őket, nem róluk szólt. Hogy ők lesznek-e végül, akik elindítják a fénysebességű lejtmenetet, nem tudom. Lehetnek ők is. Kéznél vannak. Ha nem lennének, lenne más. Az újabb gazdasági válság - az is lesz - kevésbé látványos. Ott nincs kézzelfogható ellenség. Olyanok vannak, akikre rá lehet fogni, de ez mégiscsak más.
Ez a nap is Orbán Viktorról szólt. Aki ma kint volt az utcán, azt láthatta, hogy a kormány GYENGE. Az egyetlen testület, amire támaszkodhat, megingatható. Megint találgatni fogok, hogy miért: akinek van motiváltsága, annak nem fideszes motiváltsága van közöttük. Igen hasznos volna egy felmérést végezni a rendőrök tetoválásairól. Én láttam néhányat. A többinek pedig egyszerűen nincs motiváltsága. És mától még kevésbé lesz. Ugyanakkor teljes egészében megértem a rendőrség vezetését is, Pintérig bezárólag. Nehéz egyensúlyozni az uniós pénzcsap és a pártérdekek között. E pillanatban lehetetlen. Hja kérem, ez a pártrendszer. Amint le van írva, lásd szintén a fent említett portált. MINDEN RENDSZER MAGÁNYOS, MINDEN RENDSZER ÖNMEGHATÁROZÓ, MINDEN RENDSZER TEHETETLEN A SAJÁT TÖRVÉNYEIVEL SZEMBEN.

Ez ellen, mint a rendszer része, nem lehet rúgkapálni. Minden rendszert (a társadalmi rendszert is) az ELEMEI határoznak meg. Az első elem, hogy milyen lehet (és milyen nem lehet) a második, az első ÉS a második elem, hogy milyen lehet és milyen nem lehet a harmadik, az első, második és harmadik elem, hogy milyen lehet és milyen nem lehet a negyedik, és így tovább (a sorszámnevek nem időbeli sorra vonatkoznak). A kisszámú elem esetében még "lehet"-ként használt kifejezés az elemek számának növekedésével a "kell" irányába módosul.
Az elemek számára (az EGYES elemek számára - a rendszer az egyes elemek EGYÜTT) a rendszer éppolyan idegen, mint az elemek a rendszer számára. Egy rendszer önmeghatározásán azt értjük, hogy a rendszer ezt az externitást MEGTAGADJA.
A rendszer nem elemekből áll, hanem AZOKRA BONTHATÓ LE. A rendszer számára nincs "más": számára a "más" ÖNMAGÁVAL EGYBEESIK (rendszerről akkor, addig és olyan vonatkozásban lehet beszélni, amikor, ameddig és amilyen vonatkozásban ez az egybeesés konstatálható). Ha valakinek ez túl bonyolult, gondoljon a saját testére. Gondoljon arra, hogy képes-e bármelyik sejtje függetlenedni a többitől. Majd gondoljon arra, hogy nevezik azt a betegséget, és mi a következménye, amikor mégis megteszi.

Az EGYETLEN megoldás a rendszerből való kilépés. EGY MÁSIK RENDSZER. Úgy hívják, ahogy a biológiában: UTÓD. Mindaddig, ameddig pártrendszer lesz, mind a hatalom, mind az alattvalók úgy fognak viselkedni, ahogy pártrendszerben szokás, ugyanis MÁSKÉPP NEM TUDNAK. Ezért nem kárhoztatok senkit a hatalom kihasználásáért. Ez a rendszer ERRE PREDESZTINÁL. Persze a többi is, de nem egyforma mértékben, nem egyforma módon és nem egyforma következményekkel.
Lehet, hogy nem lesz forradalom (amennyiben lesz, a dolgok jelen állása szerint az náci forradalom lesz). De VALAMI lesz. Valószínűleg később forradalomnak fogják azt is nevezni, a másik oldalon puccsnak. Lehet, hogy a történelem beéri annyival, mint 1919 tavaszán vagy 1932-33 telén. A végeredmény és a végeredmény előfeltételei szempontjából tökmindegy. Ennek a demokrata-játéknak (ami, mint annyiszor megbeszéltük, NEM demokrácia) csak két végkimenetele lehet: az anarchia vagy a diktatúra. Nem csak nálunk, máshol is. Ne üljenek fel sem Skandináviának, sem Svájcnak, sem Németalföldnek. Pár évtized történelmi léptékben nem idő. Ami az Egyesült Államokat illeti, hadd utaljak ismét a Naplóra.
Diktatúra és diktatúra között természetesen van különbség. Rákosi és Kádár között is volt. De most mintha fordítva akarna történni.

HA nem teszünk valamit. De tenni CSAK HITTEL (motiváltsággal) lehet. És a motiváltság NEM ellen-motiváltság. Az édeskevés.
Menjenek ki bármelyik mai "baloldali" tüntetésre, és meglátják.

2015. 09. 04.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1