(válasz egy kommentre)
"Bocsáss meg magadnak, aztán '...menj és ne vétkezz tovább...'
Talán a két legnehezebb dolog az életben. Persze csak ha valódi a megtérés..."
Félve írom ezeket, mert egy napon belül másodszor kapom meg, hogy mindent lehurrogok. Ha az lehurrogás, hogy egyeztetésig másnak tűnik a véleményem, akkor legyen. Ha az, hogy utána is másnak tűnik, akkor is legyen.
Itt van például a jóga. Idézett komment leírója említette, hogy "amit csinálok azt élvezem, jól érzem tőle magam, és jót is tesz és néha nekem ennyi éppen elég". Elkezdtem volna valamit írni rá, de aztán mégsem. Most kiposztolom ugyan, de arra se tér, se idő nincs, hogy részletesen kifejtsem.
Natehát. Mindent olyan komolysággal kell venni, ahogy azt szánják. Szóról szóra. Ez is dogma (nálam). De a jógához hasonlók esetében már itt elkezdődnek a nehézségek. Ezek ugyanis nem a nyilvánosságnak szóltak, hanem igen keveseknek. Beavatottaknak. Mestertől tanítványoknak, ahol a mester és a tanítványok kölcsönösen találtak egymásra. Nem úgy, hogy fogom magam, és elmegyek egy jógatanfolyamra. A jóga egy ÖNMEGVALÓSÍTÁSI ÚT. Nem torna. Nem "jól érzem magam tőle". Volt egy zsidó barátnőm, ő egyszer "lótuszülésben" fogadott. Megkérdeztem, mit csinál? Visszakérdezett, hogy mit látok? Egy zsidót törökülésben, válaszoltam.
De épp a jóga kiválóan alkalmas annak az érzékeltetésére, amit mondani akarok. Az embernek a régi hindu felfogás szerint vannak ún. éberségi és vannak kábasági, tompasági állapotai. Vidja és avidja. Hét vidja, hét avidja állapot. Aki a jóga ELŐKÉSZÍTÉSÉT elkezdheti a régi szabályok szerint, vagyis a prajógát, annak legalább az első vidja-fokon kell állnia. (Ugyane felfogás alapján a mai ember a harmadik avidja-fokon áll, ami kvázi azt jelenti, hogy olyan messze van az eső vidja-foktól, mint tőlem egy gyűrűsféreg.) Ez - szintén a régi megfogalmazásban - a hatha-jóga esetében azt jelentené, hogy KORLÁTLANUL VISSZA KELL TUDNI TARTANIA A LÉGZÉSÉT. Hogy ez most mennyire fellengzős, mennyire így gondolták, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy nem tudom értelmezni. Nem tudom ezáltal, hogy mit akart Patandzsali a jóga-szutráival, nem tudom, ki a mester, ki lehet a tanítvány, és amit hallok-olvasok, autentikus-e. Innentől pedig az egész disputa a jógáról értelmét veszti számomra.
Torna és kész.
Mindazonáltal ezekhez a régi dolgokhoz volna még egy hozzáfűznivalóm. Hogy tudniillik hasznos-e vagy sem. Ha valamiről nem tudjuk, mi az, mégis hozzányúlunk, akkor a dolog ahhoz válik hasonlatossá, amikor a kisgyerek elkezd a gyógyszeres dobozba nyúlkálni. Ha szerencséje van, egy ideig vitaminokat kapkod be, de később óhatatlanul mérgeket.
A magunknak való megbocsátás valóban a legnehezebb dolgok egyike. De miért? Azért, mert közönségesen semmit nem érünk vele. A mások felé elkövetett bűneinket csak MÁS bocsáthatja meg. Ez a megváltás értelme. Ahhoz, hogy valóban képesek legyünk magunknak megbocsátani, először MÁSOKNAK kell megbocsátani. Utána tudunk csak magunknak. Olyan mértékben, amilyen mértékben a "mások" és "önmagunk" közti különbség elmosódik.
És ide kapcsolható a megtérés. A megtérés SZEMLÉLETVÁLTÁS. Még inkább az ALAPÁLLÁS megváltoztatása. Ha már a hindukkal kezdtük: az átlagember egyfajta tudati kifordultság, szanszkrit szóval "viparjaja" állapotában él. Ennek a kifordultságnak a visszafordítása a "vipari viparjaja". Görög szóval metanoia, magyarul MEGTÉRÉS.
Az alapállás VISSZAFORDÍTÁSA. Visszafordítása Isten, és ezen keresztül ÖNMAGUNK felé.
Isten pedig... Isten MINDEN. Nem mint "más", hanem mint ÖNMAGAM.
Áldjon meg az ÉN Istenem, kedves Olvasó.
2014. 07. 19.