Hírek, rémhírek, félázsiai kumisz, József Attila, persze megint saját szájíz szerint értelmezve. Lassan Radnótiról annyit fognak tudni a jobboldali családba született gyerekek, hogy zsidó volt, a baloldaliba, hogy a szélsőjobboldali nyilasok 1944 végén Abdán agyonlőtték. József Attiláról, hogy kommunista volt. Ha valakinek nehéz élet jutott, akkor az ő volt. Talán mint költőt sem ismernénk ma, ha nincs két nővére, és Makai Ödön ügyvéd, előbb Jolán, majd az egy híján száz évet megélő Etelka férje. Mint mindennel és mindenkivel, szervezetekkel, emberekkel (nőkkel és férfiakkal), a kommunistákkal is meglehetősen ambivalens kapcsolatban állt. Egyfelől fizetett pártköltő volt, másfelől ha valakinek, neki aztán igazán kellett, hogy fogalma legyen a társadalmi igazságosságról és igazságtalanságról, a kapitalizmusról. Arról a rendszerről, amelyben az írók értékét az eladott példányszám, a karakterek száma és a bevétel mérik. És ha valaki, akkor ő volt az, aki nem vette kritika nélkül át senki véleményét. Ki is zárták érte a kommunista pártból, pedig az akkor már mitikus hírnévre szert tett Rákosi elvtársnak is személyes ismerőse volt. Halála (baleset vagy öngyilkosság, esetleg mindkettő) után két évvel megkezdődött a második világháború, és amióta végetért, nincs politikai párt, ami valahogy fel ne akarná használni. Ma például a szobra mellett a verseiből tartanak felolvasást. Nem kizárólag az irodalom élvezete céljából.
Vágó István barátunk, akinek az édesapja, Vágó György az én első angoltanárom volt az Apáczaiban, ma azt írja, hogy az ellenzék leghatásosabb tönkretétele a hirdetési lehetőségek megvonása, hozzátéve, hogy a magánhirdetők félelmeire és ebből fakadó médiaválasztására már nem is mer gondolni. Nos, ez utóbbi az, amiben kételkedem, de valami rémisztőt mindenkinek írnia kell minden nap. Különben szégyenletesen jól éreznénk magunkat. És végül egy valódi hír. Tegnap az egyetlen helyen, ahol rádiót hallgatok, mert szól folyamatosan, tehát a konditeremben hallottam. Azt mondja, hogy a válság ellenére azért vannak kiemelkedően sikeres magyar vállalkozások. Fel is sorolt EGYET, a Szerencsejáték Zrt.-t. Hát, ki hitte volna.
Jön, jön, jön a vizipók, szuggerálja magába az átlagpolgár. Pardon, nem a vizipók, csak a fülembe ültette valaki a dallamot, hanem a csoda. Csak az a baj vele, hogy általában mégsem jön. És a másik baj, hogy az említett átlagpolgár másra egyre kevésbé számíthat.
2012.07.29.