Megsértettek és nem tudok elégtételt venni. Megbüntetett valamilyen hatóság, és nincs lehetőségem a fellebbezésre. Véget ért egy kapcsolat, amit nem akartam még, hogy véget érjen. Más mércével mértek, mint a konkurensemet. Megbetegedtem, és nem látom a gyógyulás lehetőségét. Eljárt felettem az idő, és nem akarom elfogadni.
A vágy megannyi villamosa. Mert csak egyik oldalról kudarc, másik oldalról vágyakozás. Ha nincs vágyakozás, nincs kudarc sem. De ezekben a vágyakozásokban az a közös, hogy reménytelen a beteljesítésük. Ha a reménynek csak egy szikrája él, az teljesen más. Jobb, bólint az Olvasó. Nem jobb. Rosszabb. Akkor az le fog foglalni. Sőt, EL fog foglalni. Betölt. Semmi másra nem fogok gondolni, mint arra. Nyomasztani fog. Azt fogom csinálni, mint az első világháborús tábornokok. Újra meg újra erőltetni fogom a támadást, az ellenség legerősebb pontján, és újra meg újra el fogok vérezni. Lehet, hogy elnapolom, de ez nem segít a dolgon. Akkor is bennem marad, és gondolkodni fogok rajta. Megosztom magam. Ott fogok ülni feltűzött szuronnyal a lövészárokban, néha kirontok, hogy véres fejjel kotródjak vissza, és mindezt addig ismételgetem, ameddig egy zárótűz el nem pusztít.
Ha viszont reménytelen, egészen, nyilvánvalóan reménytelen...akkor is bennem marad valami. Olyanná válok, mint a rugó melyet összenyomtak. Tele leszek feszültséggel. Minél jobban összenyomtak, annál több feszültséggel. Nem mindenki, de én most végig magamról beszélek. Akkor nem leszek tele feszültséggel, ha már elég bölcs vagyok hozzá, hogy MINDENT megértsek. Ha nem értek meg mindent, akkor az összes hókuszpókusz, meditációtól a nyugtatási technikákig csak nyugtatási technika. Felületi kezelés. Elfojtás. Hiába mondja bárki, hogy nem, nem elfojtás, hanem a gőz lassú kieresztése, nem a gőz lassú kieresztése. A gőzt ki lehet engedni, de nem így. Ha a jógi sírva fakad. Akkor nem jógi, mondja az Olvasó, és igaza van. Ha jógi, akkor nincs mit elfojtania vagy kompenzálnia. Nem kell kiengednie a gőzt, mert nincs gőz. Mindaddig, ameddig van, csak egy ugyanolyan bohóc, mint én vagyok.
A feszültség mindenképpen el fog távozni, de...vagy befelé fog eltávozni, vagy kifelé. Ha ÍGY nem lehet, akkor úgy. Ha gőzként nem tud eltávozni, eltávozik valami másként. Átalakul. Ha magától alakul át, abból jó nem sül ki. Betegség lesz belőle. Eltávozik betegségként, bólint az Olvasó. De nem távozik el betegségként. Betegséget generál, és addig fogja generálni, ameddig bennünk van. Ha betegséget generál, és nem teszünk semmit, akkor... akkor VELÜNK EGYÜTT fog eltávozni. Az orvosokhoz való futkosás, a kúra csak tüneti kezelés. Nem haszontalan, de önmagában nem old meg semmit. Bármilyen kezelés csak tüneti kezelés lesz, amiből gyógyulás nem lehetséges.
Van az ÚGY megoldhatatlan probléma, van a feszültség, és van...lehet...VALAMI MÁS. Ha nyitunk egy csatornát KIFELÉ. A probléma súlya és a feszültség egyenesen arányos. Súly nélkül a probléma nem probléma. A nélkül a feszültség nélkül, amit a probléma generál, a probléma egy üres váz. Nincs benne tartalom. Ezt úgy is meg lehet fogalmazni, hogy probléma nélkül nincs feszültség. Az egész elindítója a vágyakozás. Ha kiélhető, akkor a kiélésével megszűnik a feszültség. Abban a pillanatban. De ha ez a pillanat soha nem jön el, akkor a feszültség ellenünk fordul. Kivéve, ha...kivéve, ha FELHASZNÁLJUK. Átalakítjuk. MÁSHOGY vezetjük le. Gondoljon a kedves Olvasó egy íróra. Egy igazán jó íróra, vagy költőre. Tele van feszültséggel. Minél inkább tele van, annál jobbakat fog írni. Persze, csak, ha tehetséges. De valamiben mindenki tehetséges. Csak meg kell találni. Kapásból sorolom, aki eszembe jut: Zrínyi, aki két ütközet között, a tél fogságában írta a Szigeti veszedelmet, a forradalmat, majd a győzelmet váró Petőfi, aki, nem lévén hajlandó nyakravalót kötni, még kardot sem hordhatott, Balassi, Csokonai, Juhász Gyula, a szerelem bolondjai, a beteg, üldözött és családi tragédiák sújtotta Vörösmarty, eszembe jutnak Radnóti Razglednicái, eszembe jutnak a franciák, Baudelaire-től Rimbaud-ig, az angolok, a dongalábú Byrontól Shelleyig, eszembe jut még, bármennyire is nem szeretem, A funtineli boszorkány írója, eszembe jut Thomas Mann, eszembe jut Csáth Géza, eszembe jut... Egy csomó mindenki, még Jim Morrison is. Micsoda művész, sóhajtott fel a kritikus, amikor először meghallotta a szövegeit. De eszembe juthat az élete utolsó tizenhat évében állkapocsrákjával küzdő Freud, akitől még a kutyája is elhúzódott, mert nem bírta elviselni a szakállal elfedett nyílt seb szagát.
Ne essen kétségebe, kedves Olvasó, ha leküzdhetetlen akadállyal találja magát szembe. Ne essen kétsége a reménytelen szerelemtől, a bezárt hivatali kapuktól, a megváltoztathatatlan világtól. Örüljön neki. Ne akarja a vágyakozását elfojtani. Fogja fel úgy, mint egy kifogyhatatlan nukleáris fűtőelemet. Alakítsa át másba. Mindenképp át fog alakulni, mint láttuk, de ne várja ki. ALAKÍTSA ÁT MAGA.
Alkosson. Bármit, de alkosson. Tegyen jót. A "jó" definíciójára ez pompás alkalom. Alkotni nem csak tárgyakat lehet. Bebábozódhat, de váljon utána hernyóból pillangóvá. Akármilyen rövid időre is. Az az egy pillanat feledtetni fogja az összes többit.
Meg fog szabadulni.
2015. 03. 20.