Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

Pár órára elmentem, és egy szép regényt találtam a facebookon az egyik bejegyzésem alatt. Na jó, nem regényt, dialógust. Platón is írt dialógust, de az valahogy színvonalasabbnak tűnt. Iványi Gyurit azért szeretem, mert kevés emberrel találkoztam, aki nála világosabban és konzekvensebben el tudná mondani, amit el akar mondani. És most sem csalódtam. Benne nem. Másban sem, hiszen arról írtak, amit nem értettek, egy olyan elképzelés nevében, amit szintén nem értenek (még). Nekem mindenkit meg kellene védenem, aki jót akar, aki szeretne egy olyan szervezethez csatlakozni, ami meg akarja változtatni ezt az EGÉSZ rendszert, de ez nem azt jelenti, hogy - különösen, ha a Hikszoszt és HMP-t emlegeti - nem próbálom meg eloszlatni a téveszméket.

Két Simon apostol volt. Az egyik Simon Péter (Kéfás, Kőszikla), a másik az ún. zelóta Simon. Péter vágta le a főpap szolgájának fülét a Getszemáni-kertben, majd a kakasszóig (szintén jelkép) háromszor tagadta meg Jézust, aztán megbánta, aztán Pál mellett a leghíresebb apostol lett, aztán ugyanazon napon, amikor Pált lefejezték (ezért Péter-Pál a Péter-Pál), ugyanazon városban (Rómában), fejjel lefelé keresztre feszítették. Ma a képzeletben ő az az ősz szakállú bácsi a kulcsokkal. A "zelóta" azt jelenti: buzgó. Egy Jézus-korabeli Róma-ellenes mozgalom meglehetősen radikális tagjait nevezték így. Sem a főpap szolgája fülének a levágásával, sem a zelótákkal nem megyünk semmire. Gondolkodással, és legalább annak megismerésével, amit belekeverünk a mondókánkba, annál inkább.

Sem a Hikszosz, sem a HMP nem akar "rendet csinálni". A rend (de mi is az?), amit meg is lehet tartani (mi több: megmarad magától), következmény. Nem kell csinálni. Nem rendet kell csinálni, hanem valami mást, ami egy adott célt szolgál, és aminek a következménye egy olyan állapot, amit rendnek nevezünk. Ha már "csinálja" valaki, akkor rég rossz. Kétféle rend van. Az a "rend", ami valakinek a fejéből pattan ki, a deklarált (egyben oktrojált, ráerőszakolt) rend, (legjobb esetben is) kényszerképzet. Garp szerint a világ. Vannak fokozatai. Veszélyességi sorrendben: a magányos vénlányé-agglegényé, a pedáns családtagé, különösen szülőé, a főnöké, a pártfunkcionáriusé, a népvezéré, a diktátoré. Mindegyik ugyanannak a variánsa. Nem a gyakorlatban, hanem a személyiségben gyökeredzik. Azt is lehet mondani, hogy érdemi megvitatásra csak a pszichológus és/vagy pszichiáter rendelőjében alkalmas. Vagy a törvényszék előtt, ahol a két zsidóirtó öregúrnak is helye volna. A másik a funkcionális rend. Az ember (vagy állat) életének különböző megnyilvánulásaihoz kötődik, és az a funkciója, hogy azokat elősegítse. Egy odúban nem akkor van rend, ha elvágólagosan helyezkednek el benne a bélelő anyagok, hanem, ha jó puhák, melegek és jól szigetelnek. Egy hálószobában, ha az, ami ott van, a pihenést szolgálja. Egy munkahelyen, ha a munkát. Egy társadalomban, ha a társadalmat. De mi szolgálja a társadalmat? A szabadság. Na, akkor liberális vagyok. Tudtuk, kacsint egymásra az összes náci ismerősöm. De mi a szabadság? A korlátok felismerése. Felismert szükségszerűség, hogy egy nekik tetsző gondolatot a zsidó Baruch d'Espinoza, azaz Spinoza meghatározásaként interpretálva ambivalens érzéseket keltsek az előbbiekben. Aki korlátokról beszél, nem lehet jó liberális, csóválja most a fejét az olvasóközönség másik fele. A végeredmény, legalábbis ami engem illet, a mai fejek nagy részében valami olyasmi, mint a király tevepárduca Mark Twain örökbecsű művében, a Huckleberry Finn-ben. Nem baj. Van időnk. És van türelmünk is.

Térjünk vissza a társadalomhoz. Kinek kell a "rend" érdekében korlátokat állítani? Nekem? Neked? Neki? Vagy éppen NEKI? Félő, hogy egyikünknek sem. Nem kell őket felállítani, ugyanis eleve vannak. Gondoskodott róluk az anyatermészet. Nekünk annyi a dolgunk, hogy ezeket a korlátokat felismerjük. A jó vezetőnek az a dolga, hogy ezeket a korlátokat megmutassa. Nem az, hogy kitaláljon újakat. Vagyis kitalálhat, de csak magának. Mindenki bátran felépítheti saját személyes celláját. Ott aztán azt gondol unortodoxiáról, tündérmeséről, keresztény leánykák vérének szívásáról, amit csak akar. A korlátok felismerése egyben a rend felismerése is. Kicsiben ez úgy néz ki, hogy nem szórom tele rajzszögekkel az ágyam, ha jól akarok aludni, nem eszek össze mindenfélét, ha nem akarom, hogy fájjon a hasam vagy elhízzak, valamennyit mozgok lehetőség szerint minden nap, és akkor RENDBEN lesz az egészségem. Nagyban, hogy egy olyan társadalmat építek, amely megvéd, ha önhibámon kívül rászorulok (hiszen ezért van), lehetővé teszi, hogy azt (de csak azt) a helyet foglaljam el benne, amelyre jellemem és képességeim alkalmassá tesznek, és csak azokban a dolgokban korlátoz, amelyek a társadalmat (értsd: emberek együttélését) veszélyeztetik. Az a jó társadalom, amelyben az egyéni érvényesülés maximuma a társadalom (állam) működéséhez szükséges minimummal találkozik. Ekkor van egy társadalomban (államban) rend. Nem az a dolgunk, hogy elképzeljük, hogy ez hogy is néz majd ki, hanem az, hogy lehetővé tegyük, hogy úgy nézzen ki, ahogy ki tud nézni. Nem biztos, hogy tetszeni fog. Erre az esetre - még a pszichológus felkeresése előtt - sem a cigányirtást, zsidópogromot, Molotov-koktél hajigálását, polgári köröket, demagóg szónoklatok visszhangozását ajánlanám. Van ezeknél hasznosabb, mi több, érdekesebb is. Például Popper Pétertől a Belső utak könyve.
Nem utolsó időtöltés az olvasás sem, el lehet nekem hinni.

 

2012.08.17.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1