Jó-e vagy rossz, ami Magyarországon történik? Egyáltalán: mi történik? S ami történik, azért történik-e, mert a politika mai irányítói így akarták? Végzetesen ostoba és szemellenzős-e az a tömeg, ami a kormánypártokra szavaz? Évszázadokra lenne szükség, hogy européer módra rendezzük be az országunkat? Egyáltalán: mi az az européer mód? Újabb orbáni évtizedeknek nézünk elébe? Bevezeti, titkosítja, ledarálja, nem ismer se Istent, se embert, és uralkodik a végtelenségig? Szükség van-e az élet legapróbb szintjeiig állami beavatkozásra? Lehet-e alapítani és fenntartani magánerőből iskolákat, kórházakat, egyéb közérdekű intézményeket? Más-e a gazdag zsidó, mint a gazdag magyar? És akkor ismét: egy végzetesen keleti, kancsukaszerető, ostoba, előítéletes tömeg lennénk, ami génjeiben hordozza az elmaradottságot és primitivizmust? Hogy is van az a babapiskóta-elv, mint az ideális társadalom elképzelése, szemben a piramissal?
Több, egymást követő beszélgetés summázata, tegnap estétől ma estéig, sokaknak éjszakáig. A babapiskótáról tegnap volt szó, ezért, mint megátalkodott detektív-regény olvasó, itt kezdem, a végén. A babapiskóta-elv azt mondja, hogy az a jó társadalom, ahol kevesen vannak legfelül és legalul, a többséget a középosztály alkotja. Amikor először meghallottam, nekem a kacsaláb jutott az eszembe, de a kacsaláb SZÉLES, akkor inkább a régi kínai nők lába, amin megállni is alig tudtak, nemhogy járni vele. A babapiskóta egy képzavar és egy félreértés: az tudniillik, hogy ha a legalsó osztályoknak emberi életet biztosítunk, kvázi beemeljük őket a középosztályba, onnantól nem lesz legalul senki. Jó, de nem nyomorog, mondják Önök. Csökkennek a különbségek. Igen. Csökkennek, de a mértani forma megmarad. Ha nem -
Képzeljenek el egy kockát, ami felfelé növekszik. Innentől négyzetes hasáb. Képzeljék el, hogy csak nő, és nő. És gondoljanak a statikára.
A piramisnál (gúlánál) a legtöbben legalul vannak, felfelé mind kevesebben, végül egyvalaki a tetején. Beszélhetünk vezetésről és beszélhetünk elosztásról. A vezetés még akkor is piramis-szerű, ha papírforma szerint nem az, vagyis, ha a döntésekhez konszenzusra van szükség. Két szélső lehetőség van: a hangadók sugallta konszenzus és a hangadók nélküli konszenzus. Az első esetben még van némi remény a megfelelő határozatra, amennyiben a hangadók között akad tehetséges ember is, de ezt már nem lehet valódi többségi döntésnek nevezni. A második esetben a döntések a testületben legalacsonyabb színvonal felé fognak nivellálni, és először anarchiához (vagy a felé), majd - ennek elkerülése végett - egyszemélyű diktatúrához vezetnek, amelyből, ha így "magától" alakul ki - lásd a mai Magyarországot - semmi jó nem sülhet ki. Az elosztásnál pedig, ha a cél a társadalom "alján" élők közép felé emelése, és ez sikerrel jár, akkor a társadalom legszámosabb népessége az "alul" aljáról a "közép" aljára fog kerülni, és ettől kezdve az lesz az 'alj": a piramissal (gúlával) semmi mást nem tettünk, mint kicsit összébb nyomtuk.
Mikor leszünk Nyugat? Isten óvjon attól, hogy Nyugat legyünk, írtam hat éve. Most se mondok más. Nyilván ettől a liberális ismerőseim száma fog csökkenni, de hadd csökkenjen. NE LEGYEN AZ A MINTA, AHOL MOST A NYUGAT TART. Nagyon hosszú volna ennek a részletezése, bele se kezdek. NEM a technika jelenti az előrelépést. Jelen esetben az inkább a hátralépést jelenti. Ha nekem nem hisznek, olvasgassák egy kicsit Stephen Hawking figyelmeztetéseit. Ha a technika nem párosul a technikával való élés ismeretével, azzal, hogyan HASZNÁLJUK anélkül, hogy ez a környezettől a pszichéig terjedő, végső soron önmagunk ellen folytatott offenzívává változzon, akkor a technika olyan lesz, mint a nagyivóknak az alkohol: öl, butít és nyomorba dönt.
És a nyugati szellem? A tolerancia, emancipáció, és hasonlók? Nagyon gyenge lábakon állnak ezek is. Egyfelől addig működnek, ameddig igazán nagy gáz nincs - tessenek egy pillantást vetni a mai Belgiumra vagy Franciaországra, Németország felkészül -, másfelől abban merülnek ki, hogy "nem úgy van az, hanem épp ellenkezőleg". A gyerekeket meg se szabad legyinteni, a fegyelemre és bajtársiasságra nevelésre semmi szüksége SENKINEK, létezik semleges nemű gyerek, hadd ne soroljam tovább. Inkább mondok egy példát. Már beszéltem a magyar gyermekotthonokról. Ha egy gyerek nekitámad a nevelőjének, akkor kihívják a rendőrséget, kezdetét veszi egy büntetőeljárás, majd még egy, a vége pedig előbb-utóbb börtön lesz. Ha egy gyerek tör-zúz, leköpi a nevelőt, szidja az anyját, beírják az eseménynaplóba, és nem történik semmi. Vannak agresszív gyerekek. Kár tagadni, mert vannak. Hogy miért agresszívak, az most mindegy. Nem a nevelőotthonokban kezdődik. Néha egy pofon - botránkozzanak csak meg - megoldaná. De nem lehet, mert az akkor is bűncselekmény, ha nevelő követi el. A második világháború előtt a csendőr - ezen is botránkozzanak meg, már a szó se jó ízű, tudom, hogy miért, de ennek semmi köze hozzá -, ha kisebb lopáson kapott valakit, sok esetben csak végigpofozta a falun, és nem csinált belőle ügyet. De az a végigpofozás - "kitelt a böcsületed", mondták - sokszor többet ért, mint pár év börtön. Van viszont, hogy a pofon nem oldaná meg. Akkor kellene jönnie a KÜZDŐSPORTNAK. De az is csak fakultatív, mondják Önök. Igen, e pillanatban az. Ha akarja, nem jár. De egy - mondjuk - katonai típusú, katonai képzéssel egybekötött bentlakásos iskolában ez nincs. Ott nem kérdezik, hogy mit akar. Viszont IRÁNYÍTOTTAN kiélheti az agresszióját, és még sikerélménye is lesz. Lehet. Ez ügyben olvassák el Simonyi óbester élettörténetét. És ez csak két ötlet volt, amelynek - szeretnek engem félreérteni - nem a sport vagy katonaság volt a lényege, ez csak két példa volt, hanem az, hogy az úgynevezett "rossz" tulajdonságokat is - anélkül, hogy ki akarnánk őket törölni - sok esetben lehetséges "jó" irányba terelni. Távolról sem mai européer értelemben, módszerekkel.
Akkor én most emancipáció és tolerancia-ellenes vagyok? Dehogy. Ha az emancipáció azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell adni a tiszteletet. De ez még kevés. Mindenkinek meg kell adni a tiszteletet, ha... A paraszti munkát végző parasztnak éppen annyi tisztelet jár, mint az értelmiségi munkát végző értelmiséginek. Mindenkinek, HA AZ, AKINEK SZÜLETETT. Ha nem az, és azért nem az, mert bár lett volna rá lehetősége, de nem élt vele, vagy azért, mert visszaélt a lehetőségeivel, akkor nem kell megadni, illetve annyit kell megadni belőle, amennyi mint élőlénynek (embernek) alanyi jogon jár. Mint amennyi az ÉLETNEK jár. És ezzel megint nem azt mondtam, hogy nem kell neki segíteni.
Láttatok-e húszas-harmincas évekbeli magyar filmeket? - kérdeztem. Láttunk, válaszolták. "De ezek mesék voltak. Idealizált történetek." Igen, de TANTÖRTÉNETEK. Ugyanúgy, ahogy a Kádár-korban, beleértve az animációs filmeket is. Sugalltak valamit, ami összefüggött az akkori társadalmi szemlélettel. Kívánatosnak és elvetendőnek tartott dolgokkal. (Ez ma sincs másként. Amerikai filmben színes bőrű ritkán rosszfiú, vagy ha igen, akkor van szintén színes bőrű ellenpárja, rengeteg a mongolid, még rengetegebb a kihangsúlyozottan zsidó, akiknek mongolid-zsidó volta semmiféle megkülönböztetést nem jelent, a rossz valamiképp mindig elnyeri büntetését, az ebül szerzett jószág vagy elúszik, vagy visszakerül gazdájához, vagy jó célra használtatik fel, satöbbi.) Nos, ezekben a filmekben nagyon gyakran szerepelnek paraszti vagy munkás-származású emberek, akik önszorgalomból felemelkednek. Nem lesznek grófok, csak mérnökök vagy igazgatók, de felemelkednek. Szerepelnek grófok is, akik a szolgáikkal nem úgy beszélnek, mint az egyenrangúakkal, de úgy sem, mint egy pejoratív értelemben vett szolgával, sokkal inkább úgy, mint egy megbecsült beosztottal. Tudom, ez a film. De ez nem propaganda volt, hanem sokkal inkább társadalmi cél. Ha VISSZAFELE nézünk, persze teljesen más a helyzet. Az Elfújta a szelet sem a szecessziós háború előtti Richmondban írták a rabszolgatartás védelmére, hanem 1936-ban, vélhetően többek között valamiféle nemzeti megbékélés (rejtett?) szándékával.
Folytatjuk.
2016. 01. 20.