Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok. (József Attila)

Nem akartam Göncz Árpád temetéséről írni. Nem is fogok. Ürügy lesz. Hogy szerettem-e (szerettem), mellékes. Az irodalom - már maga a betű - valahogy más emberré tesz. Húsz évig foglalkoztam nyomdával. A nyomdászok ugyanolyan munkások, mint a többi munkás, mondogattam magamban. De valahogy mégsem. Talán, mert kénytelenek elolvasni, amit nyomtatnak. Nem mondhatják, hogy nem érdekel. És ha csak reklámszövegeket nyomtatnak? Konzultációs íveket? Olyanokat, hogy Magyarország jobban teljesít? Nem csak olyanokat nyomtatnak. Mindenfélét. És azokat is el kell olvasniuk. A betű varázsol. Akármire használják. A fekete mágia is mágia.
Persze, van kontár mágus is. Wass Albert és Nyírő József például. Szórakoztató fasiszta, mondta az előbbire TGM. Szórakoztató, de nem tehetséges. És nem fasiszta, hanem náci volt. Vélhetően a rossz író nem csak rossz író, hanem rossz olvasó is. Talán itt a kulcs. A válogatásnál. És a megértésnél. A korlátoknál. Lelked görcsös kis csomóit meg nem oldhatom, énekelte Koncz Zsuzsa. NEKIK ezt kellett volna énekelnie. És annak az embernek is, aki ott állt magányosan, egyetlen szál virág nélkül, feketébe öltözve. Mintha a saját temetésére jött volna. Bizonyos értelemben arra is jött. És MAGÁNAK ki hozna virágot?
Hiába kapaszkodott a karjába a felesége. Nem is tudom, kibe kapaszkodott. Ő sem tudja talán. Hogy MIBE kapaszkodott. Mintha saját elveszett fiatalságába kapaszkodott volna. Saját elvesztett illúzióiba. Látták Kádárt, miután - elmondva utolsó, értelmetlen és mégis (másféleképp) értelmes beszédét - felesége karján lefelé ment a lépcsőn a Központi Bizottság zárt üléséről? 1989. április 12. volt. Nézzék meg. A nők mindig megérzik. Tamáska Mária nem az Első Titkárt (Pártelnököt) vezette. Lévai Anikó sem a Vezérlő Tábornokkal érkezett. De azzal az emberrel sem, aki két hónap és négy nappal Kádár utolsó beszéde után elmondta saját első beszédét. Annak az embernek a roncsával. Egy ujjlenyomattal, ami csak ultraibolya fényben látható.
Egyikük sem feleségnek nézett ki. Sokkal inkább ápolónőnek. Még inkább anyának. Saját beteg férjük anyjának. Ahogy a bibliai Éva Ádám anyja és felesége is volt egyszerre.

Régen nem azt nevezték írástudónak, aki tudott írni-olvasni. Azt, aki meg is értette. A rossz olvasó akkor sem írástudó, ha könyveket ír. Még akkor sem, ha valami sikerül neki, mint Wass Albertnek a funtineli boszorkány története. Akkor sem, ha akadnak a műveiben élvezhető részletek. Néha a rossz íróknak is angyal vezeti a tollát. Talán, hogy ne a betűkre haragudjunk. Hogy ne felejtsük el, a szó TEREMT. Jót, vagy rosszat? Nem. VALAMIT. Ami lehet jó is, rossz is. De ehhez művésznek kell lenni. Írástudónak. Különben csak formailag beszélhetünk szavakról. Ahogy formailag írástudásról. Ismeri a betűket. Csak nem tud bánni velük. Az ő kezében betűk maradnak, egymás után. Az Excaliburt hiába is húzta volna ki bárki a sziklából Arthuron kívül. Az ő kezében nem lett volna több egy megmunkált vasdarabnál.
És az ördögi mesterművek? Nincsenek ördögi mesterművek. Csak ördögi közönség van. Az akarat diadala vagy az Olimpia értő szemek számára felette van a világnézeteknek. Nem értőknek pedig alatta.

Bitorlás. A mai világ a bitorlásra épül. Az usurpatióra. A betűk elbitorlásánál kezdődött. Nem oldalhoz kötött. A "jobb" oldal ugyanúgy tele van bitorlókkal, mint a "bal" oldal. Kétszer kettő három, mondja az egyik. Dehogy, kontráz a másik. Kétszer kettő öt. Ugye, mondtam, hogy kétszer kettő az öt? - néz mosolyogva a tömeg arcába az utóbbi, miután előbbit megbuktatta.
Nem csak Göncz Árpád és Orbán Viktor temetése volt ez. Csak még nem tudják. Érzik, de nem tudják. Szomorú, tétova embereket láttam a képeken. Szomorú, tétova bejegyzéseket olvastam. Sehol semmi tűz. Csak egyre erőtlenebb belenyugvás. A másik oldali harsányság is csak álca. Önmeggyőzés. Túlordítom saját magam. Minap kérdeztem egy posztban, hogy miért rakják semmitmondó lányok saját semmitmondó aktképeikkel teli az oldalukat? Ezért, írtam alá. Hogy meggyőzzék saját magukat. Nem akarom tudni. Azt akarom tudni, amiről tudom, hogy nem igaz.
Talán már sokan sejtik, hogy kétszer kettő se nem három, se nem öt. Csak még nem merik kimondani, hogy négy. Még hallgatnak vagy ordítanak.

És a semmi ága egyre jobban hajlik alattuk.

2015. 11. 07.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1