Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

Bravó, Gyurta, írta most Ő, vagyis aki helyette írta.

Mindjárt felülről a harmadik komment, amit olvastam, ekképp nézett ki: "Nem TV-zni kéne hanem az országot rendbe rakni."

Márpedig azt nehéz lesz. Különösen annak, aki meg sem próbálja. Újabb kísérletet teszek a megértetésre. Egy effajta rendszerben, mint a mi jelenlegi rendszerünk, kétféle ember kerülhet a hatalom kétféle szintjére, kétfajta kerül is. Az egyik egy belső kör, a másik a holdudvar tagja. Mint Jézus Krisztus tizenkét tanítványa, és a hetvenkettő. Mint azok, akiket Püthagorasz a házába is beengedett, és azok, akiket csak a kertjébe. Akik ezeken kívül vannak, az előbbiek szemében hívek, potenciális hívek és ellenségek, más szóval haszonállatok és dúvadak. Semleges nincs. A belső kör a belső kör széléig lát. Csak a Simicska-Nyerges birodalom határáig. De szeretne minél messzebbre látni. Simicska és Nyerges az építők. Orbán és Kövér az erdőirtó, utász, biztonsági őr. Pintér nem a belső kör tagja, csak "én is tudom, amit tudok, ti is tudjátok, amit tudtok" alapon a szövetségese. Nagyjából úgy, ahogy pár évtizede a két szuperhatalom egyensúlya tartotta fent a kvázi békét. Pintér a holdudvar nagyura.

A holdudvar tagjai annak a területnek a széléig látnak, ami nekik a holdudvarból jut. De mind a belső kör, mind a holdudvar úgy tekinti, hogy amiből a saját házát és udvarát építi, nem az övé. Azoké, akik az udvaron kívül élnek.
És ez a rendszer-generálta, kivédhetetlen tévedés. Ugyanis az övék is, csak helyzetüknél fogva nem számítják annak. Vadászterületnek számítják, amely ki tudja, meddig marad az ellenőrzésük alatt. E szempontból a belső kör kicsit jobb helyzetben van, mert csak saját hibáitól függ. A holdudvar viszont a belső körtől is, amely éppoly idegen számára, mint az udvaron kívül esők. Ne beszéljünk rébuszokban. A szűk felső irányítás egy olyan rendszerben, mint ami ma Magyarországon működik, rá van utalva a kétfelől rettegő holdudvarra. De maga is retteg, ezért az irányítás összes szintjén nem irányítás folyik, hanem, hogy is mondjam...olyan szépen mondták ezt a "rendszerváltás" környékén...megvan. Privatizálás. Lesz, ami lesz alapon.
És tényleg lesz, ami lesz. Nincs terv. Soha nem is volt. Nincs magasabb szempont. A legmagasabb szempont alsóbb szinten az, amit a két kéz fel tud markolni, felsőbb szinten, ami a talicskába belefér. Nincs előrelátás.
Rövidlátás van, a már elmondottak határáig. Ha pedig egy újabb ciklus veszi kezdetét, akkor kezdődik az egész elölről: a belső kör - akárki is légyen - a belső kör széléig, és maximum négy évre, a holdudvar a saját nadrágszíja határáig és a nap végéig fog előre gondolkodni.

Nem kormányoz senki, kedves reménykedők. Egy léket kapott, bukdácsoló hajón utaztok, az alsó fedélzetre gyűjtve, ahol félóránként hangosbeszélőn nyugtatnak titeket, miközben a felső fedélzeten a tisztek és a kapitány a matrózokkal a mentőcsónakokba gyűjti mindazt, ami mozdítható.
Amelyekbe ők fognak beszállni.

 

2012.08.01

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1