Már más is észrevette azt a hihetetlen passzivitást, ami a mai magyar lakosságot jellemezi. Afenét a mait. Mátyás óta mindenkit. Ezen dühöngött az összes író, költő, Petőfitől (Nemzeti dal) Aranyig (Koldusének), Mikszáthtól (A pénzügyminiszter reggelije) Adyig (A hőkölés népe). Ez utóbbi zárójelbe tett verset nem ártalmas ismét leírni:
"Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.
Mindig ilyen volt: apró khánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.
Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.
Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.
Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szívét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.
Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kíméletlenséget.
Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis is mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja."
Mit is mondott a Bibó-kollégiumban magiszter Kósa? "Akinek nincs meg a nyolc általánosa, nem érdemli meg a választójogot." Lesz ezen még nagy felzúdulás (van), pedig...vizsgáljuk meg csak, miről is van itt szó. Jó gyakorlat lesz azoknak, akik szeretnek elsőre háborogni vagy lelkendezni.
Két dolgot kell csak megkapargatni: a választópolgárok említett rétegét, és magát a választást. A nyolc általánossal rendelkezők nagy többsége szegény ember. Nem mindenki: nem egy krőzus is akad közöttük. Létezik Romániában olyan cigány falu, ahol a háromemeletes, liftes palota már szégyennek számít. Van ott mindenféle stílus (ízlés kevésbé), a lényeg, hogy minél drágább anyagokból épüljön. Jakuzzitól az aranyozott lépcsőkorlátig beléjük is raknak, amit pazarló elme el tud képzelni, sőt azt is, amit nem. Mindeközben a hátsó fertályon levő budiba járnak (cigányember nem szarik ott, ahol alszik, mondják), a még vándorláshoz szokott öregek ott is élnek a nyári konyhákban. Ott vágják le a keresztelőre kapott disznót, ott traccsolnak napestig, a palota meg üresen áll. Az a kirakat. Minden ház előtt Porsche vagy BMW terepjáró, esetleg Hummer, a templomba igyekvő férfiakon méregdrága öltöny, valódi aranyszállal átszőtt nyakkendő, amibe az autójuk márkája van hímezve. Hogy bűnözők lennének? Nem jobban, mint bármely más vállalkozó. Az ő műfajuk már nem a kábellopás. De a többség, ahogy mondtam, tényleg szegény. Mit jelent ez? Hogy sokkal érzékenyebb az elvonásokra, munkahelyhiányra, inflációra, vagyis a helytelen gazdaságpolitika következményeire, mint azok, akiknek vannak tartalékaik. Ugyanakkor - éppen ezért - ez a legbefolyásolhatóbb réteg. Minden "demokratikus" párt csemegéje. Ezt használta ki a francia forradalom (értelmiségi) vezetőitől a bolsevik forradalmak (értelmiségi) vezetőiig, az MSZP-től a Fideszig mindenki. Naponta olvasom azt a szót a nekem címzett üzenetekben, hogy "de a nép". Ha ezt a réteget kizárnánk a választásból, annak valóban az lenne az egyik következménye, hogy a "tudatos" választók aránya megnőne. Csakhogy ehhez valódi választásra lenne szükség, ilyen pedig nincs. Mindjárt szó lesz erről is. Időzzünk el egy kicsit a tudatos választópolgárnál. Ugyanis, kedves hölgyeim és uraim, tudatos választó nem az, aki mérlegel. Tudatos választó az, aki tudja, kire fog szavazni. Ebben a tudásban a legritkább esetben játszik akár érintőleges szerepet is a töprengés. Ebben ÉRZELMEK játsszák a főszerepet. SZAVAKON alapuló érzelmek. Azokon a bizonyos "menedzselt információkon". Ezek kapcsolódnak gyerekkori emlékekhez, egy ellenoldalhoz köthető régi embertől elszenvedett hajdani sérelemhez, és olyanokhoz, hogy "micsoda bátor fiú volt 1989-ben, hogy megmondta a büdös kommunistáknak". Akik szerinte ma is itt lébecolnak közöttünk, pedig jószerivel már csak ketten vannak, az egyiket most akarják börtönbe zárni, a másik meg évek óta a Kútvölgyiben fekszik élőhalottként. A bátor fiú pedig mára "lelke görcsös kis csomói" által gúzsba kötött, Istent játszó főúr lett, aki országával épp az istenek alkonya színpadra vitelén munkálkodik. De akinek az életben maradásért kell nap mint nap küzdenie, annak a párttudatos lét olyan mesze van a saját problémáitól, mint Makó vitéz volt Jeruzsálemtől. Azt már egy jóízű zsidóverés se tudja feldobni, legfeljebb a Diána sósborszesz és a kannásbor. Azt sokkal jobban érdekli - csak az érdekli - nyilas terminológiával, ha már a cigányok és zsidók szóba kerültek, a magyar rögvalóság, mint az elvhűség. Egyszer-kétszer talán elmegy szavazni, ameddig rá nem jön, hogy egyik kutya, másik eb, aztán már nem megy el. Felesleges őket kizárni. Bennük még pislákol egy kis realitásérzék. Egyre kevésbé osztanak vagy szoroznak a "választási" matematikában.
A magiszter felvetésének egyetlen esetben lenne némi értelme, ha a választások tényleg választások lennének. Vagyis kis közösségek (autonómiák) képeznék a képviselőrendszer alapját, olyan kicsik, amelyek erre képes tagjai annyit nagy biztonsággal el tudnak dönteni, hogy az ÁLTALUK ISMERT jelöltek közül kit tartanak a legalkalmasabbnak. Ötven kis közösség képviselői szintén el tudják dönteni, hogy ők kit akarnak a közös képviselettel megbízni. Ezerfős alapegységeket véve alapul itt a kétszáz fős Parlament, ahol viszont VALÓDI képviselők ülnek. Olyanok, akiknek sem szponzor- (ezer embert bárki ismerhet, különösen, ha négy éve van rá), sem párttámogatásra nincs szüksége, csak kivívott tekintélyre, vagyis arra, hogy letegyen valamit a közös asztalra. Állam- és kormányfőt pedig nem VÁLASZTUNK, mert az lehetetlen, hanem ELFOGADUNK. Vagy nem fogadunk el. Mindössze egy aprócska "nem"-re lenne ehhez szükség a szavazólapon. Ilyen egyszerű, így dióhéjban. És még a valósághoz is van némi köze.
Ellentétben szép világunkkal és az összes magiszter összes ötletével.
2010.10.07.