Mivel az első rész többeknek nem volt világos, megpróbálom érthetőbbé tenni. Az ösztönszerű és/vagy ad hoc reakciókat az különbözteti meg a tudatos reakcióktól, hogy MI ELŐZI MEG ŐKET. Valamilyen észlelet/tapasztalat, ami vagy kivált, vagy nem vált ki valamilyen viselkedést, attól függően, hogy az illető élőlény mire van programozva. Vagy reagál rá, vagy közömbös marad iránta. A "tanulás" itt azt jelenti, hogy a program módosul. A tudatos viselkedésnél e kettő - az észlelés/tapasztalás és a válasz - közé beépül még valami: az ÉRTELMEZÉS. Megint az "ér" szógyök/gyökszó az alap, amiből az ÉRTÉKELÉS is származik. Az értelmezés minősítés is: ez és ez mit jelent SZÁMOMRA. Az információkból készítek magamnak egy kivonatot. Lesznek részletek, melyeket figyelmen kívül hagyok, másokat viszont nem. Azt fogom mondani, hogy ennek és ennek ez és ez a LÉNYEGE. Vagyis ELVONOM az információk egy részét a többitől, Mondok erre egy példát. Ülök a székemen, és bámulom a szemben levő házfal egyik tégláját. A "tégla" nem elvont, hanem KONKRÉT fogalom, mondja a szakzsargon. Csakhogy abban a pillanatban, amikor a téglára GONDOLOK, még akkor is, ha ARRA A TÉGLÁRA, AMELYIK SZEMBEN LÁTHATÓ A HÁZFALBAN, nem arra a téglára fogok gondolni, hanem arra a kvázi "kivonatra" ("elvonatra"), ami BENNEM azt a bizonyos téglát jelenti. A "téglaságra", konkretizálva.
"Úgy általában" tégla nincs, csak elvontan. "Úgy általában" csak elvont fogalmak vannak. Mint a "nép", "zsidók", "cigányok", "magyarok" és hasonlók. Ezt keverni a konkrétumokkal annyi, mintha azt mondanám, teljesen mindegy, hogy a házam égetett agyagtéglából, vályogból, üveg- vagy betontéglákból épül fel. Mindazonáltal attól kezdve, hogy BÁRMIT mondok bármiről/bárkiről, nem arról a valamiről/valakiről mondom, hanem arról, amit belőle ELVONTAM. (És mivel ÉN vontam el, azt, amit ÉN tartok fontosnak, jellemzőnek, végső soron... MAGAMRÓL.) E szerint CSAK elvont fogalmak vannak. MINDEN FOGALOM ELVONT. Nem árt ezt időnként észbe idézni.
Most akkor nézzük, mit ír erről az idevágó irodalom. "A köznapi szóhasználat beszél elvont fogalom-ról, amin olyan fogalmakat szoktak érteni, amelyeknek a példányai nem fizikai értelemben megfigyelhető objektumok. A fenti felsorolásban ilyen fogalom a 'bánat'. A szaknyelvben szintén használatos az absztrakt és konkrét fogalom kifejezés, de más értelemben. Az absztrakt fogalom olyan fogalmat jelöl, aminek egy konkrét fogalmi hierarchiában csak alárendelt fogalmai vannak, de nincsenek közvetlen példányai. Az 'emlős állat' ilyen értelemben absztrakt fogalom, mert nincs olyan példánya az emlős állatoknak, amely ne lenne egyben példánya valamilyen kisebb rendszertani egységnek, pl. valamilyen fajnak. Ugyanebben a rendszerben a fajok, vagy még inkább a fajták konkrét fogalmak, mert ezek alatt nincsenek már kisebb fogalmi egységek, hanem csak egyes egyedek."
Nem kell hasra esni az ilyenektől. Az emberek többsége, ha ezt elolvassa, bizonyító erejűnek fogja tartani, és ilyen értelemben idézi tovább. Nem a tartalom miatt fogja bizonyító erejűnek tartani, hanem a fejléc vagy - egy/több tekintély (hiteles személy/ek, olyan/ok, aki(k)nek a szavát ellenőrzés nélkül elfogadom, kvázi HITELT adok nekik) vélekedése miatt. "Komoly, tudományos szakkönyvben olvastam." "A lexikon írja." "XY professzor mondta." "A tudósok ezt állítják." "Ez a tudományos meghatározása." Utóbbi az egyetlen amivel nem lehet vitába szállni, mert a meghatározás (definíció) kizárólag KONSZENZUS, megállapodás kérdése. "Értsük ez alatt ezt." Azon sem érdemes vitatkozni, hogy egy matematikai mennyiséget milyen betűvel jelölünk. Olyannal, amilyennel. Mindegy.
Az "absztrakt" fenti megfogalmazásban "általános". Pedig nem az, de ha ő így akarja érteni, hát értse. Ami az idézet első részét illeti, szintén sántít: a (fizikai értelemben is megfigyelhető) "bánat" ugyanúgy lehet konkrét, mint a (fizikai értelemben szintén megfigyelhető) "asztal". "Szomorú vagyok, mert elhagyott a Panni." "Kidobtad már azt az összefirkált íróasztalt?" Hogy mekkora a zavar ebben a kérdésben (is), jól mutatja a Bakos Ferenc-féle Idegen szavak szótára. A "konkrét" alatt a következők állnak: 1. tényleges, kézzelfogható; érzékelhető 2. nem elvont, tárgyi 3. EGY BIZONYOS, ELKÜLÖNÍTETT (eset, tény) 4. pontos, megbízható (adat). Ahány, ház, annyi definíció.
Hogy a fajok alatt ne lennének kisebb fogalmi egységek, az barokkos túlzás. Illene egy kis biológiát studírozni, mielőtt ehhez hasonló kijelentésekre ragadtatja magát a szakíró. Igen elnagyolva: ország (jelen esetben az állatoké) - törzs - altörzs - osztály - alosztály - rend - alrend - család - alcsalád - nem - alnem - faj - alfaj - fajta (háziállatoknál) - egyed. De még az egyed is "kisebb fogalmi egység". Attól a pillanattól, hogy fogalmat ALKOTTUNK róla.
És mi a helyzet a fogalmak konkretizálásával? Az, hogy annak soha nincs vége. Ha erről a (tudományos) oldalról közelítjük meg, már csak azért sem, mert a tudomány öndefiníciója szerint A KÍVÁNCSISÁGNAK NINCS HATÁRA. Ha valamit "egyszer s mindenkorra" lezárunk, az nem tudomány, hanem VALLÁS.
És miért mondja ezt éppen a tudomány? Azért, mert ez a dolga. Azért, mert a tudomány paradoxona éppen az, hogy olyasmit keres, amit nem lehet megtalálni. Azért nem lehet, mert TUDOMÁNYOS ÉRTELEMBEN NINCS. A magas fizika már pedzegeti. De a tudományt ÉPPEN EZ HAJTJA. Olyan ez, kiált fel az analógiákat kereső, olyan ez, mint... Igen, olyan. Olyan, mint a Messiás.
MINDENNEK VAN PARADOXONA, AMI LÉTEZIK. Még a létnek is.
Az egészben az a szép, hogy mindez RÁM is vonatkozik. Ránk, de mindenki értse egyes szám első személyben. Bármi, amit magunkról gondolunk, úgy működik, mintha MÁSRÓL gondolnánk. E tekintetben "én" és ÉN nem vagyunk azonosak. Az érthetőség kedvéért (is) tételezzünk fel egy "abszolút" "én"-t és egy személyes ént. Utóbbival nincs sok gond: ezt nevezik "én"-nek a közbeszédben. De ez az "én" egy adathalmaz. EGY ÁLLANDÓAN VÁLTOZÓ ADATHALMAZ. Miután személyes, INFORMÁCIÓ-halmaz, de ettől még ugyanakkor adathalmaz is. Önmagamat azonban mindig önmagammal azonosítom. Úgy, hogy közben mégsem vagyok önmagam, mert egy állandó nem azonos egy változóval. Ez a "személyes én" paradoxona. Ha önmagamat egy SZEMÉLYNEK - egyvalakinek a sokaságból - tartom, rám is vonatkozok minden, ami a sokaságra. Divatos kifejezéssel úgy lehetne fogalmazni, hogy ELIDEGENEDEM SAJÁT MAGAMTÓL.
A gyerekekbe úgy kell belesulykolni, hogy azonosak a saját testükkel (személyükkel). Magukról azt mondanák, mint a Fehér árnyak című filmben eszkimót alakító Anthony Quinn mondta saját magáról: "Ez az ember itt." "Ez a baba keze", mutatnak saját kezükre. A gyerekek, ha azt nem is tudják, ők kik, de azt igen, hogy KIK NEM.
Ami ENGEM illet, egyetlen valami lehet állandó: ami nincs kitéve semmiféle változásnak. Ábrázolását illetően ami PONTSZERŰ. Se térben nincs, se időben. Absztrakt, a szó teljes és mindenféle értelmében. Annyira absztrakt, hogy fizikai-tudományos értelemben NEM LÉTEZIK. Bármit, amit mondok-mondanak róla, nem róla mondom/mondják, hanem a "KÖRNYEZETÉRŐL", legyen az a személyes "én", vagy bárki, akit szintén személyes énként élek át (tudok csak átélni). ÉN IS SAJÁT MAGAM KÖRNYEZETE VAGYOK, lásd a személyes én paradoxonát. Hogy lehetne erről BÁRMIT is mondani? Akkor ki/mi is vagyok én, akiről beszélek? Egy információhalmaz, amit SAJÁT KÖRNYEZETEMRŐL MONDOK, legyek bár "én", vagy "nem én". Ez volnék Én? Ez, kedves Olvasó?
Mi is akkor az önátadás? Mit adok át és kinek? EGY TÉVELYGÉST, AMI NÉLKÜL NEM TUDOM MEG, HOGY TÉVELYGÉS. Egy fikciót. Ez meg az ő paradoxona. Kinek? Bárkinek. Bárminek. Aki/ami viszi. Aki/ami ugyanúgy nem ő, ahogy semmi sem, amiről fogalmat alkotok magamnak. Akiből/amiből ELVONOM, amit gondolok róla. S akkor hol lesz? Ott, ahol az anyag a világ (egyik) vég-elmélete szerint. Egy fekete lyukban. Ami - képszerűen - VELEM analóg. A NEM SZEMÉLYES ÉNNEL.
Folytatjuk.
2015. 11. 11.