Mindig meglepődök azon, hogy mennyire nem ugyanazt tartom én jó írásnak - most csak a magaméiról beszélek -, mint amit a Nagyérdemű. Most ultimátumot kaptam A jó királyra vonatkozóan - Karácsony és Újév között felkerül a portálra, ahogy van, tehát addig be kell fejeznem. Tehát mérsékelnem kell egyébirányú írószenvedélyeimet egy darabig. Megpróbálom majd ide is felrakni kis részletekben, vagy egyben, ahogy lehet. Visszatérve a sikerre: régebben azt gondoltam, ha egy írás az emberek nyolcvan százalékának tetszik, az biztos jele annak, hogy az az írás rossz. Mára annyi változott, hogy kilencven százalékot mondanék. Tehát ne merjen majd senki tetszést nyilvánítani, mert akkor kétségbe fogok esni. Viszont, ahogy elnézem a tartalmát, talán mégsem.
Vannak jó emberek, vannak rossz emberek (nincsenek, de miért ne mondjam), ezeken belül vannak naivak és realisták (ilyenek sincsenek, de ma közhelyeket fogok pufogtatni.) Akiről szó lesz, mindezekből az előbbi. Van az illetőnek egy hölgyismerőse, annak meg egy "végtelenül gonosz" férje, kezdődött a ma esti sztori. "Ismered a férjet?" - kérdeztem. "Nem ismerem." "Akkor honnét tudod, hogy gonosz?" "Hát a feleségtől." Nos, a gonosz férj válni készül, de előtte a feleség egyik cégét csődbe vitte egy nagy tartozással. Információforrás ebben és a továbbiakban kizárólag a feleség, foglalkozására nézve hallókészülék-forgalmazó. Barátunktól bérelt egy üzlethelyiséget, de a férj ármánykodása következtében nem tudta fizetni a bérleti díjat, és elmaradt hatszázezer forinttal. Ezek után a következő ajánlatot tette: a másik, teljesen tiszta cégét (információforrás még mindig a feleség) átadja a hitelezőjének, és egy strómannak, 70-30 % tulajdoni részesedéssel és azzal, hogy a hitelező lesz az ügyvezető. A 30 %-os tag beszáll egymillió forinttal, egy nagy szállítmány hallókészülék árával, amelyet itthon majd hatvan százalékos haszonkulccsal fognak értékesíteni. Az adós feleség ebből és a további bevételekből gyakorlatilag törleszti a tartozását, sőt. Nézzük akkor most ezt egy másik olvasatban. Tartozom valakinek X forinttal. Van emellett egy kétes tisztaságú cégem, de legyünk nagyvonalúak és tekintsük tisztának. Van emellett egy kétes kimenetelű üzleti elképzelésem, terv nélkül, a szerencsére hagyatkozva. Ezt már a legnagyobb jóindulattal sem tekinthetjük tisztának. És van két, de legalábbis egy balekom. Az egyiket ráveszem, hogy vegye magára az összes, azaz ÖSSZES felelősséget, ami az üzletemmel és cégemmel (amitől szerencsésen és főleg TÖRVÉNYESEN megszabadulok, még csak fizetnem sem kell érte ezzel foglalkozó embereknek, a lebukási kockázatról nem is beszélve) kapcsolatban felmerülhet, a másikat ráveszem, hogy feccöljön be a dologba további egymilliót. Azért nem szabad az én nevemen lenni semminek, mert a gonosz férj azonnal lecsap. Megbeszélem a hitelezőmmel, hogy ráadásul hadd maradjon ott a cég, ahol eddig is volt, vagyis aminek a bérleti díjával tartozom, legalább addig, ameddig nem tudja másnak kiadni, akkor bejelentem a saját lakásomba. A férj ármánykodásait ebben az esetben borítsa jótékony, mondhatni balladai homály. Hogy ki fizeti a különböző költségeket, úgymint könyvelő, rezsi, közzététel, satöbbi? Hát majd természetesen én. És hogyan kerül ez a pénz a KFT könyvelésébe? Hát valahogy, mondjuk mint tagi hitel, minden NAV-osok csemegéje. És a bérleti díj? Papíron az is lesz, azt sajnos nem tudom kifizetni, de majd a házipénztár...minden NAV-osok másik csemegéje. A felét pedig, ha ott van, ha nincs, be kell pengetni az államkasszának. Hogy ezt ki fogja megtenni, felejtsük el gyorsan. De ne foglalkozzunk csekélységekkel. Mi hasznom nekem az egészből? Kérem, én jótét lélek vagyok, és elemészt a szégyen, hogy tartozom valakinek. És az a valaki mindezt be is veszi. Elhiszi, hogy az összes cucc elkél, elhiszi, hogy internet-áruházat lehet tizenötezer forintért bérelni havonta (hogy ezt ki fizeti, arra is boruljon a jótékony homály), elhiszi, hogy azonnal megtérül a hatszázezer forintja, bár - ha SEMMIFÉLE költséggel nem számolunk - ennyi az összes REMÉLT BRUTTÓ nyereség, aminek a hetven százaléka, azaz 420 e Ft az övé, amiből adózni kell, tehát marad 210 körül, viszont az összes kockázatot ő viseli, amit meg nem hisz el.
Én már nagyon rég mulattam ilyen jól, mint ma este. Hárman voltunk, a szenvedő alany és még valaki. Könnyesre nevettük magunkat, ahogy szaporodtak az információk. Végül arra jutottam, hogy az illető egészen biztosan szőke nő volt előző életében. "És legalább adott-e valami ajándékot Dezső, amikor faképnél hagyott?" "Hogyne adott volna! Hát van szebb ajándék egy igazi, élő kisgyereknél?" Kettőnél, tette hozzá a másik barátom.
Nem, nem fogok csodálkozni sem a nagyközönség ízlésén, fogadtam meg ezekután ezredszer, sem az eszén. Az átlagember csak azt nem veszi be, amit nem adnak a szájába. De azon is gondolkodik, és ha egy lehetőség van... Hiszen rá van írva: Rolex. Különben is egy igen komoly néger úrtól vettem Jesolóban, a tavalyi nyaraláskor, leértékelve. Mit írtam az előbb? Gondolkodik? Most materialista leszek, és csak azt fogom elhinni, amit tapasztalok: MIVEL?
2012.10.03.