Minden mindennel összefügg. Hol így, hol úgy. Hol közvetlenül, hol mint egymás analógjai. Az Univerzum egy atommal, a csoport az egyénnel. Érdemes a szent könyvek olvasásával úgy megpróbálkozni, mondta László András évekkel ezelőtt, amikor összehasonlító vallásfilozófiával kezdtem foglalkozni (a buddhizmus a legkiválóbb alap erre), mintha azok rólunk szólnának. Nem többes-, hanem egyes szám első személyben.
A zsidók bolyongása a pusztában ebben az olvasatban nem a zsidók bolyongása a pusztában (azért beszélek a keresztény-keresztyén Bibliáról, mert azt, legalábbis nagy vonalakban, sok - már nem a legtöbb - ember ismeri). Az az ember bolyongása saját magában. Hisz, reménykedik, kiábrándul, átkozódik, azt kívánja, bár csak el se indult volna, bálványokhoz fordul, bűnhődik, újra reménykedik, újra hisz.
Ilyen a Passió is. Meg akarok szabadulni valamitől. Felvállalom azt az önmagamat. Elárulom. Megtagadom. Megölöm. Másik önmagamként feltámadok. És egyetlen szót nem szóltam Júdásról, Péterről, Krisztusról.
De néha még ezek után is kételkedem, hogy sikerült. És egyetlen szót nem szóltam Didimuszról, azaz az ujjait Krisztus sebeibe mártó Tamásról.
Ego sum via, veritas et vita. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Nagy betűkkel van kiírva a Bazilika homlokzatára. Kétféle értelmezése lehetséges. Az egyik, hogy Ő az út, az igazság és az élet.
A másik, hogy ÉN.
Érdekes dolog a nyelv.
De érdekes dolog Jézus születése is. Lukács evangéliuma szerint anyja jászolba fektette. Képi ábrázolásain is ott a jászol, egyik oldalon egy szamár, másikon egy ökör. A szamár a GONOSZSÁG szimbóluma, az ökör a JÓSÁGÉ. (Gondoljon a kedves Olvasó a virágvasárnapi eseményekre. Krisztus VEMHES szamáron vonult be Jeruzsálembe, Dávid király városába. Uralkodott a bűnön, és a királyi városba bevonulva - szimbolikusan - királlyá lett. Királyként fejezte ki magát. Másképp URALKODÓKÉNT. Aki uralkodik a rosszon. A szent iratok szeretnek szimbólumokban beszélni.)
A megfeszített Krisztus bal oldalán a Nikodémusz (apokrif) evangéliumában szereplő "rossz" Gestas, jobb oldalán a "jó" Dismas.
Ide vagyunk rekesztve. Jó és rossz közé. (Jó az én értelmezésemben, ami az embernek használ, rossz, ami nem használ. Kinek mi. Kinek mikor. Egzakt definíció erre nem létezik. Majdnem odaírtam: kinek milyen szempontból, de nem lett volna igaz. A halál túlélése az egyetlen releváns szempont, amit figyelembe kell venni. Hogy miféle túlélése, arra most nem térünk ki.)
És ez a két kép fogja mintegy keretbe Krisztus életét.
A MI életünket.
Ha egy ország vezetője szenvedett gyermekkorában, szenvedni fog felnőttkorában is. És vele szenved az ország. Azt a terhet hordozza, ami a vezető vállait nyomja. Azt a keresztet viseli, ami a vezetője keresztje. Annak a keresztnek a szimbólumát.
Pártrendszerben annyi a különbség, hogy közben van a párt. Az viseli az első terhet. És ezt a terhet rakja rá az országra. Pontosabban nem azt, hanem: annak a tehernek a megfelelőjét.
Ha egy párt igazi vezető nélküli, az ország is igazi vezető nélküli lesz. Tessék Magyarország 2002-2010 közötti időszakára gondolni.
Hogy jelenik meg mindez az átlag (!) polgárban? Úgy, hogy azzal a társadalommal fog személyes viselkedésében azonosulni, amiben él. Arrogáns lesz ő is, vagy szimplán ügyeskedő. Háborúban erőszakos, embertelen vagy gyáva. Gondoljon a kedves Olvasó az első- és második világháborús orosz katonára. Előbbi gyáva volt a végtelenségig, utóbbi kegyetlen és erőszakos. De lehet a német katonára is gondolni, vagy éppen a magyarra. Utolsó "jó" történelmi korszakunk talán 1848-49 volt e szempontból (szigorúan e szempontból). Talán még a Stromfeld Aurél által irányított felvidéki offenzíva 1919 tavaszán - kora nyarán. (Ötvenhatról ne beszéljünk.) Aztán kész.
Hogy most mi jön, ezekből könnyen ki lehet találni. Dehogy jön: mi folytatódik.
Ne gondolja a kedves Olvasó, hogy ezek az offenzívák "valahol ott kint" zajlanak. Nem: ezek az offenzívák "ott bent" is zajlanak.
Ahogy fentiekben leírtam.
2014. 03. 22.