Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"De minden tökéletes
mert üres
mert ürességében tökéletes
Mert még csak története sincs.
Semmi sem ismeri saját ürességét –
A düh nem szereti ha rohamaira emlékeztetik –" (Jack Kerouac: 113. kórus)

Némelyik egy látszólag kulturált párbeszéddel indul. Egy párbeszéd látszatával. Előre ki vannak osztva a szerepek, és előre el vannak készítve a címkék. Nem kell, hogy a címkék az áruról szóljanak, amire ragasztják őket. Éppen ellenkezőleg. Bármiről szólhatnak. Bármi másról. Minél nagyobb a kontraszt, annál jobb. Valami olyanról például, AMI NINCS. Az a legjobb. A cél ugyanis nem a pontos meghatározás, hanem az indulatok felszítása. Semmiféle ismerettel nem kell rendelkeznünk az adott dologról, helyzetről, tulajdonságról. Csak valami olyasmit kell mondanunk, ami ha igaz, akkor a partnernek nem kívánatos, szégyellnivaló, megalázó, ha nem igaz, akkor felháborító. Utóbbi a telitalálat. DE MINDKETTŐ CSELEKVÉSRE SARKALL. És pontosan ez a cél.
Mivel kezdődik a párbeszéd? Egy állítással. Vagy egy kérdéssel. Ha reagál rá a megszólított, akkor vége. Belement a játékba, ami számára csak rosszul végződhet.
Volt nekem egy matematikus barátnőm. Logikus és okos lány volt. Minden vitában annak az oldalára állt, akit gyengébbnek érzett. Nem érdekel az "igazság", mondta. Olyan nincs is. Az összes állításról be lehet bizonyítani, hogy nem igaz. Akkor maradjanak a gyengébbek.

Meg kell keresni a gyenge pontot. Mit csinál egy vívó? Szurkál. Egy ökölvívó? Szintén, csak a kezével. Bevallom töredelmesen, én is szeretem azokat a helyzeteket, amikor a partner elhamarkodottan állít valamit. Én is úgy próbálom felmérni, hogy kérdezek. Vagy egyszerűen hagyom, hogy mondja. Várok. De az ettől még lehet élvezetes szellemi párbaj is. Ha elég okos hozzá az illető, vagy - fordított esetben - én vagyok elég okos, akkor nem ragaszkodunk foggal-körömmel semmihez. Megpróbáljuk (ha másképp nem: érzelmileg) döntetlenre kihozni. És ha tényleg szellemi műhelyről van szó, a partner ebbe bele is megy. Azért megy bele, mert ha nem tenné, akkor ugyanaz volna a végeredmény, mint a provokációnál. Vagy annak szelídebb változatánál, a vitánál. Ezért szoktam vita helyett eszmecserét mondani, ha nézetek kicserélése a cél. Az eszmecsere vagy beszélgetés építkezés. Szinkronizálás, szintetizálás, KÖZÖS meghaladás. Egy alkotás. Ugyanolyan alkotás, mint a jó együttlét, legyen annak bármilyen formája. Közös munka. Kaláka. Két- vagy több személyes együttműködés. Ha jól csinálják, mindenki elégedetten távozik.

Nem úgy a vitánál. Ott ugyanis a cél távolról sem a konszenzus. Azt csak mondják. Az csak ürügy. Ott a dominancia a cél. A másik leverése. Megszégyenítése, tudniillik a megszégyenítés az erőfölény demonstrálása. Sokszor még csak szándék se kell hozzá. Néha a helyzetek-állapotok magukban hordozzák. Nem az a megalázó, ha meg akarnak alázni, hanem az, ha én úgy érzem. Elég NEKEM érezni. És onnantól az lesz, hogy azt a világot fogom magam köré vizionálni, amelyben vesztes vagyok. Ha pedig azt vizionálom, annak megfelelően fogok viselkedni, hiszen az ember mindig a saját belső világából és abban a saját képzelt helyéből indul ki. És ha úgy viselkedem, más is annak fog látni. Tényleg vesztes leszek. Tulajdonképpen, mondtam régebben, ilyen a szerelem is. Ki vagyok szolgáltatva. És ő? Ő is, de valamelyikünk mindig kicsit jobban. És onnantól... onnantól a vélt kiszolgáltatottságom mértékében csökkentem saját értékemet saját szememben, és fog - ennek következtében - csökkenni a másik szemében is. Mindaddig, ameddig valamiért nem fordul a kocka. Akkor a libikóka elkezd átbillenni, s mindez addig tart, ameddig valakivel fent (illetve lent) nem akad. Akkor vége a szerelemnek.
Csak tánc ez is, mondaná a Defensor. Csak hullám, mondaná a fizikus. A tánc a világmindenség modellje. A ritmus, ami a tánc (és minden művészet) lelke, tiszta matematika. A matematika a természet nyelve, mondta Galilei. A tánc a világ lényege. Ezt érzik a mevlevi keringő dervisek, a táncoló hászidok, a táncoló keresztények, legyenek néger baptisták, vagy magyar karizmatikusok, mindenki, aki belefeledkezik bármilyen táncba, még akkor is, ha fogalma sincs róla. A Teremtés az Úristen tánca, és aki táncol, legalább addig, maga is részesévé válik. Nem véletlenül kapcsolódik az udvarláshoz, embernél és állatnál egyaránt. A nászhoz, közvetve vagy közvetlenül... magával Istennel. De elkalandoztunk megint, ha nem is annyira, mint amennyire első olvasatra tűnik.

A provokált párbeszéd nem vita. A provokáció célja ugyanis nem merül ki a megalázásban. Nem merül ki a dominancia bizonyításában. A provokáció célja nem az alávetés, hanem a győzelem. A valamilyen értelmű megsemmisítés. De még ez sem elég. Ha csak ennyi volna, akkor egyszerű küzdelemről beszélnénk. De nem ennyi. A PROVOKÁCIÓ CÉLJA AZ ÖNMEGSEMMISÍTÉS. És ez nem csak a verbális harcra vonatkozik, hanem bármilyen harcra. A provokátor-provokált viszonyban nem két fél áll egymással szemben, hanem HÁROM. Kettő egy ellen: a provokált ellen a provokátor és...MAGA A PROVOKÁLT.
A provokáció célja, hogy a provokált MAGA TEGYE MEG, amit az ellenfélnek kellene. Irwin Shaw híres világháborús regényében, az Oroszlánkölykök-ben van egy jelenet. Egyik (német) főhőse, várva az amerikai katonákat, aláaknáztat egy hidat, és a híd alatti területet. Ő és csapata egy magaslaton helyezkedik el. Amikor megjelennek az amerikaiak, libasorban, aknakeresővel, géppuskásával a sor VÉGÉRE céloztat. A fedezéket kereső amerikaiak körülnéznek, és berohannak az egyetlen helyre, ami menedéknek tűnik, A HÍD ALÁ. Aztán felrobbannak az aknák, majd felrobban a híd is.
A 2006. október 23-i tüntetéseken a Fidesz a maga megemlékezését az Astoriánál tartotta. A közeli egyéb, be nem jelentett és feloszlatott tüntetések menekülői összekeveredtek a Fidesz nagygyűléséről hazafelé igyekvőkkel, megsokszorozva az áldozatok számát és az azt követő felháborodást. Arab specialitás, hogy a katonai objektumok köré civileket telepítenek, vagy maguk a katonák települnek civil létesítményekbe. De arab specialitás a gyerekek felhasználása is harcászati helyzetekben. Akár csak kődobálásra, de bármi másra. Az arabok különösen szeretik a gyerekeiket. Ha megölik őket, az mindennél nagyobb fájdalom. Minél több a civil-, különösen gyermek-áldozat, annál elemibb erejű lesz a felháborodás, otthon és világszerte, sőt, az ellenség jó érzésű lakosságában is. Provokáció, véresen. Nem csak a kibiceknek, a provokátoroknak sem szent semmi.

A provokáció lényege, hogy a provokált AZT TEGYE VAGY MONDJA, AMIT KÜLÖNBEN NEM TENNE ÉS NEM MONDANA. Vállaljon be olyan költekezést vagy erőszakot, amiről maga is tudja, hogy hova vezet, vállaljon be olyan helyzeteket, amelyekben nem nyerhet. Népszavazásokat, kormányzati döntéseket. Valamilyen megszorításra tudja, hogy szükség van, az ellenfél is tudja, de rájátszik. Azt mondja, kérdezzük meg az érintetteket, akik egészen biztosan el fogják utasítani. Márpedig, ha elutasítják, egyéb megszorításokra lesz szükség, amit támadni lehet, és ami folyamatos népszerűség-vesztéssel jár, vagy összeomlik a költségvetés. A vége a bukás, mint láttuk azt 2010-ben. A határon túliak állampolgárságól szóló felvetés mestermunka volt. Kezdeményezek erről a kérdésről egy népszavazást, nem titkolva, hogy én milyen eredményt "szeretnék". Azért az idézőjel, mert nekem teljesen mindegy, mi lesz a végeredmény. Ha megszavazzák, én álltam a határon túliak mellé, tehát a következő választásokon rám fognak voksolni. Ha nem, akkor a - mindezt jól tudó, tehát - a javaslatot nem támogató, kényszerhelyzetben levő kormány hazaáruló lesz, a szavazókban mély bűntudatot generálok, a kintiek szemében pedig én leszek az egyetlen, aki törődik velük. És így is történt.

Minden provokáció lényege, hogy a provokált ne rációból, hanem érzelemből cselekedjen. Kétféleképp lehet visszavonulni: rendezetten és rendezetlenül. TILOS FELVENNI A KESZTYŰT. A kesztyű felvétele a pánik kezdete. Onnantól a Hiúság lép a színpadra, és a Meggondolatlanság követi. A provokált az irányításon felül - ami egy percig nem volt a kezében - a fejét is elveszti. Kezdetét veszi a rendezetlenség. De még ha úgy-ahogy össze is tudja kapni magát, akkor is védekezésre kényszerül. Hiszen a kezdetektől lépéshátrányban volt. Ezt ő is érzi, és akarja-nem akarja, módosul a magában kialakított kép. BELÜL már akkor vesztes lesz, amikor KÍVÜL még harcol. A nagyközönség, ami előtt ez zajlik, ha közönség előtt zajlik, csak ráerősít. A tömeg nem az igazságot értékeli, még csak az erőt sem, hanem AZ ERŐ LÁTSZATÁT.
Innentől lehet bármit mondani. Akármit. Nem kell, hogy valós legyen. "Te ez és ez vagy." "Te is tudod, hogy nincs igazad." Vannak külön szépségei az ilyesminek: "Miért csinálod? Mi bajod velük?" Sőt: "Mi bajod MAGADDAL?" A megszégyenítés csimborasszója. A hangyaleső csapdájában már nincsenek jó válaszok. Ott már csak a hangyaleső emésztőemzimjei vannak.

De ha a kesztyű felvételét mégsem lehet elkerülni! Akkor rendezetten vissza kell vonulni. Ez a csata elveszett, de a háború még nem. Át kell engedni a várat, a lehető legkisebb vér- (presztízs-) veszteséggel. Innentől a támadók lesznek a védők. És hosszú távon soha nem a védelemé az előny.

2015. 08. 10.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1