Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Kellett nekem rádiót hallgatni. "A konzultációs íveket 400 000-en küldték vissza. 80 százalékuk szerint jelentősen szigorítani kell a bevándorlási feltételeken. A Fidesz -frakció vizsgálja ennek törvényi lehetőségét. "
Az 1850-es években Lord Wellesley, azaz Wellington hercege kénytelen -kelletlen javasolta az angol parlamentnek az ún. "rohadt kerületek " képviseletét. Miután az így létrejött első képviselőház összeült, egy újságíró azt mondta a hercegnek: Önnek most nagyonboldognak kell lenni. Ellenkezőleg, uram, válaszolta a herceg. Még soha életemben nem láttam ennyi hitvány embert.

A 400 000 80 százaléka 320 000. Az a magyar választópolgárok nagy jóindulattal NÉGY százaléka. A kormányszóvivő így kommentálta: "a magyarok nagy többsége". Hogy nem sül ki a kormány szeme. Hogy nem sül ki annak az összes gazembernek a szeme - mert ennyire hülyének csak tettetni lehet magát bárkinek -, aki ezeket hatalmon tartja.

Méghogy megbűnhődte már e nép. A tizedét se kapta annak, amit megérdemel.
Jeremiás kellene ide, nem én.

2015. 06. 06.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1