"Te megcéloztál egy közönséget, oszt azok csak lébecolnak, futják ostoba köreiket. Lásd: Cosmo. De a valódi nép, az csak kínlódik, hogy ne dögöljön éhen, eszébe sem jut filozofálgatni. Reményt, de kézzelfoghatóbb reményt keres."
Ez egy tegnap nekem küldött levélből való részlet. Megígértem, hogy nyilvánosan válaszolok rá, a levélíró anonimitása mellett. Hát akkor tessék. Valódi nép alatt a levélíró az őt körülvevő vidéki embereket értette, akik 60-70-80 ezer forintból próbálnak kijönni havonta. Görgetik maguk előtt, pontosította. Nem tudom, milyen képe lehet a vidéknek a fővárosról. Ha az, hogy itt tej és méz csorog az utcákon, ki kell őket ábrándítanom. Csak a saját környezetemből két példa. Mindkét ember diplomás. Az egyik havi nettó kétszázezer forintot keres, ami kétségkívül több, mint a nyolcvanezer. A másik nettó háromszázhatvanat, ami még sokkal több. Aki kétszázat keres, másodmagával él ebből az összegből. Fizetnie kell a lakása hiteltörlesztését, a rezsit, és el kell tartania saját huszonhét éves fiát, aki egy régi agyi vaszkulitisz (érelzáródás) miatt csökkent munkaképességű lett, kvázi a kutya nem akarja alkalmazni, még közmunkára sem. Hiába érettségizett le - ennek ellenére-, majd végzett el egy kiadványszerkesztői iskolát, hiába tud néha egészen zseniális grafikai megoldásokat, mégsem. Fizetésemelést nem kap, hiába kér. Hárman dolgoznak egy irodában, ő a Nemecsek. Ne számolgassa, kedves Olvasó, mennyi marad a kétszázból. Ha nem volna Vatera, öltözködni se tudna. Aki háromszázhatvanat keres, egy fél házban lakik az agglomerátumban. Neki két diplomája van a változatosság kedvéért. A fél házat, ahol lakik, hét éve vette, kilencmillió kölcsönnel. Ez ma, hét év törlesztés után tizenkét millió adósságot jelent. Hozzá az autója - hogy be tudjon járni a munkahelyére - részletei, a havi hatvanezres benzinköltség és a rezsi. Neki is el kell tartania a fiát. Épp tegnap sírta el magát: hónap végéig háromezer forintja maradt. Tizenkilencedike van. És ezek nem panelprolik.
Jöjjek le, meglátom, milyen az a nyomor, írja. Magamról nem mondok semmit, se a mostani magamról, se az évekkel ezelőttiről. Volt egy krőzusi életszakaszom, tény, s való, de ezt azért megelőzte egy s más, és követte-követi is. És? De azt nem várom el senkitől, amit magamtól elvárok. Hogy mi a fontos és mi nem fontos, mindenkinek magában kell tisztáznia. Sokkal jobban sajnálom, aki, mint a bárány, "nem nyitja ki száját nyírója előtt", ahogy Ézsaiás-Izajás-Jesaja mondja, mint azt, aki ordít torkaszakadtából. Lehet, hogy nem helyes, de én (most) ilyen vagyok. Ha pedig azért nem ordít, mert kívül tud kerülni az egész vircsafton, beleértve az elmúlást is, akkor irigylem. Ez a legutóbbi nekem még nem sikerült. Többet kellene a halállal foglalkoznom, igen. Lehet, hogy csak ezzel kellene foglalkoznom. Fogok is, tervbe van véve. Miután az összes haszontalanságot elvégeztem, politikától a filozófiáig, filozófiától a szépírásig, ami még hátra van. Ha lesz rá időm, persze. Ha nem, akkor...akkor megpróbálom zokszó nélkül elfogadni. Nem azért, mert ettől nagyobb leszek mások szemében, vagy mert megváltozik tőle valami. Talán csak azért, hogy saját vállamra ne rakjak egy plusz terhet.
Nem ez a nyomor, édes Olvasó. A nyomor a Johannesburg és Bombay - Mumbai - külvárosaiban levő bádogtetejű viskóknál kezdődik. Láttam őket, azért írom. A nyomor a transzszibériai vasút melletti falvaknál kezdődik. A nyomor a csernobili halálzónában lakóknál kezdődik. A nyomor a nyírségi földbevájt barlangoknál kezdődik. Vége pedig szinte nincs is, meddig tart.
Mit csináljak a "valódi nép"-pel? Etessem őket, nem szó szerint, hanem ahogyan a politikusok teszik, kivétel nélkül? Robbantsak ki népfelkelést? Szervezzem meg a vörös segélyt? Róbert bácsi népkonyháját, kaszárnyai moslékból, vágóhídi hulladékból, forró vízzel leöntve, ahogy azt az eredeti Róbert bácsi, azaz Feinsilber Róbert nemzetközi szélhámos tette, hogy zsebre tehesse a támogatásokat? Egyszerűen írjam le a valódi népnek, hogy szar, szar, szar? De hisz nélkülem is tudja. Nyissam föl a szemét, keresetlen, egyszerű szavakkal, amiket megért? Ha a saját nyomorát nem érti meg, és beveszi azt a maszlagot, hogy "Magyarország jobban teljesít", "megvédjük a nyugdíjakat", "csökkentjük a rezsit", "csökkent az államadósság", majd újra megszavazza saját elvesztőit, akkor mit tudok én megértetni vele? Megértené, hogy nem az ellenzék a megoldás, hanem annak a kizárása, hogy az ország egymással vetélkedő csoportok prédája legyen? Hogy sem az Európai Unió nem megoldás, sem Oroszország vagy Kína nem megoldás, hanem az az óvatos, középutas lavírozás, ami - a magyar történelem nem nagyhatalmi, hanem igencsak setét, még a mainál is bizonyos értelemben setétebb korszakában - majdnem sikerült Bethlen Gábornak? Az meg kicsoda? - kérdezi majd a valódi nép. Megvan, kiált fel a tanultabbja. Lengyel király is volt! Hát nem volt. Bár, ha meg nem hal, talán lehetett volna. Addig pedig, ameddig erre lehetőség nem nyílik, tudomásul kell venni - bár elfogadni nem szabad - azt, hogy...hogy is mondaná a valódi nép? Erősebb kutya baszik. Hőscincérekkel még jóllakni sem lehet, nemhogy jóllakatni általuk.
Mit akarok én az értelmiségtől? Egy részétől semmit. Már csak azért is, mert egyre inkább azt látom, hogy nem értelmiség, hanem értelem nélküliség. Valóban futja ostoba köreit. Nagy része. Csakhogy az újkori történelmet - bármit sulykolt is belénk anno a szocialista oktatás - bizony az értelmiség alakította. Bizonyos értelemben a régit is. Attól kezdve, hogy a nemesség elkezdett devalválódni - leértékelődni -, egyre inkább. Legfeljebb nem így hívták. A nép mindig csak eszköz volt. A kormánynál az értelmiség ült. Akár diplomás volt az az értelmiség (ezt csak a fogalmak újfenti tisztázása végett írom), akár autodidakta, mint például Sztálin és Rákosi vagy Kádár. Ezek nem műveletlen emberek voltak. Sőt. Csak papíron voltak parasztok (Sztálin) és munkások (Rákosi és Kádár). Szóval mit akarok az értelmiségtől? Mindenekelőtt értelmet. Elfogulatlan megértésre való törekvést. Megszabadulni vágyást saját rögeszméitől. Önmagába vetett újbóli hitet. Nem "oldalakhoz" való csapódást, hanem saját felismeréseinek konzekvens képviseletét. Majd azt, hogy ezeket interpretálni, megértetve közölni tudja azokkal, akiket nem gondolkodásra teremtett az Isten (a természet). Én nem vagyok tömegszónok, sem néptribunus, legkevésbé demagóg. Nem erre születtem. Én arra születtem, hogy amit mondok, az értelmiségnek mondjam. Akár az autodidakta, akár a diplomás értelmiségnek. Amely egyedül az értelemtől értelmiség. Ameddig az értelmiség nem érti meg, addig úgyis minden hiába. Éhséglázadások kitörhetnek ugyan, de ezekből semmi jó nem származik. Leverik őket, vagy hamvukba hullanak. A valódi nép nem képes alkotni, csak rombolni. Nem János bácsiról, a kitűnő fazekasról, vagy Vilma néniről, a művészi háziszőttes-készítőről beszélek, hanem a tömegről. Rombolásra is szükség van, sőt, először mindig arra van szükség. A sebész is vág, a szobrász is farag, hogy ezzel gyógyíthasson és teremthessen. De a valódi nép magától ennél soha nem juthat tovább. Kivéve, ha valamilyen elképzelés - terv - mentén rombol. Ott, ahol kell, azért, hogy utána építeni lehessen. De ez az értelmiség nélkül nem fog menni.
Kézzelfogható remény? Megehető dicsőség? Kezünkben levő jövő? Ami absztrakt, azaz elvont, az soha nem lesz kézzel fogható. Ami e világ lényege, az nem kézzel fogható. Kézzel fogható a...majdnem megmondtam, micsoda. És akkor van remény? Van. De nem kézzel fogható, ezért remény. Ide nekem azonnal. Jobb egy madár a kézben, mint három a bokorban. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Angol s magyar ugyanazt mondja. De ha ezt tényleg így gondoljuk, akkor szépen felejtsük elé a H.I.C.S.O.S. negyedik betűjét (S, azaz Spes, vagyis Remény). Akkor élvezzük a hatvan-hetven-nyolcvanezer forintot.
Remény csak az értelem lehet. Az értelmiségi értelem, amiből a népi megértés következhet. De csak így, ebben a sorrendben.
2013. 04. 20.