"Elefánt voltam, jámbor és szegény,
hűvös és bölcs vizeket ittam én,
a dombon álltam s ormányommal ott
megsímogattam a holdat, a napot,
és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,
a zöld cincért, a kígyót, a kovát, -
most lelkem: ember - mennyem odavan,
szörnyű fülekkel legyezem magam - -" (József Attila: Medáliák)
"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni." Harry Lorayne. Így indult, egy erről szóló beszélgetéssel. Vitának azért nem mondanám, mert konszenzusra törekedtünk, ha nem is találtuk meg. MINDENT legfelül kell kezdeni. Dogma, mondtam. Miért is? - kérdezte. Azért, mert már egyszer végiggondoltam magamban, és ameddig jó okom nincs rá, nem szeretném még egyszer. Most akkor szíveskedj, mosolygott. Rendben, válaszoltam. Szíveskedem.
A ház -ezek nem az én szavaim - nem téglából lesz. A ház TERVBŐL lesz. S mi a terv? A KÉSZ HÁZ. De gondolhatnak bármire ház helyett. Gondolhatnak a gödörre is. A gödörre, aminek AZ ALJA A TETEJE. Látják, mennyire viszonylagos minden? Ha azt a földet, amit kihordtunk belőle, most szépen összerendezgetnénk egy csinos halomba, majd az egészet hagyományos celluloidra lefényképeznénk, előhívnánk, megfordítanánk, és ránéznénk, megkapnánk A GÖDRÖT. Mint (fordított) halmot, aminek a TETEJE - ami most a gödör alja - készült el a LEGKÉSŐBB. Vagyis, LEGALUL kezdtük. Tehát a gödör sem kivétel. De van itt egy kis bibi. Az tudniillik, hogy még mielőtt egy kapavágást ejtettünk volna, az a gödör MÁR MEGVOLT. Már odaértünk az aljára, ami, ahogy az imént leírtam, a teteje. Hogy nem megfoghatóan, "csak" a fejünkben? Itt kezdődtek a nézeteltérések.
Úgy vélem, hogy a gondolkodás sokkal magasabban szervezett, mint azt hisszük. Sokkal, de sokkal magasabban. Közönségesen jóformán semmi közünk hozzá. Amit koncentrálásnak nevezünk, az a figyelem összpontosítása, de ezzel vége. Ezt tudjuk: koncentrálni. És utána vagy történik valami, vagy nem történik. Vagy megjelenik a gondolat, vagy nem jelenik meg. Tudják, mihez hasonlít mindez? AZ IMÁHOZ. Nem is csak hasonlít, de ne menjünk ebbe most bele mélyebben.
Tehát megjelenik a gondolat. Nem mi jelenítettük meg, és az egész folyamathoz, amitől ott lesz a fejünkben, a mindennapok szintjén semmi közünk. (Persze, AMÚGY van közünk hozzá, ezért írtam, hogy "a mindennapok szintjén". Úgy is írhattam volna, hogy "ahogy az átlagember általában megéli".) Van az egésznek egy még faramucibb változata, amikor NEM IS AKARJUK, HOGY KÖZÜNK LEGYEN HOZZÁ. Amikor magunkat, mint tudatosságra törekvő személyt egészen egyszerűen kihagyjuk a dologból. Nem akarjuk átlátni, beérjük az eredménnyel. Mondjuk, intuitíve szeretnénk megragadni. Egy másfajta úton. "Tudod, ugye", írta nekem a minap egy barátom, "hogy egy halmaznak annyi részhalmaza lehet, amennyi a kettő a halmaz elemszámára emelve? Egy 20 eleműnél egymillió. 32 elemű, négy milliárd. A világ megismerhetetlen. No nem mintha ez baj volna, csak egy egyszerű tény." Rosszul fogod meg, válaszoltam. Nem arról az oldalról közelítesz hozzá, ahonnét kellene. Kellene, ha jutni is akarsz valamire a végtelen hajkurászásán kívül. Mintha VALAKI MÁS fejébe igyekeznél belelátni. S nem elég, hogy bele akarsz látni, de konzerválni is akarod, amit láttál, mint valamiféle örök és változtathatatlan bizonyosságot, közben pedig úgy viselkedsz, mint a szerelmesek, akik percenként kérdezgetik egymást, hogy "Szeretsz?". Azért teszed, hogy a válasz cáfolja az ellenkezőjét, de mindig meg kell kérdezned, mert soha nem lehetsz benne biztos. Egy feneketlen kút mélyére akarsz eljutni, és nem veszed észre, hogy az a kút csak addig feneketlen, ameddig MÁSBAN keresed. Onnantól, hogy erre rájöttél, a végtelen éppúgy súlyát veszti, mint a végső igazság, HISZEN AZ EGÉSZ CSAK TŐLED FÜGG. Mi is függ tőled? A DOLGOK SÚLYA ÉS JELENTŐSÉGE.
A mindennapok szintjén ugyanúgy nem mi gondolkodunk, ahogy magunkra sem úgy gondolunk, mint magunkra. Magunkra is úgy gondolunk, mint MÁSRA. Én, mondom magamban, és megjelenik bennem egy kép VALAKIRŐL. Egy olyan emberről, mint amilyennel százszámra találkozom az utcán. NEM MAGAMRÓL. Nem én juttatom a fejembe a gondolataimat. Én csak koncentrálni tudok, ideig-óráig. Kérni. Még összerakni sem tudom őket rendesen. Felvetődnek variációk, és ezek között kellene döntenem. Vagy szerencsém van, és jól döntök, vagy nincs, és rosszul. Ezen a szinten ez lutri. Onnantól nem lesz lutri, ha azonnal a császárra apellálok, mint egykor Pál apostol. Ha azonnal az intuícióhoz fordulok.
Így vagy úgy, ha sikerül, megkapom a kész művet. Nem is megkapom, hanem FELISMEREM. Olyan tökéletességben, amilyen tökéletességben soha elkészülni nem fog. Egy másik művet akkor? Nem, lényeg szerint ugyanazt. Lényeg szerint az, ami megvalósul, ANNAK az ANALÓGJA. Sőt, annak az EGYIK analógja. Hiszen el lehet készíteni pontosabban. Aztán még pontosabban, majd annál is pontosabban. És ismét találkoztunk a végtelennel, analógok végtelen sora formájában. Tudják, mi a közös ebben a sokaságban? AZ A RENDEZŐELV, AMELY MINDEGYIK LÉNYEGÉT ADJA. Az, ami nélkül egyik se lenne az, ami. Az, ami még azelőtt megvolt, mielőtt az első kapavágás megtörtént volna.
De a gyakorlat! Én két lábbal a földön állok, mondta a beszélgetőpartner. A gyakorlatban mégis alul kezdjük az egészet. Az alapoknál.
Képzeljenek el egy vállalati hierarchiát. Ne egy magyar állami vállalatét, hanem egy jól prosperáló piaci vállalatét. Mi szerint épül fel? FONTOSSÁG szerint. Legfelül vannak a legfontosabb emberek, legalul a legkevésbé fontosak. A nélkülözhetők. Legfelül vannak azok, akik meghatározzák a vállalat arculatát, legalul, akik nem. Hogy FIZIKAILAG hol helyezkednek el, mindegy. Egy tábornoki bunker lehet több emelet mélyen a föld alatt, de attól még tábornoki bunker. Melyik egy háznak a legfontosabb része? AZ ALAP. Utána következnek azok a szerkezeti elemek, amelyek meghatározzák a házat, legvégül a tető. Amikor az építkezés idáig eljutott, már nem a tető fogja meghatározni az addigiakat, hanem az addigiak a tetőt. Hol kezdtük az építkezést? Alul? Hol kezdik egy vállalat felépítését? A segédmunkásoknál?
Gondoljanak a gödörre. Hol van a tető? Fent? Hol van az alap? Lent?
Hiába állnak két lábbal a földön, ha nem az éggel kezdik.
2016. 01. 27.