Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

"Holnap odaadnám Vonának az országot" - mondta Bayer Zsolt. Hat hónapra, tette hozzá. Én négyet mondtam, ha ez bekövetkezik, a Tanácsköztársaság 133 napját, ami pont elég volt a világháború elkezdte mészárosmunka befejezéséhez. Valószínűleg Bayer csak viccből mondta, amit mondott, bár a vicceknek is van jelentése, néha sokkal több, mint a "hivatalos" kijelentéseknek. Mindennek van jelentése. A legártatlanabbnak tűnő dolgoknak is.
1986-ban egy évig laktam együtt egy lánnyal. Közben azért találkozgattam az előző barátnőmmel, bár semmi nem történt. Egy szép napon ez a lány megkért - elromlott náluk a kazán -, hogy a munkája után, amikor senki nincs otthon - ő más időrendben dolgozott, mint mi -, hadd fürödhessen meg nálunk. Természetesen, válaszoltam. A másik lány is tudta, de nem szólt semmit. Nem találkoztak, csak a törülközője mellett állandóan ott lógott egy kis zöld törülköző. Mígnem aztán az előző barátnő állandósította a fürdéseket, kazántól függetlenül, és ez a lány nem bírta tovább.
Az ember még a törülközőjét sem akasztja véletlenül egy másik ember törülközője mellé.

Forgatókönyvek vannak. Muszáj lenniük, tehát vannak is. Megint Miss Marple módszerével élünk. Kötögetünk és gondolkodunk. Amikor annak idején Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába, még egy határvillongást is el tudtam volna képzelni. Valaki kilő valamit ide, ami becsapódik egy szántóföldbe, vagy egy jól bebiztosított, éppen üres, veszteséges gyárba, utána fordítva. Le is írtam. Akkor, ha valamiért szükség van rá. Valami MÁS nagyon rosszul sül el, itt és ott. A két kutya, amelyik acsarkodva rohangál a kerítés két oldalán, minden kockázat nélkül. És ha egy helyen nincs kerítés, vagy van rajta egy lyuk, úgy tesznek, mintha folytatódna.
Forgatókönyvek mindig vannak. Valamikor a nyolcvanas évek elején úgy volt, hogy a Zrínyi Katonai Akadémia (a vezérkari akadémia) könyvtárában fogok dolgozni. Itt csak kétféle anyag van, mondta tájékoztatásképp a parancsnok: titkos és szigorúan titkos. Amikor kiment valamiért, puszta kíváncsiságból belenéztem a hozzám legközelebbibe. Az volt a címe, szó szerint, hogy "Az osztrák csapatok védekezési lehetőségei a hadsereg támadási irányában." Nekünk az olaszok ki voltak jelölve, ezt tudtam, nade az osztrákok...azok SEMLEGESEK, futott át azonnal rajtam. Nem, nem támadtuk meg őket, de ha minden kerék törik...
Szóval, forgatókönyvek vannak. A Fidesz szereti a történelmet. Károlyit állítólag nem szereti, de ha csak azért adta volna át a hatalmat Kun Béláéknak, hogy aztán megbukjanak és visszavegye, majd revánsot vegyen...visszavette Horthy, idegen segédlettel persze. Revánsot még (másféle) idegen segédlettel se tudott venni, de megpróbálta. Ha tehát a vég (a saját vége) nagyon közeli látótávolságba kerülne, a Fidesz is megpróbálná. Például úgy, hogy hagyja a Jobbikot nyerni. Látszólag versenyezik, de valójában nem versenyezik. Mint az MSZP legutóbb. Ebben én vagyok egészen biztos. El lehet róla képzelni, és ez éppen elég. Mindent el lehet róla képzelni. És akkor sanszos, hogy megmentőként térhet vissza. Mint a régi trükk az áremelésekkel. Terjeszd el, hogy kétszerese lesz, és örülni fognak, ha csak a másfélszerese. Talán ők is olvasták, amiket arról írtam, hogy le kell menni a gödör aljáig. Hogy a Jobbik megpróbálása kihagyhatatlan. (Egészen biztosan olvasták, ahogy mindent olvasnak, amit írok - EZ nem Miss Marple-, ha valaki nem hiszi, vessen egy pillantást erre: A hamis fáraó.) Hogy ezeknek a rendszereknek MAGUKTÓL kell összeomlani. Az idegen beavatkozás, ha sor kerül rá, már csak a végjáték meggyorsítását szolgálja. Ha nem, akkor még hátra van egy menet. Lásd a második világháború utáni Európát és a nácizmus felerősödését.
Persze ez veszélyes dolog, a Fidesznek is. Hátha a Jobbik arculatot vált. Már most elkezdte. Nem gondolja komolyan, de ezt mutatja. Vonában pontosan annyira lehet megbízni, mint a tanítómesterében. Meg mint az ideáljaiban. És hátha hagyják. Végülis, Hitlert is hagyták, Mussolinit meg még Churchill is szerette egy darabig. Hiszen rendet csinált, mondta.

Olyan lehet ez, mint a boldogság legkönnyebb elérése. Csak egy nagy követ kell tenni a cipőnkbe. Nagyon boldogok leszünk, amikor kivesszük.
Már, ha ki tudjuk venni. És már, ha nem nyomorítja el addig a lábunkat. Dehát...hogy is énekeltük gyermekkorunkban? "Ezért a célért semmi sem drága."
Már, akinek.

2015. 03. 30.

 

Szerző: 
Gaál Péter

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1