"Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával. Az embernek a tulajdon családja lesz az ellensége." (Máté 10, 34-36)
És ez nem csak Jézus követőire vonatkozik. Pavel Trofimovics Morozovra ma már kevesen emlékeznek, pedig még operát is írtak róla. Pavel egy tizenhárom éves kisfiú volt, aki - a hivatalos verzió szerint - államellenes tevékenység vádjával feljelentette saját édesapját. A családja ezek után bosszút állt, és megölte Pavelt. Az OGPU szélsebesen cselekedett, és - egy nagybácsi kivételével - mindenkit kivégzett.
Pavelnek szobrot emeltek, könyveket írtak róla, és bekerült az iskolai tananyagba.
Persze, a kultuszon kívül nagy valószínűséggel semmi sem így történt. Trofim, az apa egy időben a falutanács elnöke volt, s ilyen minőségben megpróbálkozott a lehetetlennel, a beszolgáltatás teljesítésével, hogy közben a falubelieknek is maradjon valami. (Van aki úgy tudja, az volt a bűne, hogy elhagyta a családját.) Pavel 1931 novemberében jelentette fel, tíz év kényszermunkát kapott érte, a kisfiút azonban még csak meg sem nagyon dicsérték. Pavel ezek után mindenkit feljelentett, akiről megtudta, hogy félretett valamit, vagy akár csak elégedetlenkedett. Végül eltűnt. 1932. szeptember 4-én, egy áfonyásban találták meg az ő és fivére, Fegya holttestét. A nyolcvanas éveikben járó nagyszüleiket, tizenkilenc éves unokahúgukat és egy nagybátyjukat azonnal elfogták, bíróság elé állították (védelemről szó sem volt), majd a halálos ítélet kimondása után meztelenre vetkőztették, és egy gödörben agyonlőtték őket (e verzióban a nagybácsi is meghal). Trofimot valószínűleg a munkatáborban lőtték agyon. Jurij Druzsnyikov kutató szerint Pavel és Fegya kivégzője egy Szpiridon Kartasov nevű OGPU-s volt, aki puskatussal és bajonettel végzett velük, más változatban a környékbeli gyerekek, akikkel egy puskán vesztek össze.
A szovjet érában a családtagok szembeállítása mindennapos gyakorlat volt. Sztálin különösen a feleségeket szerette túszként fogva tartani, kezdve az államelnök, Mihail Ivanovics Kalinyin feleségétől, a pisze orrú, észt Jekatyerina Lorbergtől Szergej Mihajlovics Bugyonnij, a nagy bajuszú lovassági marsall (házvezetőnőből előléptetett) feleségén keresztül külügyminisztere, a Kőfenekű Vjacseszlav, azaz Vjacseszlav Mihajlovics Molotov (született Szkrjabin) feleségéig, Polináig. Persze nem csak túszként tartotta fogva a feleségeket (és más rokonokat), hanem legtöbbször ki is végeztette: így járt egyebek mellett titkára-bizalmasa, Alekszandr Nyikolajevics Poszkrjobisev felesége, Bronka. Majd találunk neked másik feleséget, vigasztalta a titkárt Sztálin. És ezek az emberek nem csak eltűrték mindezt, hanem - nagyon kevés kivétellel - meg is tagadták addigi szeretteiket. Minden "vallás" ugyanezt várja el (bármely eszme mindenek fölé helyezése vallás). Durvább kivitelben az történik, mint Sztálin alatt a Szovjetunióban, szelídebb kivitelben az, ami Magyarországon Orbán Viktor pálfordulása óta. A Vezér (uralkodó), úgy is, mint Főpap, maga a Patriarcha, a Haza Atyja, az egész nép atyja. A Gazda (Hozjájin, a Vozsgy, Vezér - a 2010-es választások idején Orbán Viktort is vezérlő tábornokként emlegette Bencsik András - után Sztálin másik elnevezése) AZ EGÉSZ NÉP BIRTOKOSA. Nekem nem lehet feleségem, hangoztatta a Führer egészen a Götterdämmerung, istenek alkonya 1945-ös beteljesüléséig. "Én Németországé vagyok." És, gondolta hozzá, Németország az enyém. A gyerekeitek már most az enyémek, üzente a kételkedő német szülőknek. Hitler - Németország, Németország - Hitler, harsogta Rudolf Hess az 1934-es nürnbergi pártnapon, Leni Riefenstahl kamerái előtt. De már Augustus császár is hasonlóan gondolta Rómáról.
A család, pusztán azért, mert család, nem tart össze semmit. Ha van valami, aminek alá lehet rendelni, akkor alá is rendelik. Én soha nem néztem végig egyetlen epizódot sem a Dallasból, de nagyjából tudom, miről szól. Pénztől a hatalomig, eszmétől a birtoklás egyéb formáiig mind-mind szétválaszthatják. Érvényes ez uralkodókra és közemberekre is. Házastárs, szülő, gyerek sem számít. A család alapja - valahol, mélyen bent - továbbra is a birtoklás. Az számít családtagnak, aki birtokolható. Ha nem birtokolható, akkor a válás csak idő kérdése. Vagy a kapcsolat átértékelődése. De erről majd a következő részben.
Az elbánás is hasonló a tulajdonnal való bánáshoz. Ha házastárs, ha leszármazott, ha szülő. Ha uralkodó az illető, ha közember. Annyi a különbség, hogy az uralkodón, a Gazdán nem kérik számon, a közemberen - mert az az uralkodó tulajdona - már igen. Dávid király egyszerűen megölette Bethsabé (Salamon édesanyja) korábbi férjét, a hitteus (hettita) Uriást, másik oldalról nézve Bethsabé szabadult meg tőle, hogy királyné lehessen. Dávid Bethsabén kívül két emberhez ragaszkodott igazán: az apjával együtt Gilboa mellett a filiszteusokkal vívott csatában elesett Jonatánhoz, elődje, Saul fiához, akihez nagy valószínűség szerint homoszexuális kapcsolat is fűzte, és ellene támadó saját fiához, a Joáb fővezér kivégezte, hajánál fogva egy tölgyfán fennakadt Absalomhoz. Bethsabé viszont csak Salamonhoz: ki is eszközölte, hogy Dávid idősebb fia, Adónia helyett ő kapja a királyságot. "Dávid sem volt hibátlan. Különösen a hivatalával való visszaélés, amely a Bethsabéval való súlyos bűnben nyilvánult meg, mutatja meg, mennyire emberi volt Dávid. De kevés ember tartott olyan mély bűnbánatot és élt olyan odaadással Isten felé és kereste az Ő közelségét, mint Dávid", írja Dávidról egy bibliakommentár. Ez akkor az emberi? Úgy tűnik, ez.
Lucius Domitius Ahenobarbus, azaz Nero császár előbb leszúratta férjgyilkos anyját, Agrippinát (miután nem tudta sem megmérgeztetni, sem vízbe fojtatni, sem más módon eltenni láb alól), majd egy dührohamában hasba rúgta terhes feleségét, Poppeát, az ő halála után megölette sógorát, végül Poppea előző gyermekével (egy kislánnyal) is végeztetett.
Ilja Repinnek van egy elég ismert festménye: Rettegett Iván és fia. Rettegett Iván (Ivan Groznij) 1581. november 16-án egy vita során meggyilkolta saját fiát, Iván trónörököst. Az alattvalók számára már huszonegy évvel azelőtt, felesége, Anasztázia halála után "rettegett"-é vált. A - nem csak orosz - uralkodóknál nem ritka a paranoia. Iván esetében a vérengzésekhez valószínűleg Syphilus pásztor Girolamo Fracastoro olasz orvos és költő megénekelte betegsége is hozzájárult, de ez a magyarázat a megölteken már vajmi keveset segített.
Az oszmán birodalom fénykorában a polgárháborúk elkerülését szolgáló, a számbajöhető riválisokat érintő testvérgyilkosság I. Bajazid (Abu Jazid: a Számvevők Atyja) 1389-es trónra lépése óta minden új szultán trónra lépésekor kötelezőnek számított.
Jó, de akkor hogy van ez? Lehetetlen a családon belüli összetartás? Meddig család a család? Ameddig az utódok a maguk lábára nem állnak, vagy azontúl is? Egy medvénél, ha már az előző részben őt hoztuk fel példának, könnyen eldönthető. Ha egy hím jegesmedve találkozik saját bocsával, különösen szűkös időkben, zsákmánynak fogja tekinteni. Ha egy farkasfalkából kiszakítanak egy kölyköt, később nem fogja befogadni. Jó esetben elzavarják, rossz esetben megölik. Nem kell hozzá sok idő. Fogságban már az is kockázatos, ha csak egy állatorvosi kezelés idejére kiemelnek egy falkatagot (amely általában rokon). Az azonos nemű kutyák általában beérik a rangsor tisztázásával. Vagy a párzással. Mintha idegenek lennének. Elvégre... azok is.
A törvény vajmi kevés segítségünkre van. A törvény a BIRTOKOT védi. Azt védik az indulatok is. Van ennél több, de az nem a család lényege. Ahhoz nem kell családot alkotni. Az két vagy több ember érzelmi kapcsolata. Ha tudományról beszélünk, akkor nem a jog, hanem a pszichológia területe.
Szóval, lehetetlen a családon belüli összetartás? Vagy az egész csak a tulajdonhoz való ragaszkodásról szól?
Innét folytatjuk. Befejezése következik.
2015. 06. 16.