Adjon Isten, édes testvér: van-e sajt, szalonna, kenyér? Ezt Jáger Jóska mondta a hasonló című népdalban, illedelmesen, rablás előtt. Aztán a végén persze agyonvágták, de tisztességgel eltemették. "Három lovon jövök érted, / úgy viszlek a temetőbe, / úgy viszlek a temetőbe, / abba az idegen fődbe."
Nem eszünk állatot. Csak állatot eszünk, esetleg még gyümölcsöt, meg zöldségeket. Isten ments, kizárólag növényeket, jó, tej és tojás jöhet. Tej? Az nagyon egészséges: a kisbocinak. Minden állat abbahagyja a tejivást elválasztás után, egyedül az ember gondolja úgy, hogy szoptatását a tehénnek kell folytatnia. Nem véletlen, hogy a természeti népek laktózérzékenyek. Mi is azok voltunk, mindenki, csak azután megszoktuk. Ták. Az őseink. De néha előjön. A tojás meg maga az egészségtelenség. Csucsog benne a koleszterin. És szegény kiscsibe. Ha nem lámpázzák. A tojás csimborasszója a húsznapos tojás. Még egy nap és kikelt volna, szegény, de így nem, mert megfőzik, és megeszik szőröstől-bőröstől, akarom mondani tollastól-csőröstől. A kínaiak, meg aki még odamegy, és erre vágyik.
Kínában egyébként is megesznek mindent, bárhol él, a sztratoszférától a föld magjáig bezárólag. Ha valahol másfél milliárdan szoronganak, ott nincs finnyogás. Amikor szinte egész Kínát végigutaztam, lentről felfelé, szabadon mindössze három állatot láttam: két galambot és egy verebet. A galambokat egy buddhista kolostorban, a verebet Shanghai utcáján, gondolom, véletlenül. Bicikliző polgárokat viszont gyakran láttunk, mögöttük szatyorban egy-egy megkötözött kiskutyával. Azért találkoztam póráz végén levő kutyával is, például Pekingben. Egy kislány vezette, és annyira meglepődtünk, amikor megláttuk, ottani természetes környezetétől, a rizs-zöldség körettől eltérő körülmények között, hogy megálltunk. Amint a kislány észrevette, hogy nézzük, rémülten ölbekapta, és elszaladt. Ezt ugyan nem fogjátok megenni, gondolhatta.
Jó, és India? India más. Más a lelke. Ott is majdnem másfél milliárdan szoronganak pedig. Nem mindig volt így, csak addig, ameddig az angolok be nem tették oda a lábukat. Addig a kétszázmillió volt a plafon. Én jártam a dzsaipuri maharadzsa kastélyában: a szúró-vágó fegyvereknek olyan változatosságát sehol másutt nem láttam, mint ott a falakon. Sarlóban végződő nyílvesszők, amelyek lekapják az ellenség fejét, kardok-kések-lándzsák, egy szadista ott helyben elélvezne. Ha kihúzom, egyben kibelezlek, ki se húzom, már attól szétroncsol, ha beléd szúrják, két él, három él, négy él, nem folytatom. Ez az egyik véglet, a születésszabályozás indiai módra. A másik meg a dzsainisták, akik még a templomukban is kendőt kötnek az arcuk elé, nehogy véletlenül beszippantsanak egy muslincát, azaz a nagypapát muslinca alakban, ha véletlenül azt valósította volna meg előző életével. A szent tehén már nem egyértelmű, mert bár ott kóricál mindenhol, de annyira azért nem szent, hogy szekér elé ne fogják. Hogy aztán még mi történhet vele, ahol senki nem látja, azt ne firtassuk. Annyi ember között elvész a bába, vagyis könnyen kiöntik a fürdővízzel, akarom mondani, simán eltűnhet egy fazék mélyén. Ha Krisztust meg lehet enni minden misén, akkor egy tehenet miért ne lehetne, még ha szent is? Jeruzsálem ostromakor, Krisztus után 70-ben is megettek mindent, ami a Templom raktárában Istennek való áldozatra szánódott. "Bolondok ezek. Elzabálják az egyetlen lény elől, aki segíthet nekik", csodálkoztak a rómaiak. Nekik viszont ott volt a tiberisi nyelvhal, ami a Cloaca Maxima torkolatánál élt. Szaron, mondta Julius Caesar. Ő nem fog szart rakni a tányérjára, és nem is rakott. Pedig a legdrágább értelek egyike volt, igazi sláger. Garummal, vagyis rothasztott hallével (egy korsó garum ára két rabszolgáéval vetekedett) leöntve az istenek eledele.
Viszont az ókorban nem okoskodtak annyit. Volt, amit tiltottak, lehet vitatkozni, hogy a disznót például egészségügyi okokból-e, vagy másért, de alapjaiban elfogadóak voltak. Ha disznó lennék - majdnem vagyok, azaz vagyunk, nem véletlen, hogy például sertésszívet, de legalábbis billentyűt emberi testbe is ültetnek -, csak helyeselni tudnám saját tisztátalanságomat. Milyen boldog vagy te, sáska, írtak a görög óda-szerzők. Dehogy volt boldog, szegény feje. Sok helyen ma is imádják. Mexikóban pattogatott kukoricaként ropogtatják a szárított rovarokat, az agávépálinkák elengedhetetlen része az agávékukac, amit sózva sörkorcsolyaként, akarom mondani pálinkakorcsolyaként is eszegetnek. Ott aztán lehetne beszélgetni Bicsérdi Gézáról és az ideális táplálékról, a virágok illatáról.
Nos, az ember rengeteg butaságot ki tud találni. Más oldalról rengeteg okosságot, mert egészen biztos, hogy nem minden táplálék jó mindenkinek, mindig és mindenhol. Csak ne merevedjünk bele semmibe. Hogy az ősember mit evett és mit nem, abba végképp ne. Egyrészt nem vagyunk ősemberek, másrészt jó okkal feltételezhető, hogy annak is örült, ha egyáltalán ehetett. Ha az ősemberből indulunk ki, akkor azt kellene csinálni, hogy egyik nap teleesszük magunkat mindennel, ami a kezünk ügyébe akad, sorrendtől és mennyiségtől függetlenül, aztán három napig semmit, majd egy kicsit bármikor, megint semmit, aztán kicsit többet, megint kicsit többet, semmit, majd megint annyit, amennyit látunk. Az összetételről nem beszéltem, mert az egy másik neuralgikus pont. Ha lehet, nyersen, a colitisesek (bélgyulladás) örülni fognak. De ettől elmúlik a colitis, vágja rá egy természetgyógyász, hát, ha ez ennyire egyszerű volna. De kit érdekelnek a bélbetegek, maradjon a nyers koszt. Néha némi véres marhahús. Lehet sertés is, ha megkockáztatjuk az Aujeszky-kórt és a borsókát. De ha az ősember megkockáztatta, mi miért tegyünk kivételt? A bélféreg is kifejezetten egészséges, olvasom egyre több helyen, ma többek között autoimmun-betegségek gyógyítására használják. A halál a bélben lakozik, és ha ez a kedves állatka van olyan szíves, és kipucolja, akkor hagyjuk békében szaporodni. Legalább nem hízunk el. Hogy meddig élt az ősember? Hát...lapozzunk.
Milyen kurva nagy szerencse, hogy 1. mindenevők vagyunk, legalábbis fogazatunk alapján (nemnem, növényevők, vagy éppen ellenkezőleg), 2. válogathatunk (már aki, még a sokkal jobb szociális körülményeket biztosító Kádár-korban is vicces volt, amikor a nyugdíjas néninek gépsonkát javasolt az orvos), 3. nincs más dolgunk, mint ezzel foglalkozni.
Paleo Pipi lesz a nevem ezentúl, írta tegnap este egy barátnőm.
2014. 11. 14.