Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

 

 

Hát, ha már ilyen vihart kavart, amit Bajnairól írtam. Legelőször Iványi Gyurinak válaszolnék, igen nagy tisztelettel. Gyuriról annyit tudok mondani, hogy az egyik legtisztább gondolkodású ember, akivel valaha találkoztam. Kicsit hasonló idealizmus tekintetében (bár mintha engem vádolt volna ezzel) az én Csókay András barátomhoz, aki meglehetősen híres agysebész, szinte teljesen kerek ötven éve is merem, együtt jártunk általánosba is, gimnáziumba is, ugyanazon osztályba. Egyik liberális, a másik konzervatív-vallásos, más különbség nincs. Az előbbi is olyan vallásféle. Ideológia, arról is tervbe vettem az írást, de már két napja halasztódik. Itt van az emlékeztető az asztalomon, erre is sor kerül nemsokára. Az egyik nagy különbség köztem (a HMP között) és a különböző receptúrák szerint gondolkodók és társaságok között, hogy itt nem a receptúrával kezdődik minden. Nem olyasmivel, hogy végy fél macskagyökeret, frissen leölt fekete jérce háját, ezerjófüvet, kutyatej nedvét, fűzfaháncsot, adj hozzá kis borecetet, hibátlan, hatnapos borjú szívét, és miközben forr, járd körül a nagy fűzfát a folyóparton tizenkétszer, ha pedig kész, kapj be belőle napi három evőkanállal, és minden megoldódik, de olyasmivel sem, hogy a Nyugat (Kelet, Észak, Dél) a megoldás az összes bajunkra, pláne a piacgazdasággal kombinálva. Népámítással sem, mint a szabadság és demokrácia. Lefordítva: nincsenek korlátok és mindenki uralkodik. (Ne mondja senki, hogy "nem úgy értette". Akkor beszéljen úgy, ahogy érti. Ha a szabadságnak korlátai vannak, akkor az nem szabadság. Olvassuk el párszor az Eszméletet József Attilától. Ha nem uralkodik mindenki, akkor az nem demokrácia. Képviseleti pedig akkor volna, ha a képviselő a formálisan őt megválasztókat képviselné. Erre viszont esélye sincs.) Ha meg mindezeket komolyan gondolja, hát az az idealizmus. Vagy utópisztikus észjárás, kinek hogyan tetszik.

Nem kell beleavatkoznunk a Teremtő (ateistáknak ide a megfelelő fogalom behelyettesítendő) dolgába. Nem fog menni. Az ember olyan, amilyen. A vége úgyis az, hogy nem megy, az Istennek sem, jönnek a válságok, katasztrófák, erőszak, előtte - épp ma írt itt egyik ismerősöm a tudati átalakítás szükségességéről - az erőszak. A válság NEM természetes része egy rendszernek. Az annak a jele, hogy valami, szép gyurcsányi kifejezéssel élve, el lett kúrva. Ha a válság egy rendszer jellemzőjévé válik, elidegeníthetetlen részévé, akkor a rendszer lett elkúrva. Mondok egy példát. Sokáig meddő kísérleteket folytattak az angol bulldog kitenyésztői, hogy az úgynevezett bulldogharapást (az alsó fogsor előrébb van, mint a felső) kijavítsák, de ez nem ment. Nem is mehetett, mert a fejforma determinálta. Attól kezdve, hogy ezt a tényt felismerték, azt mondták, hogy A BULLDOG ILYEN. Kiállításokon az lett a hiba, ha véletlenül nem volt olyan. Nos, a piacgazdaság válságokkal terhelt. Ilyen, és ilyennek kell elfogadni, ha el akarjuk fogadni. Csak azt ne mondjuk rá, hogy ez a természetes, vagy ez a jó. Van - lehet - persze olyan gazdaság is, ami nem tiszta piacgazdaság. Másképpen, ami egy nézetből piacgazdaság, más nézetből meg nem (legalábbis nem tiszta) piacgazdaság. Az is, meg nem is. Mutatja is a piacgazdaságra jellemzőket, meg nem is mutatja, vagyis képes kivédeni a válságok negatívumainak egy részét. Nem fogok most belemenni, mert túl hosszú volna.

Minden attól (is) függ, honnan nézzük. Az emberek nagyon sokszor ugyanarról beszélnek, csak más nézőpontból közelítik meg, és azt hiszik, vitatkoznak. Ezért (is) nagyon fontos a definíciók egyeztetése. Itt van például a Szent Korona (példa! NEM a Szent Korona-tan reklámozása, pardon, futtatása). Amire hívei azt mondják, hogy az a magyar nemzetet és földet képviseli. Nos, az csak az Isten nézőpontjából képviseli a magyar nemzetet és a földet, a magyar nemzet nézőpontjából az Istent képviseli. Ezzel aztán lőttek is a Szent Korona-tan demokratikus jellegének, és még egy szót nem szóltam arról, hogy kit értettek megalkotói "népen", azaz inkább "nemzeten". A MAGYAR NEMESSÉGET, kedves elvbarátaim. A magyar nemességet. Ami, és a nép, ugyebár, kettő. Tehát, a HMP - és én - nemhogy nem szeretne beavatkozni az anyatermészet dolgába, hanem épp azt a keretet és prioritási sorrendet akarja helyreállítani, ami az anyatermészet dolgát lehetővé teszi. Hazugságok és félrevezetés, manipuláció és tartalommal nem azonos fogalmak használata (és ez nem csak ELMÉLET, mert nagyon is gyakorlati dolgokat építenek rá, például ilyenekre épült a Bajnai visszatérését előkészítő Bajnai-beszéd), tudatátalakítási kísérletek, ha nem megy, szimpla erőszak, de akár csak meggyőzés (értsd: győzködés), uniformizálás, a valóság egy részének (legyen az piac, vagy vallás, vagy vallással ekvivalens ideológia), másként nézetének a valóságra való (meddő) ráerőltetési szándéka mást nem hozhat, mint keservet, bajt, háborúskodást, tragédiákat. Lehet, hogy az a rendszer, ami a legjobban közelít a természeteshez (értsd: ahhoz, ami mindenféle elmélet nélkül a történelemben létrejött és huzamosabb ideig fennállt és működött), és amit mi preferálunk, az egyik (ALSÓ) nézetből színtiszta demokrácia (Gyuri már mondott ilyet nekem). A másik nézetből, FELÜLRŐL nép által jóváhagyott autokrácia. Valójában ez se, az se, illetve mindkettő. El lehet vele játszani, hogy micsoda, ha valakinek sok ideje van, de ezt bízzuk a politológusokra. Nekik sok idejük van ilyesmire. Hogy pedig mivel töltjük meg a - végre - egészséges keretet? Ami a helyzetnek megfelelő. Ne keveregjünk az ilyen és olyan "tiszta" elméletek között. A valóságot is csak komplexen lehet megragadni. Még az emberi testet is, erre kezd az úgynevezett holisztikus, a szervezet egészét gyógyító orvostudomány rájönni. Nincs "tisztán" liberális, vagy "tisztán" konzervatív, sőt "tisztán" náci sincs. Mindenki egy kicsit ilyen is, olyan is, hozzátéve a magáét, ami viszont már egyedül csak rá jellemző. És minden helyzetben azt az oldalát kell elővenni, ha meg akarja a helyzetet oldani, amely abban a helyzetben a legcélszerűbb, tehát amely annak a helyzetnek a jellegéhez a legjobban passzol. Ha megtámadják Magyarországot, elsősorban nemzetinek kell lenni. Ha arról van szó, hogy a vályúé vagy a szellemé az elsőbbség, konzervatívnak. Ha egy liberális gazdasági környezetben kell boldogulni, liberálisnak. Van általános recept? Van olyan ideológia, ami MINDENRE jó? Hát hogy volna? Egyetlen dolog van, ami minden mást megelőz: hogy olyan rendszert építsünk fel, ami HATÉKONY. Amelyben ez is, az is, a legnagyobb elérhető hatékonysággal működni képes, ha arra van szükség.

 

Ezzel talán annak a kedves úrnak is sikerült válaszolnom, aki megkérdezte a Bajnai-írás után, hogy "kit futtatok".

 

2012.10.24.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1