Hó, tüntetés, szomorúság. A szomorúsággal kezdődött. A Mammutban találkoztam egy régi barátnőmmel (azt mégsem írhatom, hogy a HMP vezetőségi tagjával, ez most nem párthíradó). Alig voltak bent. Már tegnap se sokan (akkor másvalakivel találkoztam ott, ilyen hidegben egészen praktikus), bronzvasárnapkor, ma még kevesebben. Pest felé haladva aztán előkerültek a vásárlók: a Margit körúti turkálókban voltak. Ami azt illeti, a Váci utca se volt túlzsúfolt. Egy tányér gulyásleves - megengedtem magamnak ezt a luxust a Vörösmarty téren - ezerszáz forint, egy féltenyérnyi mézeskalács hatszáz. Kolbászsütő, képes reklámmal, hogy azt mondja: hungarikum. Valódi mangalica, a fotón két angol hússertés-gyermek. Disznó, disznó, egyremegy. És az átlagos vásárlói hozzáértést alapul véve a pultban tekergőző kolbászok beszerzési helye akár a sarki közért is lehet. Lemegyek Alfába, ahogy a régi reklám mondja. Máskülönben a mangalica semmivel se különb a nem mangalicánál, ha ugyanúgy tartják. A szürkemarha pedig kifejezetten rossz minőségű, nem márványos, jó sztéket például nem lehet belőle csinálni. Nem is ez volt az erénye, hanem az, hogy lábon kiment Bécsbe, előtte meg nem igényelt istállót. A magyar tarka, az más, de annak nincsenek olyan szép hosszú szarvai. Kétezer-ötszáz, szólít meg minket egy árus. Külföldieknek háromezer-ötszázért adnám, teszi hozzá hamiskás mosollyal. Közben a kollegina elmesélte, hogy három napja a fia epilepsziás rohamot kapott az utcán. Kijött a mentő, megvizsgálták, majd mindent rendben találva felajánlották, hogy vagy otthagyják az út szélén, vagy beviszik egy kórházba, és aztán lébecolhat bent egész éjszaka. Haza nem lehet vinni, bár a szomszéd utcában lakik. Hazament egyedül. Ő legalább nem halt meg, mint a múltkori néni, száz méterre a rendelőtől és kórháztól. Egy mosolyt se nagyon látni. A karácsonyfák is megritkultak, már ott is, ahol lakom. Az a Rózsadomb teteje, ahol tavaly halomszámra állt a fa, luctól a normandiai és ezüstfenyőig, ma jó, ha húsz darab van. Szomorúság ül a városon. Füst és szomorúság. Közeledve a zsinagógához nagy, modern menóra. Végtére is Hanuka van. A fények ünnepe. Fény viszont nem lesz: három égő kivételével az összeset kitörték, a testet pedig összefirkálták.
Az Astoria mellett találkoztam, akkor már egyedül a tüntető diákokkal és az első hópelyhekkel. Két rendőrautó ment elöl, egy rabszállító és további négy-öt utánuk. Nem voltak sokan. Már csak a dobolás miatt is érdemes volt velük menni, rég hallottam ilyen jót. Elmegy az Orsós Viktor a kurva anyjába, mondta mellettem egy hajléktalan. Most mit érzel, Orbán, mondták a tüntetők. Nem érez semmit. Már rég otthon van, vagy másutt. Talán nem is tud az egészről. Miért is tudna? Nyugodt emberek, nyugodt rendőrök, mondaná Pintér. Ami alatt azt kell érteni, hogy MOST senki nem hajigál égő benzines palackokat és nem borogat autókat. Még egyelőre. Miért is borogatna? MOST senki nem mondja nekik, és NEKIK hiába is mondaná. Meg különben is, rég otthon van, vagy másutt. Az Alkotmány utcáig mentem velük. Gondoltam is rá, hogy ez kimaradt az átkeresztelésből. Már egy éve Alaptörvény utcának kellene hívni. Azt skandálták, ismételve és sokszor: gyertek velünk! Gyertek velünk!
De nem ment senki. Még a külföldiek sem. Azok is csak fényképeztek inkább.
2012. 12. 10.