"Bárminek a nevében lehet totalitárius diktatúrát kiépíteni. A lehető legvéresebbet. Vagyis az 'iszlám' itt éppen annyit játszik, mint például a 'kereszténység'. Lásd szelíd kivitelben a mai magyar és lengyel próbálkozásokat."
Ezt kivételesen én írtam. Közben szó esett még a "hideg libamáj, zsírjában" elkészítésének módjáról, amit a partner szerint sütnek - ő süti -, szerintem meg főznek, előtte tejben áztatják (brrr, írta a partner, na igen, ez nem kóser konyha), és a forró vízbe beleteszik a hájat, amit, miután kiolvadt, lefölöznek, és ráöntik a főtt májra, majd az egészet lehűtik. Mentségére legyen mondva, előszörre nekem is különösnek tetszett ez az eljárás.
Nos, hogy a tárgyra térjünk - röviden, Péter, röviden -, nem mindegy ugyan, hogy mit favorizálunk, de ha ez távol esik az emberi természettől, illetve az adott kortól, akkor annyi, mint halottnak a csók. A legtöbb, amit tehetünk, hogy igyekszünk alkalmazkodni. Igyekszünk ahhoz a valamihez konvergálni, amit törvénynek nevezünk. Nem deklarált, hanem természetes törvénynek. Nem de jure törvénynek, hanem de facto törvénynek. Ami persze szintén millióféleképp nyilvánulhat meg. Elszabadulhat, mint Django, beszoríthat, mint Savonarola vagy Kálvin, és ember legyen a talpán, aki megtalálja a középutat.
Az ideológiak és vallások a valóság szeletei. A valósághoz jobban-kevésbé közelítő szeletek. Nem többek.
De "az ideológiák alapstruktúrái és az azokban megmutatkozó ellentmondások és kényszerek utat törnek". E tekintetben nem egyformák tehát. Nem hát. Más szeletei a valóságnak. Más tévedések. "Ti presbiteriánusok vagytok?" - kérdeztek Anthony de Mello egyik történetében egy kislányt. "Nem, mi egy másik gyűlölethez tartozunk." Az elszólások és nyelvbotlások sokszor megmutatják a lényeget. A valóságot nem lehet lefedni sem ideológiákkal, sem vallásokkal, sem elméletekkel. Az alapstruktúrák persze utat törhetnek Auschwitz felé éppúgy, mint Recsk felé, de utat törhetnek az esélyegyenlőség és a liberális piacgazdaság felé is. Aztán falba ütköznek, és elkezdik az úttörést másfelé, mindaddig, ameddig ott is falba nem ütköznek, és kezdhetik elölről, vagy az előzőt el nem felejtették annyira, hogy érdemesnek tartsanak arra egy újabb próbálkozást.
És még valamit nem érdemes elfelejteni. Azt, hogy ugyan messziről úgy tűnik, mintha az ideológiával átitatott társadalom az úttörés után kvázi egységesen menetelne valami felé, de ez távolról nem így van. Az alapstruktúrát ugyanis alapvetően magasról leszarják. Hivatalosan - a már említett úttörés után - így és így kell viselkedni, ezt hívják politikai korrektségnek, amit látszólag betartanak, de nem hivatalosan, némely fanatikusok kivételével, mindenki azt csinálja, amit a természete diktál. Akkor is, ha történetesen egy véres diktatúra uralkodik rajta, akkor is, ha egy engedékeny, szelíd "demokrácia". Az Einsatzgruppék tagjait is le kellett váltani időközönként, hiába voltak fanatikus nácik, mert nem bírták. Léteztek német ellenállók - például a Fehér Rózsa -, léteznek arab ellenállók, léteztek zsidómentő SS-tisztek, sőt, nyilasok, léteztek magukat megadó ellenséges katonákat agyonlövő amerikaiak, magukat megadó japánok, léteznek menekültellenes keresztények, menekültmentő keresztények, nem sorolom tovább.
De ideológiákra és vallásokra szükség van! Igen a tömegnek. Nincs semmi baj velük addig, ameddig nem fogjuk be az ország szekere elé. "Hát ki-ki éljen párja mellett, / nem vallom be, ha tán szeretlek", írta Baranyi Ferenc (remélem, pontosan emlékszem).
A társadalom vezetését ideológiákra vagy vallásokra alapozni a lehető legsúlyosabb hiba. És úgysem vezet semmire, mint láttuk.
De akkor mire alapozzuk? Az alkalmasságra és az alkalmasságon alapuló hierarchiára. Ne akarjuk előre megmondani, mi lesz. Az még a Delphoi-i Püthiának is csak véletlenül sikerült. Lesz, ami lesz. Elég, ha a struktúrát helyreálltjuk. Ahogy teológia helyett éppen elég a törvény megértése is. A többit elintézi maga a törvény.
Itt vagyunk, mert itt vagyunk. Többre az induláshoz nincs szükség.
2016. 01. 04.