Helyreállítás Magyarországi Pártja


 

Habena Imperium Coniunctio Spes Obsisto Sepelio

Habena
Kormányozni
Imperium
Uralkodni
Coniunctio
Egyesíteni
Spes
Reményt adni
Obsisto
Szembeszállni
Sepelio
Végetvetni

Van, aki azt mondja, a pohár, amit félig töltünk folyadékkal, félig tele van, más meg azt, hogy félig üres. "Én meg", írja egy barátom, "azt mondom, hogy félig VAN".
Innét kezdődött a tegnapi disputa - erről azonban kicsit később -, miután sikeresen megoldottuk a jelöltállítási adminisztrációt. (Látja, kedves Olvasó, minket aztán hiába figyel bárki. Ami nem nagydobra verendő,az benne van a fejekben - még nekem se mondják el, ha IGAZÁN az, szoktam ismételni -, többek között az én fejemben. Csak ott van. A végcél - a pillanatnyi végcél -, soha nincs - soha nem is lehet - feladva, annak ellenére, hogy egyszerre a hozzá vezető útnak csak nagyobb vagy kisebb szakaszát fogjuk át a pillantásunkkal. A KÖZELJÖVŐ nem a miénk. Akkor sem a miénk, ha némely pillanatban a miénknek is tűnhet. De épp ez az érdekes ebben a játékban. Ezért lehet életcél, ráadásul többgenerációs életcél.)
Bolond ember, aki szándékosan teszi ki magát támadásnak. Fogja a - talán - kenő-, de mindenképpen adózatlan pénzeket, elbandukol a SZOMSZÉD ország valamelyik bankjába, és a SAJÁT NEVE ALATT berakja.
Bolond ember, aki feleslegesen tölti el az idejét felesleges dolgokkal. Olyanokkal, mint a mostani kampány - kivéve, ha bejáratott húzónév áll mögötte -, vagy mint a pártokon belüli és pártok közötti végeérhetetlen és felesleges disputák.
Bolond ember, aki belesétál a neki felállított csapdába, csak azért, mert nem képes (nem akar) az orránál tovább látni. - Majd a kampánytámogatásból kifizetjük az összes hitelünket, anyukám - mondja ábrándos szemekkel a feleségének. - Záródik fényesen a marok - állapítaná meg újfent szegény Cseh Tamás, ha még élne, és ha nem lenne "legjobb katona". Ez a jelenlegi politikai távlat. EZ a távlat.

Minden szervezet, amely belemegy ebbe a játékba, saját halotti torát üli. A koldusok bankettjét.

Csak legalább egyszer, egyetlenegyszer, gondoltam sokszor, szóval egyetlenegyszer ülnének le a kollégák egy sakktábla mellé. Nem "csak úgy", hanem azzal a szándékkal, hogy nyerni akarnak. A JÁTÉKBAN akarnak nyerni, nem a játékon kívül, mint jelen esetben. Nem "azt mondjuk", hanem "azt csináljuk". Néha kifejezetten sírni volna kedvem, mint például akkor, amikor a Sándor-palotát megmászó ifjúval készített riportot hallgattam. Mennyi sablon, mennyi erőtlenség, mennyi tévedés - vice versa. Riporteri és riportalanyi tévedés. "A Közel-Kelet, Ukrajna és Bosznia tiltakozóival összehasonlíttatni dicséret" - mondta Kálmán Olga. Dicséret?? Dícséret, ha valakit marionettfigurákhoz hasonlítanak?
Ha tehát a kollégák leülnének egy sakktábla mellé, talán megtanulnának valamit a stratégia és a taktika fogalmáról. A pozíciók erősségéről. Arról, hogy egy lépéssel mennyit lehet nyerni, és mennyit veszteni. Hogy nem a PILLANATNYI hadállás számít, hanem a győzelem. Hogy az ellenfél is képes lehet több lépéssel előre gondolkozni. Hogy nem mindent azért csinál, amiért első pillantásra tűnik. Hogy néha sokkal több bejön a vámon, mint amennyi elmegy a réven. Néha viszont épp fordítva. Hogy adódnak helyzetek, amikor a veszteség valójában nyereség. Hogy adódnak helyzetek, amikor vissza kell vonulni, mert csak úgy lehet később támadni.
Pantha rei, mondta Hérakleitosz, akit "baszileosz", "papkirály" címmel is illettek. Minden folyik. Minden VÁLTOZÁSBAN VAN, szüntelen. Ma erre, holnap arra. Ma neked, holnap nekem. Csak ki kell várni.
De erre a koldusok képtelenek.
Oh help me, dear Doctor, énekelte Mick Jagger, véletlenül ugyanazon az albumon, aminek a címe megegyezik jelen írás címével.

Visszatérve az első mondatokhoz, a dolgok ilyetén megközelítése két dologból fakadhat. Fakadhat lemondásból, és fakadhat felismerésből. Abból a felismerésből, hogy MINDEN válhat az ember javára, de válhat a kárára is. "ÖNMAGÁBAN" semmi sem nem ilyen, sem nem olyan. (Abba, hogy már erről a szóról - "önmagában" - is annyi - semennyi - értelme van - nincs - beszélni, mint arról, hogy "valójában", nem megyünk most bele.) A lemondás - beletörődés - rezignáció - oka sok minden lehet. Az ember egyszerűen elfárad. Az addigi életét azonosítja a lehetőségeivel. Azt gondolja, hogy a "vágyak" világa és a megélt világ merőben más. Nem mehet át egyikből a másikba. Summa summárum: teljesen feladja önmagát. Ezzel a porhüvellyel semmi más teendőm nincs, mint kibekkelni valahogy azt a kevés időt, ami nekem rendeltetett, aztán békében meghalni. Ha vallásos vagyok: vár az Úr. "Hagyjanak békében vizelni" - idézzem a változatosság kedvéért Hugyos Józsi bácsit.
A kálvinista predesztináció-tan ennek a gondolkodásnak kifejezetten csemege. Egyben felmentés MINDEN alól. Nem minden alól, amivel EMBERTÁRSAINKNAK tartozunk, hanem minden alól, amivel SAJÁT MAGUNKNAK tartozunk. Ha ismét közbeiktatjuk az Urat, akkor felmentés a kapott tálentumokkal való "jó" - hű - sáfárkodás alól. Hiszen az ember az Istennel SZEMBE VAN DOBVA. Önmagától minden jóra képtelen. És akkor már csak egyetlenegy kérdésre kell(ene) megfelelnünk: sto gyelaty? Mit csináljunk?
Törekedjünk a jóra, válaszolta Kálvin. De, ha a helyzet így áll, hogy, hogy, hogy? Hogyan lehet olyasmire törekedni, amitől teljességgel meg vagyok fosztva?
Erre már ő sem tudott válaszolni.

Minden út tévút, amennyiben CÉLKÉNT tekintek rá. Az út vagy vezet valahová, vagy nem vezet. Ez esetben: körbe-körbe vezet. Önmagába vezet. Körforgás, tartja a hindu. Létesülési forgatag. Körként is ábrázolja.
Az út, lett légyen bármiféle: út. Ennyi. Ha a félig telt pohárban valami olyasmi van, ami nem ízlik nekem, azt fogom mondani, hogy "hála Istennek, félig üres". Ha olyasmi, amit szeretek, azt, hogy "ó, de kár". Ha viszont azt mondom, hogy "elfogadom olyannak, amilyen", akkor MEGFOSZTOM MAGAM ATTÓL A LEHETŐSÉGTŐL, HOGY FELHASZNÁLJAM. Nem arra, hogy még többet igyak, hanem arra, hogy felismerjem, miképpen lehet úgy kilépni ebből az egészből, hogy semmiféle hiányt ne érezzek utána. Szó nincs beletörődésről. Szó nincs rezignációról.
TOVÁBBLÉPÉSRŐL van szó. Továbbhaladásról. MEGHALADÁSRÓL.

E materiális világot nem negálni kell. Ide vagyunk pottyantva. Hogy miért vagyunk ide pottyantva, arra nincs és nem is lehet soha válasz. Csak. Mindazonáltal egyvalami tagadhatatlan: VALAMIKÉPPEN itt vagyunk. RAJTA KERESZTÜL lehet csak boldogulnunk. Bedobtak minket a tó közepére.
És ott bizony, ÚSZNI kell, ha élve ki akarunk kecmeregni belőle.

Persze, meg is lehet fulladni, de kinek lesz az hasznos?

2014. 02. 14.

 

Who knows, who cares for me?

A mi igazságunk nem a jobboldal vagy a baloldal igazsága!

 

 

A mi igazságunk, a PRÉDA igazsága!

"Viribus unitis" egyesült erővel

Politika-társadalom-ember | A hazugság messze eljuttat, de vissza sohasem. (közmondás)

Vallás-hit-filozófia | "Csak egy hősiesség van a világon: olyannak látjuk a világot, amilyen és szeretjük." (Romain Rolland)

Élet-lélek-gondolat | Amit nem fog kezed, szád hiába várja. (közmondás)

Írások

Kommentek:

Archív-írások 1